Hírek

2014.09.21. 16:30

Közel 600 csapat nevezett az idei Lecsófesztiválra

Székesfehérvár - Kora este kihirdették, ki, illetve melyik csapat lett a Lecsókirály az idei versenyen, vigasságon, ahol csaknem hatszáz tűzhelyen főzték az ételt, hagyományos módon vagy különleges (és gyakran titkos) receptek alapján.

Szabó Zoltán

Szóval, Veress Hajnalka, Balogh Szabina, Nagy Zsuzsanna, Szabó Miklós és Bauernhuber Edina Hajnalka, Szabina, Zsuzsanna, Miklós lettek a királyok, illetve királynők. Ahogy Hajnalkától megtudhattuk, lecsójuk titka az argentín marhahúsgombóc, az adott pikáns ízt az ételnek. Persze az a húsz csapat, amelyik bekerült a serlegbe, már győztesnek tekinthette magát, hiszen Fortuna, illetve Fehérvár szépségkirálynője, Antal Bettina keze döntötte el, milyen sorrendben kerülnek elő a legjobbak.

A Sipi emlékkupáról azonban a zsűri döntött. A lecsónap ötletgazdája, a tragikusan fiatalon elhunyt Sipos József emlékére alapított elismerést a 117-es főzőhely nyerte, jelentette be Polgár János, a grémium elnöke. Hozzátette: az elkészített étel ízharmóniája, az ízléses teríték, a csapat kedvessége meggyőző volt.

Azt már lapunknak mondta el a 117-esek csapatának vezetője, Horváth Tibor, hogy Gáz utcai baráti társaság alkotta meg a lecsós csirketokányt, juhtúrós puliszkával. A különdíjat a szavazatok alapján a Videoton gyár „együttese” kapta. Övék volt a legszebb tűzhely, finom lecsójuk szível és lélekkel készült, de egyéb titkokat nem árult el a séf. Átadták a 10 éves fesztivál jubileumi serlegét is, hozzá egy tortát, mégpedig a fehérvári tűzoltóknak, akik tíz éve vigyáznak a főzőkre, és nem mellékesen a fakanalat is jól forgatják. A szavazók között is osztottak díjat, amit a győri Ódor Tibor kapott.

A fesztivál egyébként színes, szagos év vidám volt. Fogyott az étel és az ital, habár nyilván csak a disznóvágásra igaz a szakállas kabarétréfa: úgy kezdődik az egész, hogy megiszunk egy pálinkát. Aztán még hatot. A csapatok mindenféle alapanyagból felkészültek, és nem csak lecsó főtt, húsok, egyebek is sültek, bőségesen. A Vörösmarty Színház „társulata” is belecsapott. Matuz János művészeti intendáns szorgalmasan aprította a paradicsomot, és mutatta a kezét: idén még csak egy ujját vágta el, tavaly viszont kettőt. Ők egyébként háromfélét főztek.

A VÖRÖSmarty lecsót – abban minden vörös, illetve piros, és vaddisznó hús is kerül bele –, a hagyományosat és a sült lecsót. Odébb, egy másik tűzhelynél AFS pólós nő és férfi vigyázta a bográcsot. Ők annak a szervezetnek a pártolói vagy önkéntesei, akik más országokból való fiatalokat fogadnak be, 11 hónapra. Hómanné Pálinkás Orsolyánál egy guatemalai fiú él január óta, Kertai Gábornál egy török lány. Orsolya azt mondja, nagyon szereti, ha más kultúrából származó fiatalokat fogadhat be, és ismerhet meg. A fiú már nagyon jól beszél magyarul, a török lánnyal pedig 3 hónap után festészetről, főzésről beszélgettek. Máshonnan is érkeztek indonéz, orosz, lengyel, német, thaiföldi, chilei fiatalok családokhoz. A lecsófesztiválra is kimentek, segítettek az előkészületekben, de amikor ott jártam, már szétszéledtek valahol a forgatagban.

A Crazy Lecsó Team jó hangulatú csapata után megálltam az Alsóvárosi Nyugdíjas klub asztalánál. Két bográcsban rotyogott az étel. Az egyik krumplis, a másik rizses, magyarázta Fekete Béláné. Jó sűrű mindegyik, olyan „alföldies”. Az asszony elmondta, hogy minden évben ott volt a fesztiválon, de a versenyre nem szokott benevezni. Megeszik, szétosztják az ételt. Tavaly például jött egy idős bácsi, aki evett, és azt kérte, hadd vigyen a feleségének is, aki nem tudott vele jönni. Adtak neki. A polgárőr egyesület standja előtt jó kis dixielandet játszott egy zenekar, és stílusosan paprika és paradicsom jelmezbe öltözött fiú és lány ropta a táncot. Utóbb a díjkiosztáson is feltűntek, a nagyszínpadon. Odébb az Újmohácsi Ugróbusó Egyesület, a Lecsó Tesók és a Lecsó-kolom spontán nőegylet tűzhelyére is ránézhettem.

Az Alba Regia Veteránjármű Egyesület szintén főzött. Kovács Jenő, az egyesület elnöke, órásmester és Percze Ilona tartalmas, hagyományos lecsót készítette, annyi kiegészítéssel, hogy az ételbe azért nokedli is került. A nagyszínpadon is folyamatosan váltották egymást a fellépők. Általános iskolások mutatták be például a felsővárosi lecsó jelenetet Benne Cibere Bertalan nem csak lecsókirállyá lett, de hozzá elnyerte a királylány kezét is. Tarhonya Béla bezzeg nem volt ott a versenyen. Ott volt viszont mások mellett Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar, illetve a Heaven Street Seven. S persze a zsűri is, amelynek tagjai a Székesfehérvári Culinari Team emblémát viselték. Az ételítészek egyike, Tóth József szerint jót tett a helyszínváltozás a versenynek, szelősseb lett a tér, kiváló a hangulat, és többen is vannak, mint korábban. Polgár János, a zsűri elnöke pedig megemlítette, hogy soha ilyen magas színvonalú gasztronómiai élményt nem szereztek még neki a fehérváriak a 10 év alatt. Meglátjuk jövőre. Háthamég jobban belecsapnak a lecsóba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!