Lehet-e közük az 1881-ben talált ezüstöknek a Seuso-kincsekhez?

A kalandos sorsú kincslelet (ismert tárgyai augusztus végéig a Parlamentben láthatók) lelőhelyének kutatásával foglalkozó Dénes József régész ugyanis érdekes összefüggésről tudósította lapunkat. Kutatómunkája során egy ásatási beszámolót talált Hampel Józseftől (1849-1913), a magyar régészet kiemelkedő alakjától az Archaeologiai Értesítő 1882-es évi kötetében. E szerint értékes leletek kerültek elő a Somlyó-hegyen egy „sziklasírból" 1881 novemberében, a birtok tulajdonosának, gróf Batthyány Gézának (1838-1900) a vezetésével folytatott ásatásokon.

- A Hampel József összegzését illusztráló egyik rajzos ábrán olyan ezüsttárgyak is láthatók, amelyek a Seuso-kincs darabjai is lehetnek. A két ezüsttálhoz hasonlókat használtak lakomáik során a késő római kori készlet tulajdonosai és azok vendégei is. Egy kisebb ezüstkancsó alja (töredéke), valamint fülének tartozéka szintén szerepel a rajzon. Mindez persze Árpád-kori pecsétgyűrűk, csatok, hajkarikák és pénzek, valamint egy bronz körmeneti kereszt társaságában került elő 136 évvel ezelőtt - tájékoztatott Dénes József.

2014-ben Székesfehérváron is nagyon sokan voltak kíváncsiak a Seuso-kincsekre FMH-archív

A szakember rejtélyesnek tartja, hogyan kerülhettek a középkori tárgyak közé a római kori ezüsttárgyak. A Seuso-kincs feltételezett lelőhelyétől mindösszesen pár száz méterre. Ugyanakkor emlékeztet rá, hogy a tudománypártolásáról ismert gróf Batthyány Géza ásatását megelőzően három évvel korábban került elő 1878-ban Molnár János szőlőjében történt fakiásás közben a ma Polgárdi quadripus néven ismert késő római kori ezüstállvány, amely a Seuso-készlethez tartozik. Szintén a közelben, szinte kőhajításnyira a Somlyó-hegyhez.

Gróf Batthyány Géza egy sziklasírban talált rá az ezüsttálakra más leletekkel együtt Fotó forrása: Archaeologiai Értesítő, 1882

Elképzelhető az is, hogy éppen az ezüstállvány megtalálása ösztönözte a grófot a környékbeli régészeti feltárásra. Hampel József ásatási ismertetőjéből kiderül, hogy a három hétig folytatott feltáráskor a Somlyó tetején elterülő fennsíkon "négyszögidomú falakkal szabályosan határolt tér, más helyütt kőkeménységű terrazzo, míg másutt egyes falmaradványok, sziklába vájt sírok, tömérdek terméskő, kőragasz, téglák" kerültek felszínre.

Hampel József

- Amit akkor nem tudtak, mivel ezt is leírta Hampel, az a későbbiek során kiderült - fűzi hozzá a rommaradványok képszerű leírásához a várkutatással és örökségvédelmi szakértéssel foglalkozó régész. - Magam is foglalkoztam vele és írtam róla, az említett helyen Bökénysomlyó Árpád-kori monostora állt az 1300-as évekig. Nagy kár, hogy a Somlyó-hegy tetejét a monostor romjával együtt a 20. században teljesen lebányászták. Anélkül, hogy találgatásokba bocsátkoznánk, az egykori ásatási helyszín idézett leírása alapján még az is felvetődik, vajon lehettek-e az Árpád-kori Bökénysomlyói monostornak pannóniai, romai kori előzményei, ki tudja, milyen fennmaradt építmény formájában. Az viszont tény, a talált "régiségeket kevés kivétellel a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta a nemes gróf". Kérdés, mit tartott meg magának Batthyány Géza - amit akkor megtehetett -, adományozott-e a Somlyó-hegyi leletekből a fehérvári "régiséggyűjteménynek", illetve folytatta-e az ásatást.

Gróf Batthyány Géza

Dénes József új felfedezésével szeretne hozzájárulni a Seuso-kinccsel kapcsolatos további vizsgálódások eredményességéhez, ezért beadvánnyal fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához. Egyidejűleg felvette a kapcsolatot az ezüstkincs kutatásával foglalkozó régészkollégáival. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében már keresik az 1881-es ásatáskor talált ezüsttálakat - remélhetőleg sikerrel.

A korabeli források szerint 1878. május 2-án a Fejér megyei Szárazhegy - jelenleg Szárhegy - déli lejtőjének egyik szőlőjében szilvafa kivágásába kezdtek. Ennek során Molnár János szőlősgazda nemcsak az elszáradt szilvafa gyökereit, hanem egy késő római kori ezüstállvány töredékeit is kiásta. A leletre a református lelkész figyelt fel, aki az egyik meghajlított lábat a Magyar Nemzeti Múzeumba küldte. A múzeum érem- és régiségosztályának őre (a mai fogalom szerint vezetője - a szerk.), Hampel József haladéktalanul a helyszínre utazott, s a lelet több darabját is sikerült megszereznie. A lelőhelyen végzett régészeti kutatása során nem talált újabb részeit az ezüstállványnak, sem további tárgyakat.

A Nemzeti Múzeumba került leletegyüttes tíz töredéke két lábat és három egész, valamint egy fél keresztpántot adott ki. A töredékeket restaurálták, és 1878 júniusában már a párizsi világkiállításon mutatták be, ahol valódi tudományos szenzációnak számított.

Az eredetileg háromlábú állványként (tripus) azonosított római kori lelet a 2002-ben történt restaurálása során nyerte el eredeti helyreállítását, akkor egy negyedik lábbal is kiegészítették. Az azóta Polgárdi quadripusként emlegetett ezüsttárgy legjelentősebb hazai kutatója Mráv Zsolt, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze, szakmuzeológus. Kutatásai az ezüstállvány Seuso-kincshez tartozását valószínűsítik.