Hírek

2014.02.12. 19:30

Rendhagyó történelemóra és kiállítás volt a Nagy Háborúról

Székesfehérvár - Száz esztendeje tört ki a ma már első világháborúként ismert Nagy Háború. A diákokat gondolatban szakember kísérte vissza a vérzivataros időkbe.

Tihanyi Tamás

 

Kovács Vilmos (b) előadását Vargha Tamás államtitkár és Horváth József igazgató is meghallgatta  (Fotó: Tihanyi Tamás)

Interaktív tanóra várta a diákokat honvédelmi ismeretekből szerdán délelőtt a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumban. Az eseményre kijelölt tanteremben látható volt Az Osztrák-Magyar Monarchia szárazföldi és légjáró csapatai című tárlat is: a vándorkiállítás néhány héttel ezelőtt érkezett meg a megyeszékhelyre és azóta járja a művelődési és oktatási intézményeket. Az előadókat hagyományőrzők kísérték el, akik hoztak magukkal korabeli fegyvereket és felszerelési tárgyakat kulacsot, buzogányt, gránátot, puskát is.

Vargha Tamás parlamenti államtitkár bevezetőjében elmondta: még őt is meglepte a tény, hogy sokkal több katonánk halt meg az első világégés során, mint a második világháborúban. Nem azért, mert a katonák nem tudtak jól harcolni, hanem azért, mert fontos és jelentős csatákban vettek részt. Ezekre kell emlékeztetni a diákokat, bemutatni azt, ami történt a frontokon mondta a politikus.

- Nagyon sokféle módon mutatjuk be a korszakot, a tárlat viszonylag kevés szöveggel, de annál több képanyaggal rendelkezik. Kiemeli, a magyar részvétel mennyire fontos és jelentős volt - jelentette ki Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. Hozzátette, úgy látja, a gyerekek fogékonyak mindarra, amit látnak és hallanak, de az persze az előadó felelőssége, hogy érdekesen beszéljen. Az első világháború egy nem túlságosan túltanított korszaka a magyar történelemnek, illetve hadtörténetnek, és mi azon vagyunk, hogy minél több ismerete legyen a fiatal korosztálynak mondta az ezredes.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!