Hírek

2013.03.14. 22:56

Leállt az élet a megyében, százak rekedtek az úton

Estére némileg javult a helyzet Fejér megyében, de még nincs vége az áldatlan állapotoknak.

feol-duol

Ha elakadtál az úton, vagy épp ellenkezőleg, segíteni tudsz a hóban rekedteknek, akkor itt tudsz tájékozódni.

A melegedőhelyek listája a katasztrófavédelem megyei honlapján, itt érhető el!

Ugyancsak itt olvasható: aki elakadt valahol, a 105-ös segélyhívón kérhet segítséget.

23:09 Felhívás

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kéri azon személyek figyelmét, akik gépkocsijukat a 81-es számú főúton hagyták, jelentkezzenek!

A főút akadálymentesítésén dolgozó egységek továbbhaladásához szükséges az otthagyott járművek elszállítása, ehhez kérik a tulajdonosok segítségét.

Akinek a 81-es számú főúton maradt a járműve kérjük hívja a 107-es, vagy a 112-es hívószámot, és hatóságunk a helyszínre szállítja, hogy autójával tovább tudjon haladni.

22:15 A 81-es számú főútvonal egy sávon járható

Ennek megfelelően Magyaralmás, Balinka, Bodajk, Fehérvárcsurgó újra megközelíthető.

Azonban problémák merültek fel Isztimér, Guttamási, Bakonykuti, Bakonysárkány, Felsődobos települések megközelítésével kapcsolatban.

21.22 A legfrissebb Volán-infók

A Volánbusz szombaton rendkívüli közlekedési rend szerint indítja járatait Szombaton üzemkezdésre teljes forgalmi készültséget rendelt el az Alba Volán. Ez azt jelenti, hogy a katasztrófavédelem útvonalanként visszajelzést ad az indulás előtt, így várhatóan lassan forgalomba állhat minden helyközi járat. Késésekre, kimaradásokra azonban számítani kell még, hiszen a forgalmi helyzet óráról órára változik. Fejér megyében némileg javult a közlekedési helyzet. A megye déli részén elindított néhány járatot az Alba Volán. Az M7-estől délre, Sárbogárd környékén még korlátozott számban, de menetrend szerint indulnak a helyközi járatok. Péntek 18 órai információ szerint a 81-es út mentését feladták, a veszteglő autók utasait melegedőkbe szállítják. A munkálatok szombaton folytatódnak – tájékoztatott Pruzsina Alice, az Alba Volán Zrt. és a Vértes Volán Zrt. kommunikációs megbízottja.

Székesfehérvár déli részén is javult az utak állapota, így itt is közlekednek a helyközi autóbuszok (63-as út, és 70-es út Lepsény irányában). Dég és Lajoskomárom, valamint a 8-as út továbbra is le van zárva. Szombaton üzemkezdésre teljes forgalmi készültséget rendelt el az Alba Volán. Ez azt jelenti, hogy a katasztrófavédelem útvonalanként visszajelzést ad az indulás előtt, így várhatóan lassan forgalomba állhat minden helyközi járat. Késésekre, kimaradásokra azonban számítani kell még, hiszen a forgalmi helyzet óráról órára változik. Komárom-Esztergom megyében is folyamatosan takarítják az utakat. A Vértes Volán szándéka, hogy szombaton reggel Tatabányán a 6-os és 16-os járat kivételével minden helyi autóbusz elindul. A társaság munkatársai végigjárták a buszfordulókat, és ígéretet kaptak arra is, hogy az ipari parkban megtisztítják a bevezető utakat, a parkolókat, így nem lesz akadálya a dolgozók utaztatásának.

Tata helyi közlekedése is kiegészülhet, így a pénteken már működő két járat mellett a tervek szerint minden vonalon elindul a forgalom. Oroszlányban szombaton reggel sem indulhat el a helyi közlekedés. Az utak és buszmegállók takarítása folyamatos, így a tervek szerint akár a nap folyamán lehetőség lesz autóbuszok indítására egy-egy vonalon. Helyközi viszonylatban még több a tennivaló ahhoz, hogy helyreálljon a menetrend. A települések közötti utak továbbra is korlátozottan járhatók - egyrészt a hóátfúvások és lefagyások miatt, másrészt az elakadt autók akadályozzák a forgalmat. Amennyiben a két vasúti felüljáró jegesedését sikerül megszüntetni, beindulhat a Tatabánya-Tata-Komárom járat. Esztergom térségében szombaton reggel elindul néhány helyközi járat, de kimaradásokra és késésekre számítani kell. Balatonfüred, Székesfehérvár, Győr felé továbbra sem közlekednek a Vértes Volán buszai.

Szintén nem indul el a Tatán keresztül Tatabányára közlekedő körjárat, de Csolnok, Leányvár, Tinnye, Úny is kimarad a helyközi buszok szombat reggeli menetrendjéből. Nem indul busz Epöl, Bajna, Nagysáp irányából, és Piliscsévet, Lábatlan hősök tere megállót sem érintik a járatok, valamint Csolnokon csak a főúton közlekednek az autóbuszok. Ebben a térségben, a nyugati oldalon olvadást, letaposott hóátfúvást tapasztaltak a volános autóbusz vezetők, így várhatóan hajnalra jeges útszakaszokra kell számítani, ezért a korai járatok csak korlátozott számban indulhatnak el. Az M1-es autópálya érintett szakaszán pénteken két Vértes Volán autóbusz mentette a hóban rekedt járművek utasait. Őket a védelmi bizottság szervezésében a tatabányai sportcsarnokban szállásolták el.

A Fejér megye területén lévő M7-es autópálya mindkét pályatestén elindult a forgalom. A nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. Rendelet alapján a kamionforgalmon korlátozása van érvényben. Azonban a különleges helyzetre tekintettel a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság törzsének vezetője – ahogy más megyékben is – engedélyezi a járművek közlekedését 2013.03.16. 22.00 óráig. Az engedély alapján a Szabadbattyánban várakozó kamionok is elindulhatnak.

A sok járhatatlan út illetve nehezen járható út miatt továbbra is azt kérjük, ha tehetik, ne induljanak útnak!

