Eltévesztette születési évszázadát a különös költő

Lakatos István 1927-ben született Bicskén, az Aranka malommal szembeni szülőháza már nincs meg. A helyi takarékpénztár igazgatójának fiaként szép gyermekkora volt, azaz majdnem. A jómódú polgári család Tatán, Zalaegerszegen, majd Budapesten taníttatta gyermekét, de a tízéves kisfiút megviselte a kollégium.

Egyszer latinból meg is bukott, ami a későbbiek fényében elég mulatságos életrajzi részlet, hiszen Lakatos ókori latin költőket fordított, többek közt Vergiliust, Horatiust!

Bicske város emléktáblát avatott a költő 90 éves születésnapja emlékére, méltó és tartalmas ünnepléssel. Hosszan beszélt Varga Katalin, a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárának főmuzeológusa a sajátos sorsú Lakatosról, aki mintha eltévesztette volna a századot, de legalább a félévszázadot, amelyben született. 2002-ben hunyt el, de még a nyugatosok utolsó nemzedékéhez számította magát, s valóban, a Baumgarten-díjat is megkapta még 1949-ben, egy perccel a diktatúra kiteljesedése előtt.

A Pázmány Péter Egyetemen diplomázott, s sokat írt, különféle folyóiratokban publikált, majd 1955-ben a Petőfi Kör vezetőségi tagja lett. Szándéka szerint nem konkrétan politizált, de mégis, amiért súlyos árat fizetett. Lakatos István harmatos fiatalon a háború előtt sem az uralkodó kurzussal értett egyet, a holokauszt miatt magyarként személyes lelkifurdalást érzett. Ám a kommunizmusért sem lelkesedett, nem illett bele egyik kurzusba sem. Szabó Lőrinc az atyai jóbarát, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Zelk Zoltán és e kör a baráti közeg. 1956-1957-ben a Magyar Írók Szövetségének elnökségi tagja, 1957-ben az Igazság című napilapban megjelent írásai miatt letartóztatták, 1959-ben szabadult.

A két évből egy esztendőt magánzárkában töltött, ami egykori politikai foglyok szerint is borzasztó állapot! Mai elemzők szerint ráadásul érthetetlen is, miért sújtott ekkorát az elnyomó hatalom a költőn. Mert bár a versek akkor még nagyobb súllyal estek latba, mint manapság, ily főbűnnek nem számíthatott. Megtörtént.

Mohainé Fejes Ágnes Bessenyei-díjas bicskei népművelő érdekes, színes előadást tartott a később Bicskén is többször megjelent költőről az ünnep alkalmával. E tudós író és műfordító egész életében az utókornak dokumentálta kéziratait, levelezéseit (indigóval írta magánleveleit is), többezer kötetes könyvtárának katalógust készített, s tökéletesen olvasható, gyöngybetűs kézírásával mindenhez személyes megjegyzést, utasítást fűzött. Az indigó – kék másolópapír – fontosságát pénzember édesapja nevelte belé, a technika akkori állapotában ez részint okszerű is volt. Dossziék, maga burkolta, díszes dobozok, részletesen adatolt fotóalbumok, nyelvi katalógusok maradtak hagyatékában, jegyzetei látványra is meghökkentőek.

A bicskei könyvtárban fellelhetők kiadványai, versei, műfordításai, az újságcikkek, helytörténeti anyagok szülővárosával való kapcsolatát is megőrizték. A példás házasságban élő idős költőt öreg korában utolérte a végzet egy fiatalabb nő alakjában, ahogy az lenni szokott. E kései megperzselődésről megindítóan szép versekben vall. Ha Vergilius esetleg túl ó olvasmány lenne, legalább ezeken fussunk át.