Hírek

2016.12.05. 21:00

Kedden nyit a koriliget (?)

Székesfehérvár - A problémák ellenére kedden, Mikulás napján mindenképpen nyitunk - tudtuk meg Bekő Katától, a Zichy ligeti kori-ligetet működtető cég képviselőjétől.

Zsigó Ferenc

Bekő Kata azt is elmondta, hogy a nyitás napján, azaz ma ingyenesen vehetik igénybe a látogatók a koriligetet.

Az évek óta népszerű ideiglenes korcsolyapálya - a hozzá kapcsolódó vendéglátós szolgáltatásokkal együtt - idén kissé zűrös körülmények között jutott el a mai nyitásig.

Múlt hét végén a szélvihar okozott gondot, de az üzemeltető szerint 6-án este mindenképpen nyit a liget - hizlalják a jeget Fotó: Koppán Viktor

A közgyűlés november 25-én döntött arról, hogy idén november 28. és 2017. február 3. között óvodai nevelési és iskolai tanítási napokon köteles biztosítani a szolgáltatást az a cég, amelynek az önkormányzat ezért legfeljebb bruttó több mint 3,5 millió forintot fizet. Az azonnali határidejű határozatot végül a hivatal tudomásunk szerint eddig még nem hajtotta végre, mert megtudták, hogy a cég adószámát zárolták. Az erről szóló internetes dokumentumok végrehajtásról szólnak, Bekő Kata szerint viszont egy kérdőívet nem töltöttek ki határidőre, s csupán adminisztrációs probléma van, amit záros határidőn belül megoldanak. Bekő Kata azt is elmondta, hogy hosszútávú fejlesztési elképzeléseik vannak a koriligettel kapcsolatban, ennek jeleit már jövőre látni fogjuk.

Cser-Palkovics András polgármester tud a fejlesztési tervekről, s érdeklődésünkre tegnap úgy nyilatkozott, hogy a város kész átvenni a kori-liget működtetését, hogy az a jövőben a városlakókat, az iskolásokat, az óvodásokat szolgálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!