A megyében elzárt útszakaszok:

Elzárt települések:

o       Zámoly, Csákberény, Vértesboglár, Bodmér, Újbarok, Gánt, Kincsesbánya, Mány, Vasztély, Magyaralmás, Balinka, Bodajk Fehérvárcsurgó

20:01 Fejér megyében a kamionstopot feloldották, és az M7-es autópálya jobb pályatestén is megindult a forgalom

A Fejér megye területén lévő M7-es autópálya mindkét pályatestén elindult a forgalom. A nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. Rendelet alapján a kamionforgalmon korlátozása van érvényben. Azonban a különleges helyzetre tekintettel a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság törzsének vezetője  – ahogy más megyékben is – engedélyezi a járművek közlekedését 2013.03.16. 22.00 óráig. Az engedély alapján a Szabadbattyánban várakozó kamionok is elindulhatnak.

18:38 Az útállapotokról

A 64-es főúton Enying és Dég között már csak néhány jármű műszaki mentése van hátra. A 81-es főúton Székesfehérvár és Mór között több mint száz gépkocsi van a hótorlaszokban, kimentésüket a móri önkormányzati és a székesfehérvári hivatásos tűzoltók a közútkezelővel együttműködve végzik. A járművek utasait a három közeli település, Söréd, Magyaralmás és Sárkeresztes melegedőhelyeire kísérték. Az éjszaka folyamán semmi esetre se induljanak útnak, és reggel is kísérjék figyelemmel a hatóságok aktuális felhívásait.
Március 14-én és 15-én az erős hófúvásban elakadt járművekből több mint ötezer embert mentettek ki a katasztrófavédelem hivatásos és önkormányzati tűzoltó egységei, a rendőrség, a mentőszolgálat, a Magyar Honvédség, az önkéntes tűzoltó egyesületek, karitatív szervezetek, valamint mezőgazdasági erőgépek és homlokrakodó gépek. A mentéshez pénteken csatlakozott a környezetvédelmi felügyelőség is nyolc terepjáróval, amelyekkel részt vesznek azon települések bejárásán, ahol dialízises betegek élnek, továbbá segítik az eddig bejáratlan útszakaszok felderítését és a várakozó kamionok sofőrjeinek ellátását.

A megye 30 településén 38 melegedőhelyen több mint négyezer ember került ideiglenesen elszállásolásra, közülük több százan péntek délután elhagyták a szükségszállásokat.

Az Alba Volán tájékoztatása szerint Fejér megyében helyközi autóbusz indult Polgárdira, Jenőre, Sárbogárdra, Sárosdra, Budapestre, Iszkaszentgyörgyre, Úrhidára, Kálózra, Enyingre és Szabadegyházára. Az első járatot követően a lehetőségekhez mérten a menetrend alapján közlekednek majd a buszok. A MÁV korábbi tájékoztatása alapján Fejér megyében a rendkívüli időjárás miatt menetrend nélkül közlekednek a vonatok. Budapest és Székesfehérvár között mindkét irányba körülbelül másfélóránként, Székesfehérvár-Pusztaszabolcs között, Tapolca-Székesfehérvár, valamint Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon mindkét irányba, továbbá Székesfehérvár és Szombathely között mindkét irányba 2-3 óránként indult vonat.

A Dunántúlon a korábbi havat az esti órákban is hordja a szél, emiatt továbbra is sok a járhatatlan útszakasz. A 7-es főút Fejér megyei szakaszán, valamint az M7-es autópályán a Siófok felől Budapest felé vezető oldalon halad a forgalom. Kérjük, csak a melegedőhelyeken rekedtek induljanak el abban az esetben, ha mindenképpen szükséges. A balesetek és a további fennakadások érdekében vezessenek óvatosan, és legyenek türelmesek a közlekedés többi résztvevőivel. Fejér megye többi közútjain továbbra sem javasolt a közlekedés!

Március 15-én minden személygépkocsi utasa, vezetője az adott helyszínhez legközelebbi település melegedőhelyén tölti az éjszakát. A kamionsofőrök, abban az esetben, ha a járműveiket nem szeretnék elhagyni és a vezetőfülkéjük fűthető, akkor az ellátásukról a katasztrófavédelem, a rendőrség és a karitatív szervek folyamatosan gondoskodnak.Székesfehérvár-Börgöndpusztán a korábbi áramkimaradás miatti hibát a szolgáltató helyreállította, az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban visszaállt.

Továbbra is kérjük a lakosságot, hogy senki ne induljon útnak, még szombaton reggel se. A közútkezelő munkagépei a szélmozgás mérséklődésével nemcsak a főutak, hanem a mellékutak felszabadítását is megkezdik. Kísérjék figyelemmel a hatóságok felhívásait a helyi, regionális rádiókban, valamint a katasztrófavédelem megyei honlapján a http:/fejer.katasztrofavedelem.hu oldalon, valamint a megyei rendőrség honlapján a www.police.hu/fejer weblapon.

Csütörtökön éjszaka több helyszínen csecsemők, kisgyermekek és szüleik mentését végezték a hivatásos tűzoltók a közútkezelővel és a rendőrséggel. A 81-es főútról egy háromgyermekes családot a móri önkormányzati tűzoltók hoztak ki, mert személygépkocsijukkal a feltorlódott kocsisorban rekedtek.

Csütörtökön kora este elindult a szülés egy kismamánál Bodajkon, akinek a hasában lévő magzata farfekvéses, ezért mindenképpen kórházba kellett mielőbb szállítani. A kismama mentéséhez több irányból mentőegységek indultak, végül a katasztrófavédelem székesfehérvári hivatásos tűzoltó egysége a bodajki vasútállomásra szállította, ahonnan pénteken hajnalban a MÁV hatékony együttműködésével Székesfehérvárra vitte egy mozdony, ahol a mentőszolgálat várta, és azonnal a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállította. Az édesanya és újszülött kisfia is jól van.

A hó fogságában rekedt járművek mentésében és ellátásában a rendvédelmi szervek mellett önkéntesek is nagy számban részt vesznek, amelyet ezúton is szeretne megköszönni a katasztrófavédelem.  A rendkívüli időjárási helyzetben széles körű társadalmi összefogás valósult meg a településeken.

Az időjárásról
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a viharos északnyugati szél a Dunántúlon estére mérséklődik. Szombat hajnalban a középső megyékben még előfordulhat kisebb hóátfúvás, amely napközben megszűnik.

