Hírek

2016.03.09. 19:19

Lehetetlen küldetés? Minimum negyed évbe telik a jogosítvány megszerzése

Szinte képtelenség pár hét alatt megszerezni a jogosítványt, de vajon miért van ez így?

Laci Patrícia

Többször adtak már a kezembe olyan szórólapokat, amelyeken az autósiskolák azt ígérték, hogy két hónap alatt megkaphatják a tanulók a jogosítványaikat. A gyakorlatban viszont ez nem így működik általában. Sokaknak legalább három, négy vagy öt hónapjukba telik, mire megszerzik az áhított vezetői engedélyüket. Extrém esetekben előfordul olyan is, hogy valaki egy vagy annál több évig is küzd a jogosítványáért. A tanulók bizonyos százaléka viszont feladja, így tett például Boros Evelin, a 21 éves fodrász is.

- Még 17 évesen kezdtem el egy tanfolyamot, körülbelül 5-6 hónapig tanultam vezetni, de aztán jöttek a csalódások.

Gubics István, az egyik székesfehérvári autósiskola vezetője és oktatója éppen magyaráz egyik tanítványának, Horváth Edinának

Mivel Evelin nem ért el sikereket a vezetés terén, ezért a feladás mellett döntött. Azóta a lány sokat komolyodott, s idén újra megpróbálja megszerezni a jogosítványát.

Emiatt gyakran figyeli az autósiskolák hirdetéseit:– Gyakran látok én is olyan szórólapokat, amelyek már rövid időn belül ígérik azt, hogy meg lesz a vezetői engedélyem, de nem bízom meg ezekben.

Gubics István, az egyik székesfehérvári autósiskola vezetője és oktatója is sűrűn találkozik hasonló típusú hirdetésekkel, de a szakember nem tartja ezeket az ígéreteket helyénvalónak:– Nem hinném, hogy megtévesztési céllal készítenék ezeket a típusú hirdetéseket. Ráadásul jobban meg is kell őket vizsgálni, hiszen ha az van írva például: „Akár hat hét alatt vezetői engedélyt szerezhetsz!” Ebbe már nem is lehet belekötni. Ugyanis ott van az „akár” szócska, ami a lehetőséget kínálja csak fel. Viszont azért zavaróak ezek a hirdetések, mert a közlekedési felügyelőség is közrejátszik a jogosítvány megszerzésében, s az már változó, hogyan tudják ők fogadni a mi kéréseinket. A vizsgák programozása is az ő hatáskörük. Ezért ha a felügyelőség telítődik a mi igényeinkkel, akkor tolódni fognak a vizsgák időpontjai is. Így hiába szeretném például egy tanítványomat már a jövő héten elvinni vizsgázni, amikor csak 3 vagy 4 hét múlva kapok időpontot.Emellett a tanfolyamon belül is mindennek meg van az ideje. Az elméleti oktatás 2-3 hetet vesz igénybe körülbelül. Ha a diáknak pont elegendő a kötelezően előírt 30 óraszám a gyakorlati oktatásból, az is nagyjából 5 hétnyi időt vesz el, beleszámítva azt, milyen sűrűn is ér rá a diák és az oktató arra, hogy vezessenek. A vizsga időpontja pedig még sehol sincs. Gubics István szerint éppen ez az egyik ok, ami miatt nem is lehet előre megmondani a diáknak, mikor is lesz meg a vezetői engedélye:

– Egy cipész meg tudja állapítani, hogy jövő héten készen lesz a cipőm, de én oktatóként nem tudhatom, hogy a tanítványom hogyan veszi az akadályokat. Lehet nem 30 óra kell neki, hanem 40 vagy 50, esetleg még több. Ezért merész dolognak tartom azt, ha egy reklámszövegben már általánosságként fogalmazzák meg a jogosítványszerzés időintervallumát.

Az oktató csak átlagértéket tudott mondani, hogy körülbelül mennyi idő alatt szerezhető meg a jogosítvány: – Legalább 3 vagy 3 és fél hónapba telik ez a folyamat. Ráadásul a tanuló személyiségén is sok minden múlik.

Nem mindegy, hogy valaki gyakorlatiasabb beállítottságú vagy inkább az elmélet megy neki jobban: – Például egy kerékpárszerelő, aki valamennyire műszaki ember, a járműnek a lelkét is érzi. Viszont náluk néha az a gond szokott jelentkezni, hogy kevésbé tudják a KRESZ szabályokat. Viszont egy irodai dolgozó, aki egész nap a számítógép előtt ül, teljesen más. Így a kettőtől nem lehet ugyanazt a teljesítményt elvárni. Hiába, egyeseknél a gyakorlatra, másoknál az elméletre kell nagyobb hangsúlyt fektetni. Emellett nem feledkezhetünk meg az életkorról sem. Egy idősebb már nehezebben tanul, míg a fiatalnak könnyebb. Igaz, utóbbi csoport hajlamos a szelektálásra, így csak ideig óráig tudják az elméletet – tette hozzá Gubics István.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!