Hírek

2009.10.08. 02:29

Igen a Királyi sétára

Székesfehérvár - Minden akadály elhárult a Királyi séta elől, miután a megyei és a városi testület igen szavazatával áment mondott a tervekre. De hogy pontosan mi is épül meg, továbbra sem lehet tudni.

Házi Péter

Történelmi pillanatnak nevezte Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnök asszonya, hogy a város és a megye képviselő-testülete együttes ülésen próbál dönteni egy, a megye és Székesfehérvár életében is rendkívül fontos kérdésben, mint amilyen a Nemzeti Emlékhely méltó kialakítását is magában foglaló Királyi séta-projekt. Az ülésen felszólaló képviselők közül szinte mindenki megfogalmazta aggályát, hogy ma még senki nem tudja, pontosan mit is takar majd a Nemzeti Emlékhely áhított méltó kialakítása , azaz, hogy pontosan mi is épül majd a Romkertben. Ám a három tartózkodás híján egyhangúlag elfogadott döntés azt jelenti, Fejér megyébe, Székesfehérvárra érkezhet 1,8 milliárd forint.

A megyeháza dísztermében kora este kezdődött ülésen Bóka Viktor, Székesfehérvár jegyzője röviden összefoglalta a Királyi séta ügyében eddig történteket, a többi között azt, hogy a kormány még 2007-ben ígérte be a projekt támogatását, ám mivel 2008-ban az általános forgalmi adó változott, így a korábban a megye és a város által megkötött konzorciumi szerződést módosítani kell. Ezért ült össze a közgyűlés, ám azt mindenki tudta, hogy a döntés valójában arról szól, akarja-e a politika a régió talán legnagyobb turisztikai fejlesztésének megindítását.

- Régi adósságot kell rendeznie Fehérvárnak, a megyének, de az egész nemzetnek is azzal, hogy végre méltó kiakítást nyer a Nemzeti Emlékhely - mondta felszólalásában Balsay István, a megyei közgyűlés alelnöke, aki felidézte, hogy a Romkert fölé több mint egy évtizede emelt (majd lebontott) védőtető az akkor kiírt tervpályázaton nem az első helyezett volt, mégis az valósult meg.

Cser-Palkovics András arra hívta fel a figyelmet, korábban kellett volna a párbeszédet elkezdeni, mert a huszonnegyedik órában tökéletes megoldás már nem hozható. Hozzátette, ő maga sem szavazott soha a tervről, amely szerint egy negyven méteres totemoszlop épülne a püspöki palota közvetlen közelében , pedig számára ez a verzió ebben elfogadhatatlan. Warvasovszky Tihamér polgármester ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Romkertben felépítésre kerülő építmény végleges kiviteli terveinek elkészítése előtt a tervek újra visszakerülnek egyeztetésre és elfogadásra a megye és a város testülete elé. Horváth András (a megyei MSZP frakcióvezetője) pedig úgy fogalmazott, a politika az együttes üléssel példát mutatott a szakmának, ezt a kompromisszumos hozzállást várja el a szakmától is, hogy megvalósulhasson végre az igazi Nemzeti Emlékhely.

Megnézhetjük a maketteket...

- Ma arról született döntés, fontosnak tartjuk a Királyi séta-projekt keretében megvalósuló négy fejlesztést, arról viszont nem, pontosan mi épül meg a Nemzeti Emlékhelyen. A jelenlegi tervezet ugyanis nem élvezi a szakmai közvélemény támogatását - értékelte a döntést Cser-Palkovics András (Fidesz). Hozzátette, a Rózsaligetbe tervezett városmakettnek nem szabad egyetlen rózsatövet sem veszélyeztetnie.

- Az MSZP frakciója támogatta az előterjesztést, örülök annak, hogy a tervpályázat alapján elkészülő maketteket a városlakók megnézhetik majd a Csók István Képtárban - mondta Rockenbauer Lajos (MSZP).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!