Három pici babának örülnek a szülők és a nagyszülők

Mindenek előtt  rögzítsük a a legfontosabb tényeket: az elsőként érkező Zalka Vajk 1670 gramm és 44 centi, a második  Botond 1980 gramm és 46 centi, a harmadik  Mirtill 1990 gramm és 47 centi. A kicsik a várandósság 34. hetének végén,  csütörtök hajnalban, negyed ötkor kéredzkedtek a világra   a Szent György kórház szülészetén a Hagymásy László osztályvezető főorvos által irányított  team kiváló  szakmai munkája, gondoskodó figyelme  mellett. A   három kisbaba  egészséges és gyönyörű, mostanra édesanyjuk is kipihente  a szülés, a  császármetszés fáradalmait. Jankovics Ilona már három hónapja a szülészet lakója: a hármas  ikerterhesség  veszélyeket is hordoz, de ezekről   most nem beszélünk. Ilona felhőtlenül boldog: hosszú  évek óta  várta már a csodát, a végre bekövetkezett gyermekáldást.

Köszönöm, hogy átsegített sikertelen próbálkozásaimon, a szomorúságon és hogy most megélhettük együtt ezt a csodát... Köszönöm a szigorát és kedvességét is egyben, amelyek mind értünk és mindig jókor voltak...  a néhány sor abból a levélből való, amelyet  Jankovics Ilona fogalmazott az őt jó egy évtizede ismerő, kezelő Hagymásy László főorvosnak, aki bevallotta, megkönnyezte a mondatokat: 

- Ilonát régóta ismerem,  öröm most látni az örömét. A kezdettől végigkísértem a terhességet, ami egy sikeres lombikprogramnak köszönhető. A győri központban  ültették be a két embriót, amelyek közül az egyik osztódott  így a három baba közül a két fiú egypetéjű iker. Csütörtökre terveztük a császármetszést és ehhez a természet is alkalmazkodott: éjjel elfolyt a magzatvíz,   megindult a szülés  a babákat komplikáció nélkül segítettük a világra.

A kérdésre, mi volt az első gondolat, amikor kiderült: három gyermek lakik a hasában, Ilona azt mondja: 
- Boldog voltam! Ez a tudatlanság öröme, el sem tudtam képzelni, mivel jár három gyerek érkezése, de nem   foglalkoztam ezzel: 39 éves vagyok,  nagyon régen vártam erre a pillanatra. Értem már el sikereket, de az anyaság nélkül nem lett volna teljes az életem.   Három hónapja bent vagyok már a kórházban, tudtam, hogy ezt a gyerekek biztonsága miatt vállalni kell. Az utolsó hetekben szinte már mozogni is alig tudtam, akkora volt a hasam, de ahogy megszülettek, mindent elfelejtettem...

Lemegyünk a koraszülött osztályra, ahol mindhárom baba békésen alszik. Mirtill inkubátorán rózsaszín, Vajkén kék takaró, Botond kicsit beljebb, rajta  a pelenkán kívül rugdalozó is van. Ilona ragyogó szemmel simogatja a kicsiket. Meséli, a fiúk  nevét apa választotta, Mirtillét ő. Roland, a párja jön naponta, boldog, büszke ő is  mondja  a kertészmérnök Ilona, akit a kertbarát körből és a közösségi kertmozgalom lelkes híveként sokan ismernek. A csinos kismama a  kórházi  hónapok alatt is dolgozott,  de most csak a babákra koncentrál. Persze segítségre  szükség lesz  mondja, mindkét nagyszülő pár készül is: dupla komfort, Seregélyesen és Fehérváron is berendezett szoba várja a gyerekeket. Már nem is olyan sokáig,  Ilona búcsúzóul még elújságolja, amit az orvostól épp most hallott: pár nap múlva kikerülnek a kicsik az inkubátorból. Akkor végre a karomba vehetem és szoptathatom   majd őket - néz rám az utánozhatatlan tekintettel, ami csak az édesanyák sajátja...