Hírek

2014.09.17. 14:31

Magasságkorlátozó kapukkal vigyázzák az aluljárót, új forgalmi rend csütörtöktől!

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hetekben két baleset is történt a Széchenyi úti aluljáró építésének helyszínén: két teherautó figyelmen kívül hagyta a magasságkorlátozó táblát és behajtott az alagútba.

Házi Péter

Az első eset az egyik munkás sérülésével végződött, hiszen a teherautó lerántotta az állványzatot. A NIF Zrt., a kivitelező SDD Konzorcium, valamint az önkormányzat hatékony és gyors összefogásának köszönhetően csütörtöktől egy megváltozott forgalmi rend és további biztonsági intézkedések lépnek érvénybe  - tudtuk meg Loppert Dánieltől, a NIF ZRt. kommunikációs vezetőjétől

Csütörtök reggel kezdődik a  Széchenyi úti aluljáró mindkét bevezető szakaszán a magasságkorlátozó kapuk elhelyezése:  az M7-es autópálya felől közvetlen a körforgalom kijáratánál, a belváros felől pedig a forgalmi sávokat elválasztó zöld sziget végénél A munkálatok ideje alatt félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani jelzőőrös és rendőrségi irányítás mellett. A kapukon belógó magasságkorlátozó láncok lesznek, amelyek jelzik a túlméretes jármű esetleges áthaladását. Az aluljáró és a magassági kapuk 24 órás felügyeletére a kivitelező SDD Konzorcium külön megállapodást köt egy biztonsági szolgálattal, így a helyszínen az őrök rögtön meg fogják állítani a tiltás ellenére esetlegesen áthaladó túlméretes járművet. Az aluljáró alatt az állványzat visszaépítése és a felújítási munkálatok csak azután folytatódnak, miután a biztonsági szolgálattal a megállapodás megtörténik és a szolgálatot megkezdik.

Ugyancsak csütörtöktől lép életbe, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb járműveket, kivéve az autóbuszok és az építési forgalom, más útvonalra terelik, így azok az aluljáró építési ideje alatt kerülő úton közlekedhetnek. A terelőútvonal kijelölése és a terelőtáblák az önkormányzat javaslatára és jóváhagyásával készültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!