Harmonia Albensis - A bel canto varázsa Miklósa Erikával

Az idén 10 éves Harmonia Albensis történetében hatodik alkalommal  mondhatni: immár hagyományosan  Miklósa Erika koncertje zárta a templomi hangversenysorozatot csütörtök este a bazilikában. A művésznő kíséretét  a Drahos Béla vezényelte Alba Regia Szimfonikus Zenekar látta el, a klasszika zenéjéből összeállított, szép programhoz két önálló műsorszámmal is hozzájárulva.

Az estet Mozart népszerű Kis éji zenéjével (KV525) indította a zenekar, melyet az Exsultate, jubilate (KV165) követett, Miklósa Erika tolmácsolásában. A mester mindössze 16 éves volt, amikor nagy itáliai hangversenykörútjának milánói állomásán, 1773 januárjában papírra vetette a neves kasztrált énekesnek, Venanzio Rauzzininek szánt, ismeretlen szerző szövegére készült szólómotettáját, mely az olasz opera jellegzetes, a  bel canto kifejezéssel fémjelzett édes dallamosságát és csillogó virtuozitását egyaránt demonstrálja.

Hatodik alkalommal  mondhatni: immár hagyományosan  Miklósa Erika koncertje zárta a templomi hangversenysorozatot csütörtök este a bazilikában (Fotó: Koppán Viktor)

A művet már többször is volt alkalmunk hallani Miklósa Erikától: technikailag abszolút biztos, makulátlan előadást kaptunk tőle ezúttal is, mely bővelkedett operai gesztusokban (különösen a recitatívóban), ám érzésem szerint a kompozíció bensőséges hangvételét kevéssé, ünnepélyes, reprezentatív jellegét hangsúlyozva inkább.  A Bécsben, 1775-ben óriási sikerrel bemutatott, majd 1784-ben átdolgozott, manapság rendkívül ritkán felhangzó Haydn-oratórium, az Il ritorno di Tobia (Tóbiás hazatérése) apokrif szövegek nyomán keletkezett. A megzenésítés során a zeneszerző  Mozarthoz hasonlóan  az olasz opera stílusában komponált: az egyik főszereplő, Raffaelle nagyáriája tipikus opera seria-zene, annak minden jellegzetes karakterével  és melódiafordulatával.

Az ária szintén régi repertoárdarabja Miklósa Erikának: ezúttal is nagy biztonsággal, pontos formálással, nyaktörően nehéz szólamát végig feltétlen kontroll alatt tartva szólaltatta meg. A zenekar az egyik legismertebb, korai Mozart-szimfónia, az A-dúr hangnemű darab (KV201) előadásával zárta az estet: a robosztus hangzásokban és erőteljes hangsúlyokban gazdag előadáshoz kiváló teljesítménnyel hozzájáruló kürtszólamot (Acsai Sándor, Balogh Zoltán) hadd emeljem ki külön is.

A hivatalos program persze most is kiegészült, mégpedig a manapság rendkívül népszerű, már-már valósággal kultusszal övezett, 1921 és 1992 között élt argentin zeneszerző, Ástor Piazzolla (akinek első tanára egyébként a magyar származású Wilda Béla volt) Ave Mariájával. Piazzola a dél-amerikai zene, a barokk és a jazz elemeit hatásosan ötvöző muzsikája igen közel áll a könnyű műfajok felé is köztudottan nyitott Miklósa Erikához: finom  dallamvezetéssel, a magas hangokat szépen kicsengetve szólaltatta meg a színesen hangszerelt kis darabot (a nagy sikerre való tekintettel rögtön kétszer is). A padsorokat teljesen, a pótszékeket nagy részben megtöltő publikum szokás szerint hatalmas ovációban részesítette a virágcsokrokkal is elhalmozott művésznőt (az egyiket Cser-Palkovics András polgármester sietett átadni), aki  hagyományosan  az Erdő mellett estvéledtem című ismert népdallal búcsúzott a publikumtól.