Hírek

2017.04.17. 12:51

Karbantartják a helyieket – focigála és egészségnap volt Ercsiben

Ercsi - Idén húsz éve, hogy megalakult a gerinctorna klub, amely az Ercsi Egészséges Életmód Egyesület elődjének nevezhető. A szervezet nemrég tartotta hagyományos egészségnapját.

Bokros Judit

Jubileumi év a 2017-es az Ercsi Egészséges Életmód Egyesületnél, hiszen 1997 februárjában alakult meg a gerinctorna klub. A kezdetekről és az azóta eltelt időszakról az elnök, Kaposi Józsefné Ila mesélt. Megtudtuk tőle, hogy annak idején Horváth Zoltánné volt az, akinek köszönhetően, további öt hölgy tagságával létrejött a klub. Heti két alkalommal találkoztak a művelődési házban, s ez azóta is így van. A kedd és a csütörtök tehát a tornáé, több mint hét éve azonban már jóga foglalkozáson is részt lehet venni. Ez mindig a gerinctorna után kezdődik. A klub 2009-ben alakult egyesületté, elnöke 2014 óta Kaposiné.

Az egészségnap egyik pillanata: testtömegindex (BMI) mérés

Fontosnak tartják, hogy a testet karbantartó rendszeres torna mellett a lélek egészségével is foglalkozzanak. Ezért közösségük két havonta teadélutánokat szervez, amelyeken a finom teák kóstolása mellett előadások, irodalmi műsor meghallgatására is van lehetőség. Ezen túl pedig évente kétszer egészségnapot szerveznek. Ilyenkor a felnőttek sokféle szűrésen vehetnek részt, a gyerekeket pedig játszóházzal igyekeznek ez idő alatt lekötni.

A legutóbbi, tavaszi programjukon sem volt ez másként. Az érdeklődők egyebek mellett vércukor-, véroxigén-, koleszterinmérésen, bőrgyógyászati szűrésen vehettek részt. Újdonság volt a prosztataszűrés, amelyre sikerrel tudták rávenni a férfiakat – összegzett az elnök, kiemelve: erős napjuk volt, összesen 372 szűrést végeztek. Ha valakinek az eredménye a normálistól eltérő értéket mutatott, a helyszínen kaphatott táplálkozási, életmódváltási tanácsot is. Aki elment a rendezvényre, az akár az egyesület tagjai által készített, friss, zöldség- és egyéb krémekkel készült szendvicseket, finom salátákat is kóstolhatott az egészséges életmód jegyében. Valamint egyebek mellett sajtok, mézek közül szemezgethetett a kitelepült kistermelők kínálatából.

A kisebbik, U8-as ercsi csapat a Dunakavics Kupán (Fotók: Mozaik TV)

A délután pedig már a mozgás jegyében telt: gyermek és felnőtt táncosok léptek föl és az egyesületi tagok is tartottak tornabemutatót. Az egészségnap összefonódott a Dunakavics Kupa focigálával, amelyet a szomszédos Baczakó Péter Sportcsarnokban rendeztek. Az esemény különlegessége az volt – amint azt Orbán Hajnalkától megtudtuk -, hogy részt vett rajta fővédnökként Nyilasi Tibor, az MLSZ elnökségi tagja, a meccseket pedig Arany Tamás FIFA játékvezető dirigálta. Ők ketten egyébként átlátogattak az egészségnapra, s példát mutatva szűrővizsgálatokon vettek részt.

A Zorica Tánccsoport és a Szalintra Néptánccsoport fellépésével színesített kupán két ercsi csapat szerepelt a helyi egyesületből.

A végeredmény a következőképpen alakult: nyert az Ajkai Kézművesek csapata, második lett a MÉTA-Ercsi, harmadik a Parafix, negyedik pedig az MLSZ-dolgozók csapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!