Hírek

2017.06.07. 14:09

Így tedd rá! – Új módszer szerint fejlesztenek a vízivárosi óvodában

Székesfehérvár - A megyében egyedüliként vált az „Így tedd rá!” módszertani program referencia intézményévé az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodája. Arról beszélgettünk, ez mit jelent pontosan.

Bokros Judit

A Vízivárosi Tagóvodában nemrég szakmai délutánon mutatták be az „Így tedd rá!” módszertani programot. Gémesi Anna, az intézmény vezetője a Fejér Megyei Hírlapnak elmondta: pedagógusaik közül néhányan pár éve már megismerkedtek ezzel a programmal, amelyet nagyon jónak tartottak. Tavaly pedig megérkezett hozzájuk Gáncs Katalin óvónő, aki három éve regisztrált foglalkozásvezető. Az ő, valamint a korábbi élmények hatására ősszel nyolc óvodapedagógus végezte el a szükséges képzést, így a módszert be tudták építeni a pedagógiai programjukba, amely egyébként is a hagyományőrzésre épül. Azt nyáron dolgozzák ki, hogyan tud egymás mellett működni a két program.

Gáncs Katalin korábban az óvodástól az iskolás korosztályig tartott foglalkozásokat a környékben. Most pedig az óvodai csoportokban is folytathatja a munkát. Érkezésével tulajdonképpen összetalálkozott az intézmény igénye a felkészült, képzett óvodapedagógussal.

A programmal szakmai délutánon lehetett ismerkedni. Jobbról a harmadik Gáncs Katalin
Fotó: Molnár Artúr

Mitől is különleges az „Így tedd rá!” program?

– E szemlélet, gyakorlat szerint eszközök segítségével tanítjuk meg a gyerekeknek a mozgásformák elsajátítását. Tehát, nem az utánzáson van a hangsúly, hanem gumipályák, babzsákok, tulipán formák segítségével mutatjuk meg és gyakoroltatjuk a lépéseket. Ezek a későbbiekben már tánclépésekké alakíthatók – mondja Kata. A módszer számos részképességet fejleszt, valamint a népi dalos játékokkal is megismerteti a gyerekeket. Sőt, új szemléletet közvetít.

A foglalkozásokhoz szükség van egy eszközcsomagra, amelyben az említett párnák, babzsákok, tulipánok, gumiszalagok találhatók. Az óvodában szeretnék, ha ebből idővel minden csoportnak lenne egy, mert akkor a gyerekek a szabad játék ideje alatt is bármikor játszhatnának a módszer szerint. A térigényesebb feladatokhoz most az aulát veszik igénybe, ahol népzenére mozognak, táncolnak a gyerekek. A foglalkozás láthatóan tetszik a kicsiknek, élvezettel kapcsolódnak be a játékos fejlesztésbe. A módszer a legkisebb korosztálytól az általános iskola alsóbb évfolyamáig alkalmazható, és lehetőséget biztosít a differenciált fejlesztésre is. A képzésnek van olyan része, amely kifejezetten erre helyezi a hangsúlyt – tudom meg Katától.

Az „Így tedd rá!” hivatalosan egy népi játék és néptáncmódszertani program, amely 2010 óta működik, most már országos szinten. Gazdája Balatoni Katalin néptáncpedagógus. A Vízivárosi óvoda május 26-a óta referencia intézmény.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!