Hírek

2014.05.14. 18:00

Lakásszövetkezet-saga: Mégis lesz közgyűlés?

Folytatódik a lakásszövetkezet-saga: az ügyben végre Dávid Lajos, a szövetkezet elnöke is megszólalt, aki javasolni a fogja az összes tag összehívását.

Házi Péter

– A Székesfehérvár polgármesterével folytatott megbeszélésen azt az ígéretet tettem, hogy az I. Számú Lakásfenntartó Szövetkezet legközelebbi, május 27-ei igazgatósági ülésén – amelyre meghívást kapott a polgármester is – kezdeményezem a lakásszövetkezet tagságának összehívását – tudtuk meg Dávid Lajostól, a szövetkezet elnökétől.

Dávid Lajos(kis képünkön) kezdeményezi a lakásszövetkezet tagjainak összehívását, így az októberi, városházi gyűlés után végre új alkalom lehet a problémák kibeszélésére, az indulatok csökkentésére (Fotó: Koppán Viktor)

Kérdésünkre, miért tagok összehívásáról és nem közgyűlésről beszél, annyit mondott, klasszikus értelemben vett közgyűlést nem hívhat össze, mert az alapszabály szerint erre csak akkor lenne lehetőség, ha a szövetkezet szétválása, átalakulása, egyesülése lenne a téma, márpedig most nem erről lenne szó. Viszont ezen a találkozón a vezetőség beszámolót tarthatna az elmúlt időszak történéseiről, a nagy vitákat kiváltó kérdéseket is tisztázni lehetne.

Cser-Palkovics András polgármester elfogadta a meghívást, reményét fejezte ki, hogy végre sikerül a lakók által javasolt közgyűlés összehívásának ügyében előrelépni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!