Hírek

2016.10.12. 17:05

Illegális módon kihelyezett plakátok

Székesfehérvár – Az október eleji népszavazás kapcsán elárasztották a plakátok a várost. Volt kicsi is, óriás is, és olyan, amit a városgondnok szerint illegális módon helyeztek ki. Ez utóbbi szinte csak egy párt üzenetét hordozta.

S. Töttő Rita

A jelenlegi szabályozás szerint ma Székesfehérváron, közterületen kizárólag a Városgondnokság által megszabott helyekre, táblára lehet plakátokat ragasztani. Kampányidőszakban azonban nem így van: a politikai tartalmú plakátok esetében azt mondja a jogszabály, bárhová kihelyezhetők – a tulajdonos beleegyezésével. Nem csoda hát, hogy a plakátok száma megsokszorozódik ilyen esetekben a városban, így volt ez az október eleji népszavazás előtt is. Noha a népszavazás másfél hete lezajlott, még most is számos helyen kint vannak az okafogyott falragaszok.

Fotó: Koppán Viktor

Bozai István városgondnok a Fejér Megyei Hírlapnak elmondta: a törvény szerint 30 napja van a politikai szervezeteknek a kiragasztott plakátok eltávolítására, bárhol is teszik ki azokat közterületen. Ha nem tesznek eleget a kötelezettségnek, a Városgondnokság távolítja el őket, majd kiszámlázzák a munkát a plakáton szereplő politikai pártnak. Tehát a jövő hónap elejéig még minden szervezetnek van ideje arra, hogy maga végezze el a munkát. Amelyik nem teszi, csekkre számíthat. A korábbi választások után is szinte minden résztvevőnek állítottak ki számlát, mindenki hagyott kint néhány falragaszt a kiszabott időn túl is.

– Egy vitánk volt/van a témával kapcsolatosan, mégpedig a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal, ugyanis ők a nemrég kitelepített hirdető oszlopainkra ragasztották a plakátjaikat, letakarva a kint lévő üzleti hirdetéseket – emelte ki a városgondnok. A Kétfarkú Kutyapárt, ha valaki nem tudná, olyan egyesülés, amely a politikai pártok parodizálására alakult. Ettől függetlenül a plakátragasztás helyi szabályai rájuk is vonatkoznak. – Jól látszik, hogy városunktól távoli szervezetként nem ismerik a rendszert, a városban működő pártok ugyanis hasonló esetben a kérésünkre 24 órán belül eltávolították az így kiragasztott plakátjaikat.

A kampányplakátokkal kapcsolatos jogszabály értelmezése azonban nem minden szempontból egyértelmű – hangsúlyozta a városgondnok. Egy értelmezési vita végén ugyanis az Alkotmánybíróság egyszer kimondta, hogy közterületi helyeken bárhová kitehetők a plakátok. Viszont maga a szabály azt is kimondja, hogy ehhez tulajdonosi hozzájárulás szükséges.

– Tehát nem teljesen egyértelműsített a teendő – húzta alá Bozai István. Ezért joggal vetődik fel a kérdés: ezek szerint szabadon lehet kampányidőszakban plakátolni közterületen, viszont csak akkor, ha ehhez a tulajdonos (önkormányzat, szolgáltató, magánterület, ingatlan tulajdonosa) hozzájárulását adta? A városgondnok szerint igen, elmondása szerint azonban az önkormányzattól senki nem kért hozzájárulást, ennek ellenére kint vannak közterületen a plakátok. Sőt, a lámpaoszlopokra kiragasztott plakátok kapcsán Egyházi Nikoletta, az E.on szóvivője elmondta: hozzájuk sem, noha ezeknek ők a tulajdonosaik. Az azonban biztos: mindnek el kell tűnnie 30 napon belül. Ezt követően ugyanis a Városgondnokság munkatársai könyörtelenül lefényképezik a közterületeken kint felejtett kampányplakátokat és a szervezetek helyett elvégzett munkát kiszámlázzák az érintett szervezeteknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!