Hírek

2016.11.03. 22:02

Kevesen tudják, hogy a vérnyomást nem elég egyszer beállítani

Székesfehérvár - Rengetegen voltak az Alba Regia Sportcsarnokban rendezett egészségügyi szűrőnapon tegnap délután.

Sebestyén Lilla

Nem mindennapi látvány fogadta tegnap a Gáz utcai sportcsarnokba betérő hölgyeket és urakat: rengetegen jöttek el Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház és az helyi önkormányzat által szervezett egészségügyi szűrőnapra. Szinte az összes asztal mögött kígyózó sorokba rendeződve vártak a jelenlévők a különböző vizsgálatokra.

A szokásos vércukor-, vérnyomás- és koleszterin szint mérés és BMI meghatározás mellett, a résztvevők megnézethették anyajegyeiket, képet kaphattak érrendszerük, szemük állapotáról, hogy csak a legnépszerűbb vizsgálatokat érintsük.

Az emeleten például Kató Ernő tüdőgyógyász tanácsait kérhették ki a jelenlévők.

Az alapvető vizsgálatok mellett sokan álltak sorban a csontritkulás mérésnél, a szemvizsgálatnál, és igencsak népszerű volt az urológiai szűrés is. Utóbbi talán a Movember mozgalomnak is köszönhető

Fotó: Molnár Artúr


- A légzőszervünkről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, pedig a tüdőrák lassan vezető halálok a daganatos megbetegedések viszonylatában. Tízből két dohányos például egészen biztos, hogy húsz-harminc év után COPD-től fog szenvedni, ami azt jelenti, hogy a tüdőben beszűkülnek a hörgők, így a légzés nehézkessé válik - magyarázza a doktor, aki csapatával együtt a szűrőnapon a betegek állapotának felmérésében segített légzésfunkció, illetve szénmonoxid méréssel.

Az alsó szinten, Láng Noémi Erika számol be nekem az elmúlt pár óra tapasztalatairól.

A nővér elmondta: sokan sajnos nem tudják, hogy a vérnyomást folyamatosan be kell állítani.

Az nem megoldás, ha kapunk egy gyógyszert, és azt tíz évig szedjük anélkül, hogy kontrollra járnánk.

- Sok az új, jobb gyógyszer, amivel tudnak segíteni az orvosok, ezért kell évente felkeresni a kardiológusunkat - mondta el Noémi, aki azt is elárulta: bizony sokan küzdenek magas vérnyomással, amit a várakozás még meg is told egy kicsit.

A vérnyomásmérő állomással szemben épp a stressztűréssel, a kezeléssel kapcsolatban lehetett teszteket kitölteni. Aki több mint hét kérdésre válaszolt igennel, az lehetőséget kapott rá, hogy beszélgessen Guseo Andrással a problémájáról.

A szűrőnapnak ez is egy nagy előnye. A csarnokban felállított sátrakban közvetlenül kérhettünk tanácsot a szakorvosoktól, de természetesen a többi egészségügyi dolgozó is készséggel segített.

Bokorné Sike Katalin, a reumatológiai osztály főnővére éppen gép segítségével csontsűrűség mérést végzett ottjártunkkor.

Mint mondta, a csontritkulás a nőknél gyakoribb, már-már népbetegségnek számít.

Fotó: Molnár Artúr

- A változókorral az addig termelődő hormonok már nem nyújtanak védettséget, így ötvenéves kor felett mindenképp érdemes ezt is megnézetni. Ezentúl tudni kell, hogy a gyógyszer önmagában sosem elég, a helyes táplálkozás, a mozgás elengedhetetlen, ha a csontritkulás kezeléséről van szó - mondta el a főnővér, aki szerint az elmúlt évek munkájának hála, az emberek egyre egészségtudatosabbak. Tehát, a Szívügyünk Fehérvár mottóval fémjelzett program, úgy tűnik, eléri a célját.

A rendezvény megnyitóján Reiber István orvosigazgató üdvözölte a résztvevőket, beszédében hangsúlyozva: ezzel továbbra sem lehetnek elégedettek. A prevenciós munkát folytatni kell!

A megnyitó után hirdették ki az Egészség a konyhában pályázat eredményeit. Óvodás és alsó tagozatos gyermekeket ösztönöztek arra, hogy egy cipősdoboz berendezésén keresztül mutassák meg, mit jelent számukra az egészség.
A pályamunkákra az egyik közösségi oldalon lehetett szavazni október 31-én éjfélig.

A voksolást a Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola 1.b osztálya nyerte, a második helyen a Nádasdladányi Nádasdy Ferenc
Általános Iskola 2. osztálya, míg a harmadik helyen szintén a nádasdladányi intézmény 1. osztálya végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!