Hírek

2016.07.19. 15:23

Hatalmas lángok az M7-es mellett: meggyújtották az "óriásfáklyát"

Több autós is meglepődve lassított kedden az M7-esen Fehérvár mellett, nem tudták ugyanis mire vélni a hatalmas lángoszlopot, ami a szántóföldön égett.

Házi Péter

Volt, aki azt gyanította, ég a búzatábla, más azt hitte,  épület gyulladt ki, ám valójában az ország egyik fontos, föld alatti, nagynyomású gázvezetékén hajtottak végre egy kényes műveletet. Rekonstrukció miatt ugyanis az összes, le nem fogyasztható gázt ki kellett engedni a Fehérvár és Szabadbattyán közötti szakaszból, ennek legbiztonságosabb módja pedig az elégetés.

Két, védőruhába öltözött sisakos férfi érkezik poroltókkal felszerelkezve a szántóföld közepén álló, vagy tíz méter magas „valamihez", amelyből ekkor már ömlik a gázszag. Egy gázolajba áztatott szövetdarabot gyújtanak meg, amit rákötnek egy drótra, amellyel felhúzzák a „valami" szájához: amikor a fáklyából kisüvítő gázt eléri az égő ruhadarab lángja, az hatalmas surrogással belobban. A lángoszlop pedig egyre növekszik, ahogyan a szakemberek növelik a kiáramló gáz mennyiségét. Nem véletlen, hogy az óriási lángoszlopot már messziről is lehet látni. De hogy miért van szükség arra, hogy begyújtsanak és elégessenek vagy ezer köbméternyi földgázt komoly „fény és hanghatás" kíséretében?

Nos, ennek megértésében Tokai-Kiss János, az FGSZ Földgázszállító Zrt. kápolnásnyéki földgázszállító üzemének vezetője segít a helyszínen, a lángnyelvektől alig néhány tíz méternyire. Kevesen tudják, de Fehérvár mellett, a föld alatt vezetve halad el az ország egyik nagynyomású gázvezetéke, amelyet még a hatvanas években építettek ki. Innen kapja a gázt a megyeszékhely, de a tágabb környék is, mégpedig úgy, hogy az elképesztően nagy nyomást előbb 6 bár közelébe viszik le, végül a lakossághoz már csak 30 millibár körüli nyomással érkezik meg a gázszolgáltatón keresztül.

– Ezt az akár negyven bár nyomáson működő, 300 milliméter átmérőjű vezetékrendszert karban kell tartani, a vizsgálat, a javítások azonban csak akkor végezhetőek el biztonságosan, ha a gázt kiengedjük. Gyakorlatilag ez zajlik most azzal, hogy lezártuk a Székesfehérvár és Szabadbattyán közötti szakaszt, s az ott lévő gázt egy szelep segítségével ráengedjük a fáklyára, ahol elégetjük. Környezetvédelmi és biztonsági szempontból is ez a legjobb megoldás – mondja a szakember. A szóban forgó vezetékszakasz nagyobb terhelésű helyeken, így például az autópálya vagy vasútvonalak alatt is áthalad, ahol a gázvezetéket régebben külön védőcsővel óvták a terheléstől. Most öt ilyen helyen végeznek majd felújításokat, kiváltásokat, hogy az üzembiztonsággal a továbbiakban se legyen semmilyen gond.

Amíg a felújítások zajlanak, addig sem marad földgáz nélkül a megyeszékhely és a környék, ugyanis a másik irányból megoldható, hogy kellő mennyiségű gáz érkezzen. Az országban egyébként közel négyszáz állomás van, ahol egy-két-három évente a mostanihoz hasonló fáklyázás előfordulhat. A környék lakói sajnos rendszeresen riasztják a tűzoltókat. Pedig, amint a szakemberek mondják, rutineljárásról van szó és a műveletről  minden esetben előzetesen tájékoztatják a hivatalokat és  a lakosságot is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!