Hírek

2009.08.28. 02:29

Két part között a had

Ercsi - Idén a Duna-parti település közelében lesz a helyszíne a sorrendben ötödik Bevetési Irány 2009 elnevezésű, a honvédség legnagyobb horderejű, harcászati gyakorlatának.

Tihanyi Tamás

Duna-part, napfény, távolban csendes méltósággal sikló uszály: eszembe jut, most talán csukázni kéne, vagy fürödni egy idei utolsót - de magamhoz térít a katonai készülődés. Éppen pontonhídat raknak a vízbe a honvédek, olyat, amilyenből többet is létesítettek a délszláv háború éveiben a Neretván. A teherautó bőgve behátrál a hullámok közé (ez sosem jön ki onnan többé, gondolom), aztán a vízbe csapódik a híd egy darabja. A többi a katonák dolga, helyére illesztik a hídelemet (az autó persze simán kijön a partra).

A Bevetési Irány 2009 elnevezésű, harcászati szintű, számítógéppel támogatott parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat sikere érdekében augusztus 21-én kezdődött meg az előkészítő részleg és a haditechnika átcsoportosítása az ország katonai szervezeteitől a kialakított ideiglenes táborba. Augusztus 24-éről 25-ére virradó éjszaka érkeztek meg Ercsibe a vasúti szerelvények, a kirakodás és átcsoportosítás után pedig megkezdődött a gyakorlás. A megnyitót hétfőn tartják, szeptember 15-én tartják a nagyelőadást , akkor lesz a bemutatónap.


További képek itt!

A helyszínen arról hallottunk: régóta érlelődött már a gondolat, fel kellene eleveníteni olyan régi kat
onai képességeket, amelyeket hosszú idő óta nem alkalmazták, és éppen emiatt végrehajtásuk új kihívást jelent. Nem csak a szárazföldi és légierőhöz tartozó katonai szervezetek együttműködését mutatják be, hanem a tűzszerészek, a hadihajós egyégek, a műszakiak, valamint a lövészek nemzetközi feladatokra felajánlott erőit is. Mindez új helyszínen, Ercsitől délre, a volt dunai gyakorlótéren lesz, ahol a katonák átkelnek a folyón. Ilyen kiképzési feladat végrehajtására a 90-es évek második fele óta nem volt példa. (Annak ellenére, hogy az akkoriban rendszerbe állt BTR 80/A típusú harcjárművek ugyanúgy kétéltű képességűek, mint elődeik voltak.) A felkészülést már tavasszal elkezdték.

A parton állva elképzelem, mit láthatunk majd: átkelnek a folyón a BTR-ek, aztán a szállító járművek, épül egy pontonhíd, de lesz kompolás is. (A 80 tonnás komp építésének normaideje 12 perc, a hidat egy órán belül kell összerakni .) Lényegében minden be lesz vetve, ami a honvédség kötelékében mozdítható. A légierő Albatrosz repülőgépeket és helikoptereket használ, szerephez jut a T-72-es harckocsi és a 152 mm-es ágyútarack. És egy külön katonai különlegességet is ajánlanak, szigorúan ínyenceknek: ejtőernyős búvárok potyognak az égből.

Tihanyi Tamás - Ercsi - Idén a Duna-parti település közelében lesz a helyszíne a sorrendben ötödik Bevetési Irány 2009 elnevezésű, a honvédség legnagyobb horderejű, harcászati gyakorlatának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!