Hírek

2013.04.17. 09:45

Kiáltás a gyermekekért

Szakál Antal az idén tölti be 80. életévét, ebből az alkalomból ősszel a székesfehérvári polgármesteri hivatal a Szent Korona Galériában rendezi meg életmű-kiállítását.

V. Varga József

Szakál Antal képzőművész Kiáltás a gyermekekért című kiállítását április 18-án, csütörtökön 16 órakor nyitják meg a Gyűrű Pódiumon (Balassi u. 27.), bevezetőt mond Fábián Éva előadóművész. A Székesfehérváron élő képzőművész és tanár a dégi Festetics-kastélyban működő nevelőotthonban egykor nyolc éven át tanította, nevelte a magára maradt, elhagyatott sorsú gyerekeket, s mind a mai napig törődik a most lakásotthonokban élőkkel, és segíti őket.



Szakál Antal a dégi gyermekvédelmi napok állandó karikaturistája (Fotó: V. Varga József)

Alkotótáborokat szervez és vezet évek óta, az ott készült munkáit mindig gyermekekkel foglalkozó intézményeknek ajánlja fel. Óvodák, iskolák mellett alkotásai kórházak falait is díszítik, vidámságot, derűt csempészve a kis betegek mindennapjaiba. A művésztanárt több művészgeneráció vallja mesterének. A megnyitó napján licitálni lehet majd a legjobban tetsző festményére, és jelképes összegért karikatúrát lehet készíttetni az alkotóval.

A tárlat rendezői a befolyó teljes összeget a dégi Bálint Gyula Gyermekvédelmi Alapítványnak ajánlják fel. A május 4-éig nyitva tartó tárlat ötletgazdája Takács Árpád, az alapítvány egyik alapítója és kuratóriumi tagja, aki negyvenkét esztendőn keresztül foglalkozott az állami gondozott gyerekekkel a Fejér megyei településen. A kiállítás védnöke a Gyűrű Pódium tulajdonosa, László Lajos szintén tagja a gyermekvédelmi alapítvány kuratóriumának.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!