Hírek

2015.10.08. 18:24

Ilyen még nem volt: visszaadják a csatornapénzt Enyingen!

Miután az önrészkiegészítési pályázaton és az utak felújítására is sikerült pénz nyernie az önkormányzatnak, a lakosság által a szennyvízelvezetésre befizetett önrész egy része megmaradt. Megkérdezték, mi legyen a pénzzel.

Házi Péter

Amint arról beszámoltunk, hosszú évek küzdelme után sikerült Enyingen tavaly megkezdeni a szennyvízcsatornázási beruházást, amelynek a lezárása október 15-én várható. Amint Viplak Tibor polgármester a csütörtök esti lakossági fórumon elmondta, a munka kész, ám már a beruházás legelején elkezdtek azon gondolkozni, hogyan lehetne elérni, hogy az enyingiekre házanként nehezedő 280 ezer forintos önrészt csökkentsék. Sikerült 135 millió forintot nyerni az úgynevezett önrészkiegészítési pályázaton, valamint a „nem támogatható tartalomra”, azaz az utak felújítására is sikerült 162 milliót elnyerni. Ebből adódóan a lakosság által befizetett pénz jelentős része megmaradt.

– Ekkora összegből a város  összes vízelvezetési problémáját meg tudtuk volna oldani, ám úgy döntöttünk, hogy először inkább megkérdezzük a helyieket, mi legyen az így megmaradt pénz sorsa. Nos, 857 válasz jött vissza, ezek 93 százaléka arról szólt, hogy a megmaradt pénzt ne költsük el, inkább fizessük vissza a lakosságnak – fogalmazott Enying polgármestere, aki szerint a szennyvízcsatornázási projektet követő elszámolás végén derül ki pontosan, kinek mekkora összeg jár vissza.

Habár a lakosság nyilvánvalóan örül annak, hogy nem várt pénz áll a házhoz, a fórumon több városrészből is vízelvezetési problémákkal kapcsolatos kérdések érkeztek, látható hát, hogy ezt a problémát is orvosolni kell majd valahogy.

Az elmúlt egy évet értékelve Viplak Tibor több komoly beruházást sorolt fel, ilyen például a hamarosan elkészülő új rendelőintézet, a tanuszoda, amellyel kapcsolatban komoly ígéret van arra, hogy tavasszal akár már az alapkőletétel is megtörténhet a Cifrakertben.

Fontos fegyvertény, hogy a Batthyány Fülöp Általános Iskola és Gimnázium épületére végre komoly összeget tudnak költeni, megkezdődött a külső hőszigetelés és az összes ablakot, ajtót is korszerűre cserélik. Az újraaszfaltozott 64-es főúttal kapcsolatban többen is kérdezték, miért lett kevesebb a zebra, például a Tinódi református iskola előtt és Balatonbozsokon is hiányolnak egyet-egyet.

Ezügyben a polgármester  elmondta, hétmillió forintos árajánlatot kaptak, amit sokallnak, reményei szerint jövőre megvalósulhatnak, reményeik szerint kisebb költséggel, a szóban forgó gyalogátkelőhelyek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!