Így emlékeznek Fehérvárra

Az idegenvezetők - világnapjukon - évek óta azzal ünnepelnek, hogy mesélnek nekünk a megyeszékhelyről és végig vezetik az érdeklődőket Fehérvár belvárosában. Idén, azonban ők is kíváncsiak voltak: Vajon mik azok a meghatározó élmények, melyek beleégtek az itt élők emlékezetébe?

A reggeli, napfényes túrán így nem csak a város jelentős történelmi pillanatai elevenedtek meg, hanem egy élettel telibb, élményekben gazdag Fehérvár képe is.

Pintér Ildikó és Kiss Erika, a délelőtti séta vezetői ugyan segítettek leporolni ezeket az emlékeket, de maguk is jó hallgatóságnak bizonyultak.

Az Országalma - a túra kiinduló pontja - sokaknak eszébe juttatta azt az időszakot, amikor a Liszt Ferenc utcától a Romkert felé még beengedték az autókat és lovaskocsikat. Ildikó itt hozzátette, hogy a megyeszékhelyen tiltották ki először a belvárosból a forgalmat, még 1982-ben.

Szintén mindenki emlékezetében élénken élt az egykori Cenrum Áruház kacskaringós lépcsőivel.

- Amikor ideköltöztem Fehérvárra, az volt az első hely, amit meglátogattam és, hogy őszinte legyek rögtön el is borzadtam a rengeteg tükörtől. Akkortól kezdtem el fogyókúrázni - nevet jóízűen Vajda Istvánné miközben megosztja velünk a történet.

Más arra emlékszik, amikor az áruház előtt kígyózott a sor, mert olyan termékeket árultak, melyet a városban más senki.

Aztán az Országalma története is szóba kerül, de ezt már Kiss Erika, idegenvezető osztotta meg az érdeklődőkkel: - A szobrot lényegében az hívta életre, hogy a jelenlegi városkép kialakulása után nagyon üresnek érezték a vezetők ezt a teret, így felkérték Ohmann Béla szobrászművészt, hogy alkosson valamit, ami oda illő. A díszkutat - mely a város történelmi múltját hivatott szimbolizálni - végül 1943-ban avatták fel. Érdekesség, hogy a szovjet megszállás alatt az Országalmát paravánnal vették körül és vászonnal takarták le a tetejére pedig sarló és kalapács került. A kereszt végül csak 1985-ben került ismét vissza az emlékműre.

A séta alatt szintén jó szívvel emlékeztek vissza a lakók az egykori Ifiház 73-as megalakulására, a belvárosban működő dzsesszklubra és arra, hogy szombaton a belvárosban mindenhonnan zeneszót lehetett hallani.

- Emlékszem, a Szent István Múzeum István termébe csak öltönybe lehetett bemenni, elit helynek számított - magyarázta az egyik úr.

Tovább sétálva a Fő utcán sokak előtt újra megelevenedett a Belvárosi Cukrászda - vagy ahogyan a helyiek hívták, a Beles - képe, ahonnan mindig hangulatos szalonzene szólt, és a kerékpárbolté, ahol a régi Csepel márkájú bicikliket lehetett kapni.

A városnéző kiránduláson Erika felemlegeti a Hübner építészdinasztia tagjait, akik mindenhol otthagyták kezük nyomát a városban: a Vörösmarty Színház, a Köztársaság Mozi is összeforrt a nevükkel. Utóbbiban - jegyzi meg az érdeklődők egyike - régen nagyon sok hangversenyt és koncertet tartottak.

- Ha már itt tartunk, emlékeznek, hogy hívták anno a Petőfi Mozit? - tette fel az egyik úriember a kérdést, mire többen is válaszoltak: csengetős mozi.

A gúnynév - mint megtudom - onnan ered, hogy a film vége előtt öt perccel, mindig csengettek egyet, hogy legyen ideje a szerelmespároknak eligazgatniuk magukat.

A délelőtti túra végül a Csók Képtárnál ért véget, de lefogadom, hogy fejben még sokáig kalandoztak az jelenlévők Fehérvár utcáin.