Hírek

2014.05.22. 11:30

Járhatóbb lesz az út Hantoson

A település régi álma teljesült, a mostani, s a korábbi képviselő–testületek eredményes gazdálkodásának köszönhetően 10 millió forintot kaptak, melyből a legforgalmasabb út aszfaltozását végzik.

Miskei Anita

A napokban a település önkormányzata a legforgalmasabb belterületi útszakaszt, a Rákóczi és a Hunyadi út egy részét újítja fel.

– A jelenlegi, s a korábbi képviselő–testületek tagjai is megfelelően gazdálkodtak, szigorúan arra törekedtünk mindig, hogy ne keletkezzen adósságunk. Így a kormányzat adósságkezelési programjában 10 millió forint támogatást kaptunk, mint a hozzánk hasonló 500 és 1000 fő lélekszámú községek. A legfontosabb az volt számunkra, hogy ebből a pénzből az útjaink egy részét helyreállítsuk. Hosszú ideje vártunk már erre a lehetőségre, mert a pályázatok között eddig nem nagyon volt ilyen jellegű – mondta a település polgármestere, Fischer József. Hozzáfűzte, nyolc árajánlat érkezett, végül a nyertes pályázó, az Erős Út Kft. már meg is kezdte a munkát. A 10 millió forint állami forrásból 495 méter hosszúságú 4 méter széles útszakasz teljes aszfaltozását és a padkák kiépítését végzik el.

Több mint 500 méternyi szakaszon újították fel a település forgalmas útját, a folytatását tervezik (Fotó: Gál István)

Ezt a forrást egészítette ki az önkormányzat önerőből közel másfél millió forinttal. – Így további 55 méter hosszú, ám 5 méter széles útszakaszt fel tudtunk még újíttatni. S így a kereszteződésig a község forgalmas útjának közel fele vált korszerűvé – mondta Fischer József. Hozzátette, ezen a szakaszon nagy az átmenő forgalom, a Nagylók felé menő menetrend szerinti járat mellett itt közlekednek a cégek autóbuszai is.

– A kivitelezés ideje alatt a déli órákban szükség volt ugyan a forgalom elterelésére, de mindenki türelemmel viselte. Mind a helyiek, mind pedig az itt közlekedők hangsúlyozták, nagy szükség volt már az útfelújításra – mondta a polgármester. Kiemelte, ez régi vágyuk volt, a településen ugyanis nincsenek járdák, sem kerékpárút, mindenki az úttestet használja. A kiszélesített szakaszokon végre biztonságosabbá vált a közlekedés. Azonban a folytatásra, azaz a belterületi utak többségének megújítására, járdák kiépítésére szükség van. Éppen ezért figyelik a pályázatokat, s ha lehetőség nyílik, támogatásért folyamodnak. Továbbá abban is bíznak, hogy a későbbiekben az állam ismét teremt arra lehetőséget, hogy segítse a településeket – mondta a polgármester, kiemelve, a faluban figyelnek a közlekedők egymásra, különösen az iskolába igyekvő gyerekekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!