17:26 Elindult a helyközi közlekedés

Az Alba Volán tájékoztatása szerint Fejér megye egyes útszakaszain elindult a helyközi autóbusz forgalom, és az első járatot követően a lehetőségekhez mérten a menetrend alapján közlekednek a járatok:

Az első járatok az alábbi időpontban indultak/indulnak el Székesfehérvárról az autóbuszállomásról a célállomásra:

16:15 Polgárdi
17:35 Sárbogárd
16:30 Budapest
16:40 Iszkaszentgyörgy
16:30 Enying
17:00 Sárosd
17:00 Jenő
16:45 Úrhida
17:30 Szabadegyháza
17:15 és 18:30 Kálóz

Járhatatlan utak 17:25-kor Fejér megyében

1.      7-8 sz főút közös, Szfvár nyugati elkerülő szakasza

2.      7 sz. főút Szabadbattyántól megyehatárig

3.      8202 j. út Szfvár és Iszkaszentgyörgy között (Székesfehérvárnál táblával lezárva)

4.      8203 j. út Sárkeresztes-Moha

5.      8204 j. út Sárkeresztes-Fehérvárcsurgó

6.      8205 j. út Fehérvárcsurgó és 81 sz. főút között (táblával lezárva)

7.      81116 j. Magyaralmás bekötő út

8.      8127 j. út Mór és megyehatár között

9.      7201 j. út Szfvár és Úrhida között

10.  7202 j út Sárkeszi-Nádasdladány

11.  8123 j. Szfvár-Zámoly-Gánt között (Metro körnél táblával lezárva)

12.  8126 j. út Söréd-Csákvár között

13.  62115 j. út Székesfehérvár-Börgönd

14.  8117 j. út Vereb-Lovasberény között (lezárt táblázással)

15.  8126 j. út Csákvár és Felcsút között

16.  6213 j. út Pákozd és Seregélyes között

17.  8101 j. út Bicske és az 1 sz. főút között

18.  6209 j. út Sárosd-Sárkeresztúr között (lezárt táblázással)

19.  6219 j. út Mezőfalva-Nagykarácsony között (lezárt táblázással)

20.  6215 j. út Mezőfalva és Kislók között, táblázása folyamatban

21.  6209 j. út Adony és Szabadegyháza között, táblázása folyamatban

22.  62 sz. főút Seregélyes- Szőlőhegy és Börgöndi bekötőút közötti szakaszán elakadt autók miatt nem tudtunk bemenni

23.  64 sz. főút Dég és Enying között

24.  6306 j. Sárbogárd-Mezőszilas között (lezárt táblázással)

25.  6219 j. Sárbogárd-Mezőfalva között (táblával lezárva)

26.  6215 j. út Sárbogárd és Kislók között, táblázása folyamatban

Elzárt települések: Iszkaszentgyörgy, Magyaralmás, Zámoly, Gánt, Csókakő, Csákberény, Nagyveleg, Vértesboglár, Bodmér, Szár, Újbarok,

Már csak három helyszínen vannak elakadt gépjárművek, illetve roncsok a fejér megyei utakon.  

Az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán a csütörtökön délután történt halálos tömeges baleset roncsainak a műszaki mentése illetve az elszállítása, valamint az útnak a tisztítása még jelenleg is folyamatban van. Feloldotta a gépjárművezetési tilalmat Fejér megye rendőr-főkapitánya egész megyére vonatkozóan. Az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán a csütörtökön délután történt halálos tömeges baleset roncsainak a műszaki mentése illetve az elszállítása, valamint az útnak a tisztítása még jelenleg is folyamatban van. Így a gépjárműforgalom számára a rendőrök ezt csak a későbbiek folyamán tudják megnyitni  - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. 

A 64-es főúton Enying és Dég között mintegy 15 gépkocsi vesztegel még. Az utasok innen korábban már elszállításra kerültek a közeli melegedőkbe. A műszaki mentés és az út megtisztítása jelenleg folyamatban van. A legkritikusabb helyzet a 81-es főúton van Söréd és Magyaralmás között, ahol még jelenleg is több, mint száz gépkocsi van a hóban elakadva. Itt vannak olyan utasok, akik korábban nem akarták elhagyni autóikat, és jelenleg is járműveikben tartózkodnak. A többségüket, akik autóbuszok utasai voltak – összesen mintegy háromszáz főt – hajnalban a rendőrök és a Katasztrófavédelem munkatársai átkísértek Sörédre, ahol a templomban, illetve a művelődési házban tudtak melegedni. Jelenleg az Alba Volán autóbuszai szállítják át őket Mórra. Amennyiben nem ottani lakosok, akkor vonattal tudnak onnan továbbutazni. Ezen túl azonban továbbra is sok út járhatatlan még. Azonban a 18 korábban a külvilágtól elzárt település közül már csak mindössze kilenc van jelenleg Fejér megyében.  Feloldotta a gépjárművezetési tilalmat Fejér megye rendőr-főkapitánya egész megyére vonatkozóan. Ugyanakkor a kamionstop a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. Rendelet alapján országszerte továbbra is érvényben van, egészen 2013. március 17-én 22.00 óráig.

17:14 Elmarad a kápolnapusztai megemlékezés 

A Vértesi Erdő Zrt. és Gánt önkormányzata március 16-án, Gánttól 4 km-re északra lévő Kápolnapuszta tragédiájának emlékére állított volna táblát és koszorúzott volna, ám az időjárási körülmények miatt a tiszteletadás elmarad, arra  egy későbbi időpontban kerül sor - tudtuk meg. Kápolnapuszta sorsa 1945. március 16-án pecsételődött meg, amikor egy orosz felderítő zászlóalj a település teljes férfi lakosságát kivégezte, az asszonyok és a gyerekek elmenekültek. A helyszínen csak romok és sírok maradtak. 

17:12 Elmaradnak a színházi előadások is 

Az időjárásra való tekintettel elmarad a pénteken este 19 órára meghirdetett Mirandolina című előadás a Vörösmarty Színházban. Már a csütörtök esti Don Carlos előadást sem tudták megtartani a hóvihar miatt. Ugyancsak elmarad a március 16-ai Család ellen nincs orvosság című előadás is. A megvásárolt jegyeket hétfőtől a színház jegyirodáján váltják vissza. Az előadásokat pedig hamarosan pótolják.

