Hírek

2017.04.21. 13:30

Jön az elektronikus egészségügyi rendszer - kinek miért előnyös?

Éles próbaüzemét kezdte nemrég az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, amely a betegek leleteit, betegségeit, receptjeit tárolja majd. A közös kibertérből – a betegeken kívül – orvosok, kórházak, rendelőintézetek, gyógyszertárak hívhatják le a páciensek adatait. A legszigorúbb adatvédelmi elveket betartva.

S. Töttő Rita

Év elején több szolgáltató (orvosok, gyógyszertárak, kórházak) kapcsolódott be az EESZT, azaz az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér rendszerének éles próbaüzemébe, amely arra hivatott, hogy teljesen új alapokra helyezve a betegellátást, minden érintett egy kattintással hozzáférhessen a betegek szükséges adataihoz. A rendszer lényege – ahogy azt már korábban is felvázoltuk –, hogy az egészségügy valamennyi szereplője beléphet az ügyfélkapun keresztül létrehozott platformra, és ott hozzáférhet egy adott beteg más intézményekben keletkezett adataihoz. Ezzel kiküszöbölhető a korábbi leletek és zárójelentések egyik orvostól a másikig való eljuttatásának terhe, hiszen a felkeresett orvos, belépve a rendszerbe, minden szükséges információhoz hozzájut a szedett gyógyszerektől kezdve a betegségeken át a leletekig. Így kapcsolódik össze a kibertérben a kórházi, a járóbeteg- és a háziorvosi ellátás, a gyógyszertárak, a mentőszolgálatok, az ágazatirányítás és a lakosság. Hosszú folyamat kezdete ez, amelyben Fejér megyei tapasztalatokat még nem sikerült szerezni, hiszen nem találtunk a próbaüzemben helyi érintettet, de számos kérdést felvetettek a majdani szereplők, kezdve azzal, hogyan regisztrálják majd azokat, akik nem fizetnek társadalombiztosítást vagy éppen akik külföldön dolgoznak.

A Fejér megyei kórház sürgősségi osztályán is előbb-utóbb elektronikus rendszerbe töltik a leleteket
Fotó: Molnár Artúr

A rendszerbe ősztől kapcsolnak be fokozatosan minden érintett egészségügyi szereplőt, akik egyébként, a legszigorúbb adatvédelmi követelmények mellett, kizárólag a jogosultságuknak – azaz szakterületüknek – megfelelő információhoz juthatnak hozzá. Az adatok jogosultsági beállításait egyébként maguk az érintettek, azaz a betegek is kezelhetik az ügyfélkapus rendszeren keresztül. Az sem marad ki a lehetőségből s a rendszerből, akinek nincs internetje: ők a kormányablakon keresztül intézhetik ez irányú ügyeiket is a jövőben.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér egy kezdet, egy lehetőség egy magasabb szintű betegellátás eléréséhez – szögezte le a hírlap kérdésére Varga Péter, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház kommunikációs menedzsere, aki kérésünkre összefoglalta a kórházban várható változásokat a rendszer kapcsán: a fehérvári intézmény a kapcsolódó rendelet értelmében idén november 1-től, mint közfinanszírozott ellátást végző egészségügyi szolgáltató, csatlakozik a rendszerhez.

– A rendszer folyamatosan fejlődni fog az integrált betegellátás mentén az idő és hely jelentőségét csökkentve – vázolta a menedzser, ahogy azt is: a betegellátás oldalán a szakemberhiány miatt szükségszerűen kialakult távkonzultációk alakulhatnak át sürgősségi teamekké, lehetővé téve a legnagyobb szakértelem közvetlen alkalmazását időtől és helytől függetlenül.

Beteg oldalon pedig az időtől és helytől független távdiagnosztika használata fejlődhet. E rendszer vetheti meg az alapot különböző (például akár testfelületre ragasztott bélyeg nagyságú) okoseszközök fejlesztéséhez is – kaptunk példát Varga Pétertől, aki hozzátette: – Ezek gyűjthetik ugyanis majd a különböző élettani paramétereket és okostelefon segítségével továbbítják az értékeket az egészségügyi központok irányába. A kampányszerű szűréseket hosszabb távú megfigyelések válthatják fel. A nagy tömegű adatok kiértékelése pedig pontosabb diagnosztikát tesz lehetővé.

Mindez az EESZT rendszerbeállását követően kezdődhet csak el, amely fontos egészségügyi lépésnek is ígérkezik – vélekedik a szakember, aki szerint ugyanis ez a lehetőség a prevenció irányába tolhatja el a betegellátást.

Az új elektronikus rendszernek köszönhetően nemsokára már az olyan panaszok is remélhetőleg megszűnnek, mint az alábbi, mellyel egy olvasónk keresett meg minket. Elmesélése szerint MRI felvételt készíttetett Székesfehérváron az édesapja, amelyről kaptak is térítésmentesen egy felvételt cd-n. Ám sajnos szükség volt később három másolatra, mert több orvoshoz is el akarták vinni azokat. A másolás darabjáért 2500 forintot kértek, ami azt jelenti, hogy három egyszerű cd lemez másolásért 7500 forintot fizettek. Nem egy különleges módszerről van szó, hanem egy egyszerű cd írásról, vélekedik olvasónk. Az összeg, bármilyen anyag- és kezelési költséget tekintve is túlárazottnak tűnik. A rendszer elterjedésekor azonban már erre sem kell számítani, hiszen a szakorvosok letölthetik majd a szükséges leleteket. Addig persze még várni kell egy kicsit, és ha szükséges, sajnos fizetni is...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!