Hírek

2016.11.16. 20:05

Főszerepben a repülők- Megrendezték a repüléstörténeti verseny döntőjét

Székesfehérvár - Megrendezték a Fejér megyei repüléstörténeti verseny döntőjét szerdán délután a Vasvári Pál Általános Iskolában.

Laci Patrícia

Összesen kilenc csapat jutott tovább a Fejér megyei repüléstörténeti verseny döntőjébe, amelyet a Vasvári Pál Általános Iskolában tartottak tegnap. A zsűri között volt Kegye Győző repüléstörténész, Balázs Miklós makettkészítő, Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke és Viza Attila önkormányzati képviselő, a „Székesfehérvár 100 Éves Repüléstörténete Emlékbizottság” elnök. A döntőben szereplő csapatoknak talán a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy még egy repülő makettet is kellett készíteniük, amit természetesen be kellett mutatniuk a zsűrinek a döntő napján.A kilenc továbbjutóból nyolc csapat meg is jelent a megmérettetésen, amelyet Viza Attila nyitott meg.

A fiatalok csak olyan repülőt rakhattak össze kicsiben, amely modellnek van magyar vonatkozása is, tudtuk meg Laczkó Gábortól, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatójától. Emellett a csapatoknak az okostelefonjuk segítségével fel is kellett venniük azt, hogyan rakták össze a maketteket.

A döntő szellemi totóval kezdődött, amelyben a fehérvári repülőterek történetével kapcsolatosan is voltak kérdések, de az érdekes pilótasorsokra is épült feladat. A verseny alatt mind a nyolc csapat nagyon komoly felkészült-
ségről tett tanúbizonyságot. A repülő maketteket nagyon igényesen elkészítették, emellett az előadott prezentációk is élményszerűek és alaposak voltak az igazgató elmondása szerint.

A döntőt végül a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumból érkezett Fókalovag Pulik csapata nyerte meg, név szerint Juhász András, Kárpáti Zalán és Kovács Olivér.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!