16:57 A baptisták mentőcsapata Fejérben segít

A  Baptista Szeretetszolgálat RESCUE 24 speciális mentőcsapata az Országos Katasztrófavédelemmel együttműködésben Fejér megyében segítette  az utakon rekedteket. Pavelcze László, a szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója elmondta,  csütörtökön este két autójuk dolgozott  a 81-es főúton Székesfehérvár és Mór között. Az egyik autó például  egy mentőautó mentésében is részt vett, mellyel egy fulladásos beteget próbáltak kórházba juttatni. A másik terepjáró a fehérvárcsurgói bekötőútnál dolgozott. A mentést folyamatosan végezték, húsz óra után saját  autójukat is csörlőzték, mert az is elakadt.-          A másik autó üzemanyagot hordott, mi pedig az elakadt, árokba csúszott autókat húzkodtuk - mondta a telefonba Pavelcze László. -    Életemben nem gyalogoltam ennyit egy nap alatt, mint ma.  A drótkötelet húzkodtuk árkokon át, mindenen át, hogy egy közeli fához rögzíthessük. Egyik autót mentettük a másik után, de folyamatos volt a sor, s megállt az élet itt a 81-esen. Fehérvár előtt a körgyűrű is teljesen tele volt, mozdulni se tudtak az autók. A melegedőhelyekre is sokáig lehetetlen volt eljutni.


A 6-os út teljes megyei szakasza is járható már.

Ugyancsak járható a 63-as főút egészen a megye határtól. Így azok az autósok, akik Tolna megyéből érkeznek a megyénkbe, egészen Székesfehérvárig el tudnak jutni.

Ismét járható az M8-as autópálya Fejér megyei szakasza, ami korábban le volt zárva.

Az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldala is járható Fejér megyében, de csak rendőri felvezetéssel és természetesen autópálya-matricával.

Továbbra is érvényben van a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének gépjárműtilalma a bicskei, a móri és az enyingi járások illetékességi területén. Ez azt jelenti, hogy ezen járásokhoz tartozó települések között tilos a gépjárművel való közlekedés.

Ezúton hívjuk fel a figyelmet a kamionstopra. A nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. Rendelet alapján a kamionstop országszerte érvényben van egészen 2013. március 17-én 22.00 óráig.

Tekintettel arra, hogy a megyében a felszabadult utakon túl nagyon sok lezárt illetve nagyon nehezen járható út van, továbbra is azt kérjük, hogy ne induljanak útnak, csak akkor, hogyha ez feltétlenül szükséges!

A megyében továbbra is elzárt útszakaszok:

Elzárt települések továbbra is:

o       Iszkaszentgyörgy, Zámoly, Csákberény, Nagyveleg, Csákvár, Vértesboglár, Bodmér, Szár, Újbarok, Gánt, Magyaralmás, Csókakő, Bakonycsernye, Balinka, Bodajk, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Baracska., Mány,

15:26
Útinform Fejérben

Fejér megyében a rendkívüli időjárás miatt menetrend nélkül közlekednek a vonatok. Budapest és Székesfehérvár között mindkét irányba körülbelül másfél óránként indul személyvonat, Székesfehérvár-Pusztaszabolcs között, Tapolca-Székesfehérvár, valamint Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon mindkét irányba, továbbá Székesfehérvár és Szombathely között mindkét irányba 2-3 óránként indul vonat, amelyekről pontosabban a székesfehérvári vasútállomáson tudnak érdeklődni.
Fejér megyében a helyközi és a távolsági autóbuszok továbbra sem közlekednek.

14:55 A szállodában is meghúzhatják magukat

A székesfehérvári Novotel tegnap este megnyitotta a szálloda konferenciatermét és egyéb közösségi tereit a hóvihartól menekülők részére. A konferenciateremben mintegy 30 ember vészelte át az éjszakát. Amíg az időjárás nem javul, a itt továbbra is melegedhetnek a rászorulók, részükre takarókat és párnákat biztosít a szálloda.

14:41
Bicskéről mentenék az M1-esen ragadtakat

Teljesen megbénult az M1-es autópálya. a csütörtök délután óta veszteglő autók a hó foglyaivá váltak.

14:32 - Az ultrák is segítenek

Ünnepnap miatt a boltok zárva vannak, az ítéletidő miatt viszont sokan ragadtak Fehérváron. Ezért kinyitottuk a Club 1941-et (Budai út 2.), s oda gyűjtünk alapvető élelmiszereket, italokat, konzerveket, mindent amivel segíteni tudunk a bajba jutott embereken! – jelentették honlapjukon a Videoton focicsapat ultrái. A Red Blue Devils (RBD) szurkolói csoport több tagja is részt vesz az autópályán történő mentésben is – tudta meg a feol.hu. Többen a tegnapi tömegkarambol helyszínére tartanak, hogy hátizsákban élelmiszert vigyenek az ott rekedteknek. Mivel a terület még mindig le van zárva, vonattal mennek, majd a szántáson gyalog közelítik mag a bajbajutottakat - tájékoztatott Völgyi Szabolcs, az RBD egyik alapítója.

Nem közlekednek a buszok

Továbbra sem közlekednek a helyközi autóbuszjáratok sem Komárom-Esztergom, sem Fejér megyében. 

Reggel az esztergomi járásban még elindult egy-egy autóbusz, de délre itt is leállt a helyközi buszközlekedés. A Kesztölc-Piliscsaba-Pilisvörösvár vonalon a vonatpótló buszokat menetrend szerint indítja a volán társaság. Tatabányán a helyi közlekedés részben működik. Az 1-es és 5-ös autóbusz mellett délelőtt a 9-es is járatba állt, így a kertvárosi lakosok eljutása is megoldott. Óránként elindul egy-egy járat, de valószínűleg jelentős késéssel ér az egyes megállókhoz.Tatán az 1-es és az 5-ös járat közlekedik, de Oroszlányban nem indulhat be a helyi közlekedés - itt az utak mellett a buszmegállókat is befújta hóval a szél, így nem biztonságos az utasok le- és felszállása. 

