Hírek

2012.04.24. 06:23

Herman István emléke előtt adóznak az ökölvívók

Székesfehérvár - Szombaton a Jáky szakközépiskola tornacsarnokában, 100 ökölvívó részvételével rendezik a Herman István emlékversenyt. Egykori társai, mint Gaál Tibor, nem felejtik el.

Matók János

Egy tény: Herman Istvánt lehetett szeretni, vagy nem kedvelni, de Székesfehérvár és a hazánk  ökölvívásáért mindent megtett a sajnálatosan fiatalon elhunyt egykori bunyós, az Alba Regia Box Club alapítója, elnöke, edzője, mindenese, a nemzetközi AIBA bíró. Ez utóbbi a sportág legmagasabb címe, olyan, mint például ha valaki a labdarúgásban FIFA-játékvezetőnek mondhatja magát. Szóval, Herman Istvánról nem feledkeztek meg a fehérváriak, és emlékére  száz bunyós részvételével rendeznek versenyt a Jáky szakközépiskola tornacsarnokában, szombaton 13 órától. Mind a négy korosztályban - felnőtt, junior, ifjúsági és a serdülő - ringbe lépnek majd a résztvevők, s miután a csarnokban csak egy ring fér el, a küzdelmek 21 óráig is eltarthatnak.

Ebből kiindulva, rengeteg dolguk lesz a versenyen közreműködő bíróknak. Ám a fehérvári  Túrós Arnold, a Varkocs György Box Club vezetőedzője, aki március 12-én tette le a vizsgát, kimarad a szórásból, mert edzőként lesz jelenése a ring sarkában. Nem úgy  a 70 esztendős - 10 évet nyugodtan letagadhatna  - fehérvári AIBA bíró  Gaál Tibor, aki immár 40 éve hódol kedvenc sportágának,  és a szombati versenyen a zsűri elnöke lesz. Herman Istvánnal és a dunaújvárosi, a tavaly elhunyt Tóth Szabó Zoltánnal  sokáig ők hárman  képviselték Fejér megyét a ring világában.


- Pistának, aki később 16 évig bíráskodott, annak idején, még versenyző korában, sok mérkőzésén működtem közre. Fehérvár ökölvívása sokat köszönhet neki, de mint bíró is, a lehető legmagasabb szintre jutott.  Bejárta szinte az egész világot, rangos eseményeken vett részt  - emlékezett vissza kollégájára Gaál Tibor. Aki 1972-ben tette le az alapfokú bírói  vizsgát, majd 1988-ban vette át az AIBA nemzetközi diplomáját. Azóta igen komoly és tekintélyes pályafutást tudhat magának. A különböző korosztályos Európa-bajnokságok  és világbajnokságok mellett, több nemzetközi viadalon - például Amerikában Kovács Kokó István és Tim Austin összecsapásán még a barcelonai olimpia előtt -, európai és olimpiai kvalifikációs tornákon vett részt, s   munkáját általános megelégedés övezte. Precíz nyilvántartása szerint eddig 3462 meccset vezetett, pontozóként pedig 10 241  alkalommal foglalt helyet a ring mellett. Elképesztő szám! A sportági kitüntetéseinek  se szeri, se száma, terjedelmi okok  miatt nem is lehet felsorolni. Ma is aktív, s a Magyar Ökölvívó Szakszövetség bíróbizottságának a titkára. És nem mellesleg nagyon örül a fehérvári ökölvívás újbóli fellendülésének. Végül  azt még  megemlíti: mint a meccsek  vezetőbírója,  átadja  helyét a fiataloknak, hiszen övék a jövő,  "ugráljanak" ők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!