Harmonia Albensis - Mértéktartó eleganciával

A Harmonia Albensis – Templomi hangversenyek bérleti sorozata az utóbbi években egy sor olyan jelentős előadóművésszel ismertette meg a székesfehérvári zenebarátokat, akiknek tevékenységéről viszonylag kevés tudomásunk van, jóllehet a maguk szakterületén igen jelentős eredményeket mutatnak fel. Közéjük tartozik Karasszon Dezső orgonaművész is, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának professzora. Elsőrendűen képzett, kiváló muzsikus: külföldön is elismert előadói tevékenysége mellett számos könyv és tanulmány szerzője, akinek a 16–17. századi magyar református liturgikus zene történetével kapcsolatos kutatásait a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2002-ben a teológia doktora-cím odaítélésével ismerte el.

A Szent Imre templomban Palotás Gábor és Karasszon Dezső nagy sikerű hangversenyt adott (Fotó: Pati-Nagy Bence)

Karasszon a hazai orgonista-gárda egyik legelhivatottabb régi zene-játékosa: repertoárja ugyanakkor az orgonairodalom teljességét öleli fel. Széles horizontot nyitott meg előttünk csütörtöki programja is, melyben Johann Sebastian Bach C-dúr prelúdium és fúgája (BWV 545) és a Jesu, meine Freude-korálelőjáték (BWV 227) hangzott fel a barokk zene képviseletében, a 20. század magyar orgonazenéjét Gárdonyi Zoltán Introductio és toccata című orgonadarabja (a zeneszerző 3. szonátájának utolsó tétele), a francia romantikát Camille Saint-Saens Esz-dúr fantáziája képviselte. A művész vendégként a kecskeméti zeneművészeti szakközépiskola fiatal ütőtanárát, Palotás Gábort hozta magával, aki egy önálló műsorszámmal (Virágh András Gábor: Capriccio marimbára) szólistaként, Händel E-dúr szonátájában pedig kamarazenészként is alkalmat kapott a bemutatkozásra.

Karasszon Dezső impozáns muzsikusegyéniségét ekként több oldalról is megismerhettük. A Bach-darabokban a régi zene tudós előadójaként lépett elénk: a ritmus rugalmassága, a beszédes artikuláció, a forma és a harmóniai szerkezet minden részletre kiterjedő megértése a művek szinte plasztikusan tapintható megformálásával örvendeztetett meg. Igen erősen volt itt érezhető Karassszon játékának egyik különleges, igen jellemző vonása: a művekben való teljes felolvadás mellett a tökéletes önkontroll jelenléte, az egyszerre a zenében bent és a zenéből kint levés izgalmas együttállása. Gárdonyi Zoltán vitán felül a 20. század egyik legfontosabb magyar orgonakomponistája volt: Karasszon (aki személyes jó viszonyt ápolt a zeneszerzővel) túlzás nélkül missziót tölt be darabjai folyamatos előadásával. A 3. szonáta fináléja értő, szuggesztív tolmácsolásban hangzott fel, méltón közvetítve annak mély gondolatokban gazdag tartalmát. Saint-Saens Esz-dúr Fantáziája pedig remek zárása volt a rövid, ám annál tartalmasabb estnek: mértéktartó eleganciával, ízléses regisztrációval, ünnepi hangulatban zárta a koncert hivatalos műsorát.

Palotás Gáborban virtuóz, emellett gondolkodó muzsikust ismertünk meg: Virágh András Gábor, a fiatal orgonaművész-zeneszerző izgalmas, vibráló színekben gazdag szólódarabját lehengerlő technikai tudással és muzikalitással adta elő, míg a Handel-szonátában finom ízléssel, jólesően lélegző ritmikával játszotta szólamát, Karasszon Dezső finom belső szólamokat ragyogtató, érzékeny kíséretével.

A közönség hatalmas vastapssal mondott köszönetet a kiváló művészeknek a sokáig emlékezetes hangversenyért, melyet egy mély, szinte már filozofikus Gárdonyi Zoltán-orgonakorál (Ki Istenének átad mindent) átirata csendített ki emelkedett hangulatban.