Fejér megyében ugyan megszüntették a székesfehérvári térség közlekedési tilalmát, de az érintett utak továbbra is járhatatlanok az autóbuszok számára, így a helyközi járatok még délután sem indulhatnak el. Székesfehérvár, Mór, valamint Dunaújváros helyi autóbuszjáratai fennakadásokkal, késésekkel, de közlekednek. A havazás és az erős szél miatt járhatatlan utakon több helyen elakadtak autóbuszok, így nem áll rendelkezésre a forgalom számára a teljes eszközpark.

14:06
Járható a 7-es főút Fejér megyei szakasza

Felszabadult a 7-es számú főút Szabadbattyánnál és Pettendnél is. Így a főút Fejér megyei szakasza járható. Ettől függetlenül továbbra is azt kérjük, hogy csak az induljon útnak, akinek feltétlenül szükséges!

14:02
350 percet késik a szombathelyi gyors

A MÁV-Start Zrt. a hóhelyzet miatt feloldotta a feláras vonatokra a helyjegyváltási kötelezettséget, az InterCity, a RailJet és az EuroCity járatokra pedig nem kell helyjegyet váltani.

A MÁV, bár e helyzetben sok helyen csak a vonatok járnak, arra kéri az utasait, hogy aki teheti, ne induljon útnak még vonattal sem.
A hylezetre jellemző, hogy a fővárosi pályaudvarok a szerelvényfordulók miatt jelentős, akár többórás késéssel fogadnak és indítanak vonatot – derül ki a Mávinform adataiból. A Budapestről reggel 7 előtt elindult, a Fehérvárt is érintő szombathelyi gyors például 350 percet késik. 

Az északkeleti, keleti országrészben a Budapest-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony, a Miskolc-Nyíregyháza és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon lassan megindult a közlekedés, a Szajol és Debrecen között leszakadt felsővezetéket megjavították, de ennek ellenére a csütörtök este elindult vonatok még nem érkezetek meg a célállomásra. 

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Komárom és Győr közötti szakaszán a hóátfúvások miatt továbbra is csak egy vágányon tudnak közlekedni a vonatok.

Gárdonyi helyzet

Sok helybéli ajánlotta fel segítségét az úton rekedteknek. Gárdonyban a Jókai étterem meleg teával és húslevessel várja a rászorulókat. Egy terepjárós az elakadottaknak segít Agárd-Gárdony-Velence térségben. Az emberek egymás után teszik a felajánlásokat , adják meg telefonszámaikat Facebook-on is. A Pusztaszabolcsi -7-es út kereszteződéséig el lehet jutni Székesfehévárról. Onnan tovább nem. Hacsak a friss aluljárónkon át Ófaluba, s onnan tovább. Az utak arrafelé lesózva, járhatóak.

14:00
Helyzetjelentés  megye északi részéből

Bicske – Az iskolában éjszakáztak ottrekedtek, az állomásokon szendvicset, teát osztottak, az árokba csúszott kotrógépet speciális mentőjármű húzta ki. A március 15-i ünnepséget is elhalasztották egy nappal, a városban már járhatóak az utak.

Az általános iskolában éjszakáztak tizenhárman, köztük egy kétgyermekes család – számolt be Tessely Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő a rendkívüli időjárás kapcsán. A katasztrófahelyzetek – ha nem követelnek emberéletet – olykor kellemes meglepetésekkel is szolgálnak, leginkább az összefogásról, a segítségnyújtásról, egy-egy kellemes kalanddal! A Bicskén rekedt budapesti család nemcsak szállást, ételt-italt kaptak az iskolában, de a polgármester pénteken reggel azzal az újsággal fogadta őket, hogy kinyitották a városi uszodát, belépődíj nélkül vehetik igénybe. Kiderült, még úszófelszerelés is volt a kocsiban, s örömmel gyalogolták át a felajánlás nyomán.

A polgármester-képviselő személyesen is átélhette a tegnap délután kezdődött hóvihar viszontagságait, mivel csütörtök délután indult el a képviselői irodaházból Gárdonyba, az ottani ünnepségre. Este hét órára érkezett meg, de az autópályánál letért Martonvásár irányába, ahol szintén addigra kritikussá vált a helyzet. A helyismeret segítségével kerülte ki Tessely Zoltán az elakadt kamionokat és autókat, majd egy hókotró mögé állva jutott Gárdonyig. Az ünnepséget követően este fél tízkor Bicske felé vette az irányt, gondosan elkerülve a járhatatlan és elzárt autópályát, s éjjel fél egyre megérkezett családja körébe.

- Bicskén folyamatosan folyik tegnap óta az utak takarítása, a Tatai úton az árokba csúszott hókotrógépet egy speciális mentőjárművet sikerült végül kihúzni. A városi gazdálkodó szervezetünk terepjárója és nagyteljesítményű gépkocsija járja a települést, egy gyermeket vittek a rendelőintézetbe, hogy fertőző sebét ellássák, valamint egy cukorbeteget juttattak orvoshoz – számolt be az esetekről, amelyek hála Istennek, nem voltak súlyosak.

13:33
A Fejér megyei balesetre hivatkozva az állampolgárokat hibáztatja  a belügyminiszter

Pintér Sándor a felelőtlen állampolgárokat hibáztatja azért, hogy most a katasztrófavédelemnek kell kimenteni őket az utakról. Nem érti, hogy minek indultak útnak, miközben tudni lehetett, hogy ítéletidő jön. A távirati iroda és a klubrádió szerint a belügyminiszter arra az újságírói kérdésre, hogy elégedett-e az eddigi megelőző, illetve mentési tevékenységgel,arról beszélt: amit az egységek tettek, azzal elégedett, ugyanakkor az állampolgári fegyelemmel nem. Az egységek mind odaadással, mind szakmai felkészültséggel jelesre vizsgáztak - szögezte le.

Az állampolgári felelőtlenségre példaként említette, hogy előző nap, amikor már mindenki tudta, hogy nem szabad útnak indulni, negyven gépkocsi ütközött össze az M7-es autópályán. "Felelőtlenül elindultak, nyári gumikkal elindultak és 5-10 méteres látótávolságnál olyan sebességgel haladtak, hogy képtelenek voltak megállni (...), és egy ember el is hunyt" – fogalmazott.

