Hírek

2013.01.08. 14:31

Harminc betörés írható a móri bűnözők számlájára

A móri nyomozók egy harminc rendbeli betöréses lopási ügy végére tettek pontot kedden.

feol.hu

A tavaly február végén elfogott triót Móron és környékén történt családi illetve hétvégi házak, valamint különböző üzlethelyiségek betörésével gyanúsították meg. A többszáz oldalas bűnügyi irat a napokban kerül át a Székesfehérvári Járási Ügyészségre vádemelési javaslattal.

A Móri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2012. február 29-én fogták el azt a testvérpárt, valamint a nő élettársát, akiket Móron illetve környékén történt betöréssekkel hoztak összefüggésbe. Amikor a 28 éves férfi által bérelt móri lakásban házkutatást tartottak a nyomozók, ott volt 23 éves húga, valamint időközben megjelent a nő 30 éves barátja is. A rendőrök nemcsak az ingatlanban, hanem az élettárs hátizsákjában is találtak betörésekből származó tárgyakat, melyeket lefoglaltak. Ezen kívül ugyancsak lefoglalásra került a három személy lábbelije is, valamint több olyan eszköz, amik bűncselekmény elkövetéséhez használatosak.

Később a szakértői vélemények egyértelműen alátámasztották, hogy a két férfi, valamint a nő járt a betörések helyszínein. Egyrészt cipőik lenyomata megegyezett a helyszínen talált lábbeli nyomokkal. Másrészt a tőlük lefoglalt eszközök a helyszínen rögzített feszítés-nyomokkal is egyezést mutattak.

Ezen kívül több tárgyi és személyi bizonyíték alátámasztotta a három személy bűnösségét.

Így a két férfit és a nőt összesen harminc rendbeli betöréses lopással gyanúsították meg, mely bűncselekményeket öt hónap alatt követtek el. 2011. októbere és 2012. márciusa között. Ezen helyszínek között vannak családi és hétvégi házak, valamint üzletek, raktárak, vendéglátó-ipari egységek, de még gyógyszertár is. A trió Móron kívül követett el bűncselekményeket Bakonycsernyén, Fehérvárcsurgón, Bodajkon, Kincsesbánya-Rákhegyen, illetve Csákberényben is.

Volt, ahol csak felforgatták a helyiségeket értékek után kutatva, de semmit nem vittek el. Míg volt olyan móri bolt, ahova rövid időn belül másodszorra is visszatértek, és összesen másfél millió forint értékben vittek el árut.

Az ingatlanokba az ajtókat illetve az ablakokat befeszítve jutottak be, majd válogatás nélkül szedték össze az értékeket. Ezek között volt minden a műszaki cikkektől kezdve az élelmiszerekig. Volt olyan hely, ahonnan turul szobrot, illetve szamuráj kardot loptak el.

A zsákmányok nagy részét továbbértékesítették, de a házkutatások során nagyon sok ellopott tárgy előkerült. Ezeket azóta tulajdonosaik visszakapták.

A betörések nagy részét hárman együtt követték el, ahol a főszerep a két férfié volt, míg a nő segítséget nyújtott nekik. Azonban akadt olyan helyszín, ahova egyedül hatolt be a 28 illetve a 30 éves férfi.

Gyanúsított kihallgatásaik során részben beismerő vallomást tettek. Jelenleg mindannyian szabadlábon védekeznek.

A többszáz oldalas bűnügyi irat vádemelési javaslattal a napokban kerül megküldésre a Székesfehérvári Járási Ügyészségnek - részletezte az esetet a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedd délután.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!