Hírek

2017.02.08. 18:04

Kabátban várakoztak a betegek

Székesfehérvár – Olvasónk hívta fel a figyelmet arra, az ott elhelyezett hőmére szerint 13 fokban várakoztak a páciensek a Távírda utcai rendelőben.

Kocsis Noémi

– Január elején kezdtem el járni a fogorvoshoz és feltűnt, milyen hideg van a folyosókon, de a rendelőben is – mesélte el Szilágyiné Tóth Szilvia a tapasztalatait.

– Az asszisztensek is kijöttek, kérték, hogy mindenki vegye fel a kabátját, nehogy megfázzunk. Mikor két hétre rá mentem, kicsit jobb volt a helyzet, mert bent a rendelőkben már voltak olajradiátorok, de a folyosókon továbbra is vacogtunk, kellemetlen volt.

Utánajártunk, megkérdeztük az illetékest, tud-e a panaszról, és lehet-e segíteni? A helyzetet kicsit bonyolítja, hogy az épületegyüttesnek több fenntartója is van, a fogászatnak például a megyei kórház, amelynek vezetőségétől az alábbi választ kaptuk a megkeresésünkre: „Eseti műszaki problémáról volt szó, hétvégi üzemzavar miatt hűlt le az épületegyüttes.

A hiba elhárítása után újraindult a fűtés, azonban a több épületből álló egységben a szolgáltatás helyreállásához technikailag több óra szükséges. Az épületegyüttes ezen részén a fűtési rendszer 1962-ben készült el, karbantartása folyamatos. Amennyiben a mostani fűtési szezonban további hasonló üzemzavar előfordul, akkor a fűtési szezont követően felmérést készítünk a több tulajdonost is érintő fűtési rendszer felújítására.”

A több, mint ötven éves fűtési rendszer mellett az áramellátás is folyamatos felújítást igényel: tegnapi ott jártunkkor a szolgáltató a február 24-i, egész délelőttös áramszünetről s az ide kapcsolódó  felújítási munkálatokról értesítette a rendelőbe igyekvőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!