13:20 
Járhatatlan a fehérvári elkerülő út

Járhatatlan a Székesfehérvárt délről elkerülő út – tájékoztatta lapunkat több olvasónk is. A szél magas falat emelt a hóból. Az útakadály azért is nagy gond, mert a M7-es autópályát, a 63-as utat és  a 8-as főutat összekötő körgyűrűn hatalmas teherautó-forgalom halad át. Az elakadt autók miatt a Csóri útnál és az Auchan áruháznál, a Sóstó Ipari parknál is hatalmas dugó alakult ki. Az Auchannál folyamatosan takarítják a körforgalmakat, de az elakadt kamionok miatt sok személykocsi se jut tovább. Aki teheti, inkább beparkol az áruház parkolójába és bemegy melegedni.



13:13
Tüdőbeteg férfin segítettek
A Fejér megyei rendőrök a Katasztrófavédelem munkatársaival közösen biztosították azt a mentési akciót, amire 2013. március 15-én délelőtt került sor a 81-es főút iszkaszentgyörgyi bekötőjénél. Ott ugyanis tegnap délután óta vesztegelt egy mentő-gépkocsi, ami egy légzésproblémákkal küzdő tüdőbeteget férfit szállított volna kórházba, de a hóban elakadt. A Honvédség lánctalpas gépjárműve volt az, ami a főúton el tudott jutni a mentőautóig, és a rendőrök, valamint a Katasztrófavédelem munkatársainak segítségével így a beteg férfit be tudták szállítani Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba. 

Harminchárom embert szállásoltak el a csákberényi óvodában, többségük a 81-es utat próbálta meg elkerülni Söréd, majd Csákberény felé, ám végül a vértesaljai faluban ragadtak.- A körülmények ellenére jó  hangulat, a férfiak egy része a tornaszobában focizik, mindenki kapott este vacsorát, ma pedig ebédet is főztünk - árulta el Sáfrán Andrásné Irén, az óvoda vezetője, akinek a tudomása szerint Söréd és Csákberény között a megrekedt autókban senki sem éjszakázott. Zámoly irányában viszont három budapesti fiatal a kocsiban töltötte az éjszakát, mert nem mertek elindulni a sötétben, ők ma reggel jöttek be a faluba. Csákberény egyébként továbbra is el van zárva a külvilágtól, állítólag se Zámoly, se Söréd irányában nem lesz egyszerű megnyitni az utat, mert tele van elakadt autókkal.- Most, hogy a hófúvás csillapodott egy kicsit, a helyi fiatalokból mentőcsapatot szervezünk, hogy a falu időseinek házait kiássuk a hóból, s ha kell, élelmiszert vigyünk nekik -tette hozzá Sáfrán Andrásné.

A 81-es és a 64-es főúton is tart a bennrekedt járművek utasainak mentése pénteken kora délután Fejér megyében. A katasztrófavédelem továbbra is kéri a lakosságot, hogy semmi esetre se induljanak útnak!

A közútkezelő 52 munkagéppel, a katasztrófavédelemmel és a rendőrséggel együttműködve folyamatosan dolgozik a hótorlaszok megszüntetésén. A mentések során az elsődleges szempont a hó fogságában rekedt állampolgárok mielőbbi kimentése és biztonságos melegedőhelyen történő elhelyezése. Fejér megyében pénteken 30 településen 38 ideiglenes szálláson több mint 4000 állampolgár várja a hótorlaszok elhárítását, ez idő alatt a melegedőhelyeken az elhelyezésük és ellátásuk biztosított. A mentésben részt vesz a Magyar Honvédség 5 járművel, a környezetvédelmi felügyelőség több terepjáróval és egy motoros szán is, valamint a hótorlaszok elhárításában 25 mezőgazdasági gép és 10 homlokrakodó. 

A katasztrófavédelem 24 órája közel 40 járművel, több mint száz hivatásos és önkormányzati tűzoltóval, valamint önkéntes tűzoltó egyesületi taggal végzi a járművek kiszabadítását.
A 81-es főút Székesfehérvár és Mór közötti szakaszán, valamint a 62-es főúton Seregélyes-Szőlőhegynél rekedt járművek mentése pénteken kora délután már két oldalról folyamatosan történik. A 81-es főúton a kimentett emberek ideiglenesen a magyaralmási, a sörédi és a sárkeresztesi melegedőhelyeken kerülnek elhelyezésre. Mór és Székesfehérvár között a Magyar Vöröskereszt ételt és meleg teát szállított a helyszínre. A 64-es főúton Enying és Lajoskomárom között körülbelül 5 kilométer hosszú szakaszon 30 jármű torlódott fel, amelyek kétirányú mentésén szintén dolgoznak a közútkezelő és a katasztrófavédelem erői. Emellett több alkalommal a feltorlódott forgalom miatt megakadt mentők továbbhaladását kellett segítenie a szervezeteknek.

Fejér megye délkeleti részén kisebb fennakadások tapasztalhatóak, az utak a déli területeken sem járhatóak. A dunaújvárosi hivatásos tűzoltók az M6-os autópályán segítik a járművel fel-, illetve lehajtását az autópályáról.

Szünetel az áramszolgáltatás Börgöndpusztán

Ideiglenesen szünetel az áramszolgáltatás Székesfehérvár-Börgöndpusztán, amely 170 fogyasztói helyet érint. A közútkezelő segítségével a szolgáltató szakemberei fokozatosan közelítik meg a települést a hiba minél előbbi elhárítása érdekében. A börgöndpusztai bevezetőúton egy méter magas hótorlaszt emelt a szél.
Vonatközlekedés

Fejér megyében a rendkívüli időjárás miatt menetrend nélkül közlekednek a vonatok. Budapest és Székesfehérvár között mindkét irányba körülbelül másfél óránként indul személyvonat,  Székesfehérvár-Pusztaszabolcs között, Tapolca-Székesfehérvár, valamint Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon mindkét irányba, továbbá Székesfehérvár és Szombathely között mindkét irányba 2-3 óránként indul vonat, amelyekről pontosabban a székesfehérvári vasútállomáson tudnak érdeklődni.

Fejér megyében a helyközi és a távolsági autóbuszok továbbra sem közlekednek.

