Hírek

2012.11.14. 20:01

Középiskolát alapítottak a labdarúgó akadémia mellett

Felcsút – Egyszerű, mégis elegáns és a legkorszerűbben felszerelt épületegyüttesben fogadja hétfőtől a mezőgazdasági és vendéglátó szakközép- és szakiskola a diákokat. A Letenyey Lajosról elnevezett intézmény vállaltan hangsúlyozza: a vidék egyik tudásközpontja kíván lenni.

Zsohár Melinda

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia hatalmas intézményével szemközt adták át tegnap a három új épületet, amelyben mezőgazdasági szakmunkásokat és technikusokat, valamint pincéreket és szakácsokat képeznek Bányai György igazgató vezetése alatt. Az első két osztály szeptemberben már megkezdte a tanévet, mondta el avató beszédében Mészáros Lőrinc polgármester, az akadémia elnöke, de most végre méltó körülmények között vehetik birtokba a falusi iskolát. A kifejezés ezúttal magas szintű képzési színvonalat, korszerűen felszerelt tantermeket, műhelyeket és tankonyhát jelent, győződhettek meg róla a látogatók. Több kormánytag is megjelent az iskolaavatón, amelyre a mai szűkös anyagiak között oly ritkán kerülhet sor! Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter mellett részt vett az ünnepségen Hoffmann Rózsa oktatási és Simicskó István sportért felelős államtitkár, valamint a többi között Kiss Norbert helyettes államtitkár, Tessely Zoltán körzeti országgyűlési képviselő és Dorkota Lajos megyei kormánybízott. Eljött Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet asszony, aki minden jeles eseményen tiszteletét teszi a községben.



A mezőgazdaságnak és a vendéglátásnak mindig lesz jövője Magyarországon – hangsúlyozta a vidékfejlesztési miniszter, s sporthasonlattal élt. E területeken éppolyan fontos az utánpótlás, mint a sportban, mondta. Az új iskolában tanulnak közismereti és szakmai tárgyakat a fociakadémisták is, hiszen az életre való felkészülésben a „civil” tudás több muníciót ad a sportban tehetségeseknek is. A mezőgazdasági gyakorlatot a göböljáráspusztai gazdaságban sajátíthatják el a fiatalok, akik Máté Péter Ez itt az én hazám című dalát énekelték el valamennyien a meghatott felnőtteknek.

A Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola rekordidő alatt készült el, számolt be róla Mészáros Lőrinc polgármester. Idén június 1-jén történt az első kapavágás, s október 31-ére teljesen befejeződött a 450-500 diák befogadására alkalmas intézmény. Az építkezésre, felszerelésre 618 millió forintot költöttek, amelynek felét pályázaton nyerték el. Tizenkét tanterem található a kiszolgáló helyiségekkel együtt a csöppet sem hivalkodó, ám nagyon modern iskolában. Folyamatosan töltik fel az új évfolyamokat, amelyek tagjai hagyományt teremtenek magatartásukkal, jelentette ki Bányai György igazgató. A hely túl jó ahhoz, hogy csak átlagos legyen, s melegedni járjanak ide, fogalmazott félig komolyan, s csak félig viccesen. A körülmények, a lehetőségek adottak, tartalommal az itt tanuló diákok töltik meg az alma matert, s megmutathatják, élnek-e a felkínáltakkal.

Simicskó István az alkotó hazafiságra intette a fiatalokat, Klebersberg Kunó nagy hatású kultuszminiszterünket idézve, Fazekas Sándor pedig Apáczai Csere János szavait kölcsönözte: olyan lesz a jövő, amilyen az iskolája. Az ünnepélyes avató végén egy nagy faládában elterített termőföldbe búzát hintettek, amely hamarosan kizöldül a napfényes aulában. A jelképes magvetés aktusa üzenet a jövő nemzedékének, miként a főfalon függő puritán feszület is. A keresztény szellemiség jegyében Szabó István református püspök és Varga Imre plébános szentelte fel és áldotta meg a felcsúti nemesről és gazdálkodóról elnevezett létesítményt.

Az iskola 2012. november 19-20-21-én nyílt napra várja a nyolcadikos diákokat és szüleiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!