Hírek

2016.10.13. 13:17

Tornateremmel gazdagodik Zichyújfalu

Több mint 260 millió forintból épülő A típusú tornaterem alapkövét tették le Zichyújfalun csütörtökön, a Fekete István Tagiskola udvarában.

Buthy Lilla

Füzesiné Kolonics Ilona Zichyújfalu polgármestere ünnepi beszédében elmondta, régóta dédelgetett álmuk vált valóra. – Ajándékot kapunk egy nemes alkalomra. Az építkezés befejezésének várható időpontja ugyanis 2017 júniusára esik. Pont arra az évre, amikor településünk önállóságának huszadik évfordulóját ünnepelhetjük – fogalmazott. – A Gárdonytól való függetlenedés elindításának legfőbb oka éppen az volt, hogy gyermekeink számára szerettünk volna jobb körülményeket teremteni. Ezzel a beruházással válik teljessé az álmunk. Most már elmondhatjuk, hogy gyermekeink a 21. századnak megfelelő körülmények között tanulhatnak, sportolhatnak – tette hozzá.

Fotó: Molnár Artúr

 

Az eseményen részt vett Tessely Zoltán országgyűlési képviselő és Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára is.

 

Az új tornaterem a település méretéhez és igényeihez abszolút igazodik. Az elmúlt években sok minden változott Zichyújfalu környékén: mind a Pusztaszabolcs- Székesfehérvári vasútvonal, mind a megújult főút tekintetében. Sok apróságnak is örülhettünk az elmúlt időszakban: bővült a kamerás figyelőhálózat, a polgárőrség új autót kapott, az iskola több 70 millió forintot kapott tehetséggondozásra és felzárkózásra – mondta Tessely Zoltán.  Az országgyűlési képviselő emlékeztetett arra is, hogy a környéken Gárdonyban és Pázmándon is tornacsarnokkal gazdagodnak az iskolák.

Boros Anita köszöntőjében elmondta, most Zichyújfalun egy közepes méretű, 741 négyzetméter alapterületű tornaterem alapkövét tették le.

A cél az, hogy minden iskolás gyermek számára biztosítsák azt, hogy megfelelő körülmények között tudjanak fejlődni, tanulni és sportolni. – Meggyőződésünk, hogy a sport egy nagyon hasznos módszer a nevelésben, mely hozzájárul ahhoz, hogy a fiatal nemzedék sikeres legyen – fűzte hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!