Továbbra is kérjük a lakosságot, hogy senki ne induljon útnak kísérjék figyelemmel a hatóságok felhívásait a helyi, regionális rádiókban, valamint a katasztrófavédelem megyei honlapján a http:/fejer.katasztrofavedelem.hu oldalon, valamint a megyei rendőrség honlapján a www.police.hu/fejer weblapon.

Csütörtökön éjszaka több helyszínen csecsemők, kisgyermekek és szüleik mentését végeztek a hivatásos tűzoltók a közútkezelővel. A 81-es főútról egy háromgyermekes családot a móri önkormányzati tűzoltók hoztak ki, mert személygépkocsijukkal a feltorlódott kocsisorban rekedtek. 

Csütörtökön kora este elindult a szülés egy kismamánál Bodajkon, akinek a hasában lévő magzata farfekvéses, ezért mindenképpen kórházba kellett mielőbb szállítani. A kismama mentéséhez több irányból mentőegységek indultak, végül a katasztrófavédelem székesfehérvári hivatásos tűzoltó egysége a bodajki vasútállomásra szállította, ahonnan pénteken hajnalban a MÁV hatékony együttműködésével Székesfehérvárra vitte egy mozdony, ahol a mentőszolgálat várta, és azonnal a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállította. Az édesanya és újszülött kisfia is jól van. 

A hó fogságában rekedt járművek mentésében és ellátásában a rendvédelmi szervek mellett önkéntesek is nagy számban részt vesznek, amelyet ezúton is szeretne megköszönni a katasztrófavédelem.  A rendkívüli időjárási helyzetben széles körű társadalmi összefogás valósult meg a településeken.

Az időjárásról

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a viharos északnyugati szél a Dunántúlon csak a délután második felétől kezd mérséklődni. A legerősebb széllökések általában 60-90 km/h között várhatók. Az esti órákra mindenütt megszűnik a csapadék. Erős hófúvás a Dunántúl középső sávjában várható, amely a szél mérséklődésével várhatóan az esti óráktól gyengül. Szombat hajnalban a középső megyékben még előfordulhat kisebb hóátfúvás, amely napközben megszűnik. 


Teltház volt Martonvásáron az éjjel

Házisüteménnyel, teával kedveskedtek a kényszerű vendégségben 

Mintegy 300-400-an éjszakáztak a városban, akik az M7-es útról szorultak le. Pénteken koradélután is voltak még az általános iskolában, ahol süteménnyel, étellel-itallal kínálták őket a helybéliek. 

Az általános iskolára akár azt is kiírhatták volna éjszaka, hogy megtelt – számolt be Szabó Tibor polgármester a járási székhely utolsó 24 órájáról. Csütörtökön estefelé lezárták az M7-est, Martonvásárra terelték az autókat a rendőrök. A városka utcáin parkoltak le az ottrekedt kocsik, az utasokat a fűtött iskolába invitálták éjszakára. Ágyak nincsenek itt, mint Bicskén, ahol katasztrófaszobát rendeztek be egyik éven, de ennyi „szállóvendégnek” nem tudtak volna úgysem nagyobb komfortot biztosítani. Egész éjjel kenték a zsíroskenyeret, főzték a teát az önkormányzat dolgozói, a helybéliek, sőt, a Macska fogadó sem számolt fel semmit a szerény étel-italért, ami ennyi embernél nem volt kevés.

Reggelre kelvén friss házisüteményekkel kopogtattak be a martonvásári háziasszonyok az iskolai ébredezőkhöz és virrasztókhoz. Koradélután még mindig voltak az iskolában, az óvatosabbak vártak az utak eltakarítására, a biztonságos közlekedés híreire. A helyi vállalkozók kiküldték munkagépeiket az utakra, Martonvásár és Tárnok között ezek birkóztak a nagy szél miatt újra és újra besöpört utak kitisztításával. A 70-es út immár járható. A polgárőrök is folyamatosan járőröztek, keresték, hol van szükség segítségre. Szabó Tibor polgármester különösen nagy örömmel számolt be róla, hogy noha sok elhagyott jármű vesztegelt az éjszakában, nem érkezett bűncselekményről bejelentés. /Zsohár Melinda/

12:53
Velencén a 7-es úton a közlekedést a rendőrség felügyeli. A Pusztaszabolcsi -7es út kereszteződésében Martonvásár felé az autókat visszafordítják Agárdnak. Nagy a torlódás. Kápolnásnyék -Velence közti szakasz részben lesózva, de újra jegesednek az utak. A kápolnásnyéki elkerülő úton hóátfúvás és az út mellett leállt kamionok jelzik a tél dühöngését. Az M7-es kihalt, mint ha emberek sosem járták volna. Viszont mind a nadapi, mind a túloldali benzinkútnál rendőrök zárták le a kihajtókat. Az ott rekedt autók, kamionok várakozásra kényszerülnek. /Dőry Ilona civil tudósító/

12:40 A 7-es főúton Szabadbattyánnál pénteken 11 óra magasságában egy kamion pótkocsija csúszott az árokba, a Máriatelep utcai szélső ház kerítése fogta meg. Értesüléseink szerint személyi sérülés nem történt, az épületben sem esett kár. A mentést megkezdték, a főúton a forgalom lépésben haladt váltakozó irányban.

Fotó: V. Varga József 

Az önkormányzat Polgárdiban lemondta a március 15-ei ünnepi megemlékezést.Most (12 óra 45 perc) értesültünk: Szabadbattyánban is lemondták a pénteken 18 órára tervezett megemlékezést és fáklyás felvonulást.

Lajoskomárom továbbra is elzárva a külvilágtól 

Tegnap, miután a 64-es főutat lezárták Dégnél, a kamionokat, autókat Lajoskomárom felé terelték el. A gond csak az - tudtuk meg Pirtyák Zsolt polgármestertől - hogy ezek az autók, kamionok aztán Lajoskomárom előtt az úton rekedtek. A település még most, kora délután is mindhárom irányból el van zárva, saját erőből igyekeznek magukat helyi vállalkozók munkagépei, homlokrakodói segítségével kivágni Enying irányába. A cél az, hogy az úton ragadt kamionokat, autókat kimentsék. A településen félszázan rekedtek, nekik a helyi pék kenyeret, a cukrász süteményt, a hentes pedig felvágottat, sonkát adott. 

