A „csodatevő” lovak - A sérült gyerekek rajonganak Laci bácsiért

Mint egy rongybaba, úgy folyt a lóra élete első lovaglása alkalmával Botond. Lógott keze, lába, mindene – meséli anyukája, a csákvári Szabó Kata Vértesbogláron a Vérteslovas tanyán, ahol Winkler László segédletével minden vasárnap kisebbfajta csodát élhetnek át a sérült gyerekeket nevelő szülők. Most amolyan referencia táborként tekintenek arra a négy napra, melyet itt tölthet Botond néhány hasonló sorsú társával együtt azért, hogy a következő évben már szervezetten, egyesületi háttérrel, pályázati segítséggel tudjanak táborozni. Nekik ugyanis erre eddig nem volt lehetőségük.

- Ők a CP-s, azaz a cerebral palsy betegek, akiknek komoly fejlesztésre van szükségük - mutat körbe Kata, aki férjével és még néhány anyatárssal együtt gondoskodik arról, hogy Botond, Bálint, Dóri, Gréti és Panka jól érezze magát s közben észrevétlenül fejlődjön is. A CP-s betegek újszülöttkori agybénulás következményeként lettek sérültek. Ez a kór számtalan idegrendszeri tünetet produkálhat az egészen enyhétől a nagyon súlyosig.

A póni mellett Patkó Ildikó, a lovon kislánya, Panka, a nagy lovon Szecskó László, kisfiával Botonddal, nekik segít mint mindenkinek a táborban Winkler László táborvezető Fotó: Molnár Artúr

- Na Boti, melyik lóra szeretnél felülni, Mambóra vagy Hercegnőre? - kérdezi anyukája és az ujját a kisfiú tenyerébe teszi, hogy egy szorítással jelezze választását.

- Látom én, melyiket szeretné - vágja rá Winkler László. A kisfiú örömteli arckifejezése ugyanis mindent elárul. De édesapával együtt hajlandó most csak lóra ülni. László vagy ahogy a táborlakók hívják, Laci bácsi, 20 éve foglalkozik lovakkal, s közel négy éve lovagoltat sérült gyerekeket.

- A lovaglás magát a járást imitálja, amikor a gyerekek a lóra ülnek. A koordinációs készséget is javítja, így a kettő kombinációja segíti őket, hogy megtanuljanak járni - magyarázza az oktató. - Persze nagy vonzerő a ló, amely miatt sokkal többet lehet kérni tőlük, mint egyébként.

Kata szerint más ez, mint a nagyüzemi gyógylovaglás , ahol mindennek szabott helye és ideje van. - A mi kisfiúnk oxigénhiányosan született és már születésétől kezdődően kerestük a lehetőségeket, hogy hol tudnánk lovagolni. Nem ez az első lovas helyünk, de ez az, ami igazán működik, mert Laci bácsi a lelke itt mindennek. Ha Botinak épp csak öt percig van kedve ülni a lovon, akkor annyit van vele, majd viszi más jellegű foglalkozásokra. Laci bácsi azt gondolja, a lényeg, hogy a gyerek pozitív élménnyel térjen haza és mindent megkapjon, amit szeret.

Botond ma már nem rongybabaként ül a lovon. - A csípőjénél tartja egy ember. Ügyesen ül, kapaszkodik, követi az utasításokat, melyeket a lovas oktató mond neki - sorolja Botond anyukája a változásokat. Nem mellesleg a kisfiú kapcsolatot teremtett a többi gyerekkel, akik ide járnak. - Szerencsére már jó sokan vagyunk. Mindannyian a Nemzetközi Pető Intézetbe járunk, ott ismertük meg egymást.

- Ezeknek a gyerekeknek gyakorlatilag nincs egyéb lehetőségük táborozni máshol, ugyanis egy olyan kategóriába sem esnek, amely alkalmassá teszi őket rá. Elsősorban például anyagilag nagyon rosszul kellene állni ahhoz, hogy mehessenek, ám nem minden gyerek születik rossz anyagi helyzetű családba - mondja Kata. De nem csak ezért nem mehetnek: - Másrészt minimum tizenkét évesnek és önellátónak kellene lenniük, ugyanis minden lehetséges táborban ez az alapelvárás. Mi egyiknek sem felelünk meg.

Körvonalazódik már a Patróna Egyesület, amely ezt a fehér foltot igyekszik eltüntetni és lehetőséget adni azoknak a gyerekeknek is a kikapcsolódásra, akikre más nem gondolt. Botond pedig már a lovon ül édesapjával. Ki tudja, jövő ilyenkor talán már segítség is alig kell neki a hátason.