Hírek

2017.07.20. 14:50

Kiskirályok zsákkal, királynők talicskával Hantoson

HANTOS - A hagyományok ápolása és továbbörökítése szép és nemes feladat. A szervezők ötletes, váratlan és mulatságos próbatételekkel operáltak.

V. Varga József

A vidám játékok tarsolya kimeríthetetlen. A gyerekek öt próbát teljesítettek a vetélkedés során, főleg ügyességi, sok mozgásos megmérettetéseket.

A zsákban futás bizony sok derültséget hozott a jelölteknek és a nagyérdeműnek egyaránt. Végül a kiskirályi címet Koncz Levente, a királylányit Tóth Alexandra érdemelte ki. A versenyben egyébként 9 legényke és 12 fruska vett részt.

"Húzd meg, ereszd meg! Ide nekem a traktort is!"
Fotó: Önkormányzat

A felnőttek viadalában 12 férfiú és 8 hölgy állt sorompóba. A hétpróbában az amazonok például labdát vezettek cirokseprűvel, a lovaguraknak meg traktort kellett húzniuk, eke nélkül.

A páros szám segédeszközeként két bejáratott talicska szolgált, a delikvensek 50 méteren át tolták párjukkal "megpakolva" a bólyák között, és közben még egy pohár vizet is fuvarozva kilötyögtetés nélkül. A produkció igen "mély nyomot" hagyott versenyzőben és nézőben ugyancsak.

"Párnát nem hoztatok?"

A királyi címet Parádi György gyűjtötte be, a királynőit Kertész Kamilla. Azon biz' elgondolkozhatunk, hogy a vakszerencse hozta, vagy a sors különös gondviselésének köszönhető, hogy jó királyunk, György és a nemes királynő, Kamilla nemcsak a vetélkedésben társult, de az életben is egy pár.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!