Hírek

2017.03.07. 11:27

Az abai zaklató: két ügy, két nyomozás, egy vádindítvány

A tavaly kirobbant ügyben vád-indítvánnyal zárult a nyomozás, az ügyészség március végéig dönt, vádat emel-e a fajtalankodóan üzengető pedagógus ellen.

Zsigó Ferenc

Két ügy, két nyomozás, egy vádindítvány - így összegezhető az, ami történt eddig a múlt évben nagy visszhangot kiváltott abai ügyekben.

Mint emlékezetes, az abai általános iskolában egy időben két közfelháborodást kiváltó ügy pattant ki tavaly márciusban. Az egyik, még 2015 őszére visszanyúló ügyben a sértettek állítása szerint a felsős fiúk az iskolai vécében belülről bezárták az ajtót, majd „csicskáztatták” a kisebbeket: lehúzatták nadrágjukat és simogattatták magukat.

A rendőrség „tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése” bűntettének gyanújával nyomozott. A rendőrség igazságügyi pszichológus szakértőt is bevont a nyomozásba.

A szakember megállapította, hogy a vizsgált gyerekek félénkek, gátlásosak, kisebbrendűségi érzésekkel küszködnek. A felsősök tagadták a bántalmazásokat, a kicsik elmondásából pedig nem lehetett egyértelmű következtetéseket levonni a cselekmények pontos jellegét, illetve azok szexuális tartalmát illetően. A rendőrség végül megszüntette a nyomozást, az érintett család pedig ügyvédi tanácsra nem tett panaszt a megszüntető határozat ellen.

Feljelentés született azért is, mert az egyik tanár a facebookon szeméremsértő üzenetekkel zaklatott több hetedikes diákot. A tanárt a tankerületi igazgató felmentette a munkavégzés alól. (Meg nem erősített információink szerint a fővárosban talált munkát.) A nyomozás lezárult, az aktát vádindítvánnyal kapta meg az ügyészség, ahol a hónap végéig dől el, lesz-e vádemelés.

Előzmények:

Fiúkat molesztált az abai tanár

Obszcén leveleket írkált az abai tanár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!