Negyven mezőkomáromi kisgyermek nem ért haza 

Lajoskomáromban rekedt közel negyven , mezőkomáromi általános iskolás is, köztök sok hét-nyolc éves kisgyerek. miután a szomszédos településre vezető utat is befújta tegnap délutánra a hó. - Van olyan rész, ahol négyméteres hófalak alakultak ki, az én terepjáróm is bentragadt a hóban, gyalog, este tizenegyre értem haza. Sok szülő ideges, aggódik, hogy mi van a Lajoskomáromban rekedt gyermekeikkel, de ezúton is köszönjük a lajosiaknak, hogy befogadták őket és vigyáznak rájuk - summázta Köő Péter mezőkomáromi polgármester, aki szerint a magas hótorlaszok miatt talán holnapra sikerül a lajoskomáromi utat járhatóvá tenniük. A településen húsz utazó ragadt, őket is elszállásolták.

Több tucatnyian rekedtek Iszkaszentgyörgyön - Az áram is elment 

Bár a csütörtök reggeltől dühöngő szélvihar sokáig nem okozott áramkimaradást, pénteken dél körül bekövetkezett az, amitől a legjobban rettegtek a hó által a világtól elzárt Iszkaszentgyörgy lakói. Elment a villany. A helyszínen tartózkodó tudósító laptopjának akkumlátora egyelőre még bírja, de nem sokáig, akárcsak a mobiltelefon...

Több tucat, nem helybeli személy  ragadt a hó által, a világtól elzárt településen csütörtök este  - mondta el Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere. Nyolcvan személy részére a község óvodájának konyháján főztek vacsorát, a hozzávalót a helyi boltokban szerezték be. Az itt ragadtak egy  része este még távozott, amikor Csór felé sikerült utat nyitni.  

Az óvodában mintegy harmincan éjszakáztak, többek családoknál töltötték az éjszakát. Hárman például a polgármesteréknél aludtak. Az, hogy miként vetődött ide, illetve ragadt ennyi ember a kis faluban, ahol minimális az átmenő forgalom, nem érteni pontosan. Volt, aki a 81-es főútról tért le, és  a bekötőúton jutott el a faluba. A bekötőn, ahol már csütörtök délután kritikus volt a helyzet, míg a főút többé-kevésbé járható volt. A polgármester szerint azonban  nem kell feltétlenül logikát keresni az emberek viselkedésében  
Ami a pénteki helyzetet illeti: a szél változatlan erővel söpri a havat, építi az akadályokat. A  falu határában Moha és Székesfehérvár irányába is több elakadt autó vesztegel, amelyek nagyban nehezítik a kotrást. Délben pillanatnyilag sikerült utat nyitni: nem a fehérvári bekötő, hanem a vele párhuzamos kerékpárutat szabadították fel. A helyzet azonban percenként változik, amíg a szél ki nem adja a dühét – mondta el Gáll Attila.S

Sms-ben küld instrukciókat az elakadt autósoknak a Belügyminisztérium.

- "Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!" - írta sms-ben a Belügyminisztérium – értesült az FMH. 

Az ezekben a percekben érkező rövid szöveges üzeneteket a hazai mobilszolgáltatók segítségét juttatták el a bajbajutottaknak. Erre nagy szükség is van, mert a közösségi oldalakon egyre többen panaszkodnak és elégedetlenkednek a mentés lassúsága miatt.
Habár Déget nem zárta el a hó a küllvilágtól, Gárdonyi Sándorné polgármester vezetésével egész éjszaka mentették a főútonn rekedteket a helyi mezőgazdasági válallkozók gépei el. A faluban közel százan vészelték át az éjszakát családoknál. Köztük egy kisgyermekes család is, ahol az anyuka terhes, a férfi viszont úgy döntött, az elakadt kocsiban éjszakázik. 
-az Enyingi úton egy nagy fenyőfa rádőlt a nagyfeszültségű vezetékre, félő, hogy áramunk se lesz - mondta a polgármester, aki ezekben a percekben megynyittatta a művelődési házat és paprikás krumplit főznek a "váratlan vendėgeknek" 

Csak a vasút biztos egyelőre

Fejér - A 105-ös segélyhívóra érkező bejelentések száma meghaladja az ötszázat – tudta meg az FMH. Egyelőre csak a vasúti közlekedés működik.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a korábban kiadott gépjárműtilalmat a székesfehérvári és a gárdonyi járások vonatkozásában visszavonta. Az enyingi, a bicskei, valamint a móri járások vonatkozásában azonban továbbra is érvényben van a tilalom. Ez azt jelenti, hogy ezen járások településeit összekötő utakon továbbra is tilos gépkocsival közlekedni. A megyeszékhelyen  - amerre kollégáink jártak - dél körül alig volt forgalom. A benzinkutak is szinte üresek. A belváros környékén, ahol az utak már csak itt-ott csúsznak, már működnek a közlekedési lámpák és gyér forgalom mellett pár autót is látni. 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri azokat a megyeszékhelyen, illetve az azt környékező utakon ragadtakat, hogy amennyiben el szeretnék hagyni a várost, akkor ezt a 7-es főúton Budapest irányába, illetve a 63-as számú főúton tegyék meg! A többi út továbbra is nehezen, vagy egyáltalán nem járható. Így azokon a közlekedés nem biztonságos. 

Mór felé a körgyűrűnél egy létrás tűzoltó-autó biztosított az útzárt, információink szerint hamarosan eltávolítják.

A Kodolányi János Főiskola kollégiuma is fogadja az úton elakadtakat
Gulyással készülnek

A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola kollégiuma is fogadja az úton elakadtakat, Tudta meg az FMH. Az épületben főleg fiatalok húzták meg magukat, ők a Facebook közösségi portálon mozgósítanak. 

Időközben több vendéglátó hely, elsőként a Szárcsa Csárda, is bejelentette, hogy százas nagyságrendben főznek meleg ételt a melegedő helyeken várakozóknak. Több nagyáruház is kinyitotta kapuit Fehérváron a várakozók előtt. Reggel az Auchan, azóta pedig több Tesco áruház is  e lépésre szánta el magát, pedig ma zárva tartanának.

Délelőtti összefoglaló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!