Hírek

2006.09.23. 02:29

Kastélyavató ünnep

Enying (vv) - Az épületben a régmúlt kapcsolódik össze a jövővel - mondta köszöntőjében Tóth Dezső polgármester, a megújult Batthyány-kastély tegnapi ünnepélyes avatásán.

Mórocz Zsolt

Az önkormányzat 223 millió forintot nyert a kastélyfelújításra uniós pályázaton, a támogatási szerződést 2004 nyarán írták alá. A beruházás során a Míves Kft. felújította az épületegyüttes déli szárnyát, teraszát, tetőszerkezetét, héjazatát és lábazatát. Térkövezték a kastély főútra néző előterét, parkolók épültek, parkosították a belső udvar egy részét.

A további felújítás - a főszárny megújulása - csak az épületben jelenleg működő rendelőintézet áttelepítésével képzelhető el, az önkormányzat ezért egy kistérségi egészségügyi centrum építését is elhatározta. Elkészült a tervdokumentáció, folyamatban van az engedélyezési eljárás.

Hagyomány és fejlődés kéz a kézben jár Enyingen - hangsúlyozta Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára avatóbeszédében. Ötlet, jövőbe látás, s megfelelő pályázatok kellenek, hogy álmainkat meg tudjuk valósítani. Ez a beruházás kezdete egy több elemből álló projektsorozatnak - tette hozzá. Egyben reményét fejezte ki, hogy néhány éven belül a teljes rehabilitáció végére juthatnak.

A testület Önkormányzati Elismerő Oklevelet adományozott a város településfejlesztési feladatainak eredményes ellátásáért, különös tekintettel a kastélyberuházás megvalósulásáért Csonka Zoltánnak, az enyingi építésügyi hatóság vezetőjének és Szalai Sándornak, a munkálatok projektmenedzserének.

A Batthyány-díszkút - mely a család címerállatát, a pelikánt ábrázolja - Kocsis Balázs, székesfehérvári szobrászművész alkotása. A megújult szárny folyosóján és alagsorában az önkormányzat, a helyi televízió és magánszemélyek gyűjteményéből összeállított dokumentum- és fotókiállítás is nyílt az avatás alkalmából, a rögtönzött tárlatvezetést Demeter Zsófia történész tartotta. Megtudtuk, a város az egykori helyi földesúr, a kastélyépítő-városrendező herceg Batthyány Fülöpnek is szobrot kíván állítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!