Hírek

2016.05.30. 10:24

"Gyalázatos dolgok történnek!" - véli olvasónk, aki szerint mérgezik a cicákat az Őrhalmiszőlőkben

Székesfehérvár - Gyalázatos dolgok történnek az utóbbi időben az Őrhalmiszőlőkben! – hívja fel a figyelmet olvasónk, aki szerint azt suttogják a helyiek, hogy libákra lődöznek, cicákat mérgeznek egyesek.

S. Töttő Rita

Viszonylag csendes nyugalomban telnek a mindennapok a városszéli Őrhalmiszőlőkben. A családi házas övezetben, ahogy ez természetes is, szinte minden háznál vannak kutyák, cicák, egyéb háziállatok – ezt már olvasónk meséli megtörten, s hamar kiderül az is, miért: feleségével szívből szeretett cicájukat, Cipót gyászolják. Szomorú mondandóját írásba is foglalta: „Egy ideje valaki vagy valakik a Cicákat vették célkeresztbe. Hallani olyanokról, akik mérgezik, vagy más módon tüntetnek el ártatlan kis jószágokat!" – majd pedig mesél arról, hogy a környéken légpuskával lődöznek házi libára. Saját cicájuk eltűnése után döntött úgy, hogy ország-világ elé tárja történetét: „Május 17-én, kedden 17 óra körül kikéredzkedett Drága kis Cipó Cicánk, azóta nincsen, eltűnt! Megölhették két 73 éves ember mindennapjait bearanyozó Cipó Cicánkat! A környéken mindenütt kerestük, de sajnos nem akadtunk a fehér-szürke foltos cicánk nyomára! Nem tudtuk kimenteni a feketelelkű gonosz gazember karmai közül! A hamvait sem leltük fel, hogy eltemethessük! Aki ezt tette, elkerülte a börtönbüntetését, de nem fogja elkerülni a büntetést cselekedeteiért, ami majd felülről jön, amit az Ég mér rá!" – olvasónk panasza kedvence elvesztéséből adódó fájdalmát mutatja, ezért mondja azt is, hogy nem lesz többé semmilyen háziállatuk, mert még egy ilyen traumát nem tudnának elviselni.

Ezeket a cicákat már nem nagyon engedik az udvaron túlra. Fotó: Koppán Viktor

Sajnos számos hasonló történetet hallanak az állatvédők is városszerte, a Fema Állatvédő Egyesület például épp egy hónapja járt a Sarló utcában, ahol maguk is látták a kihelyezett mérget – árulta el Bíró Zsolt, a vezetőjük, aki azonban az Őrhalmiszőlőkről még nem kapott ilyen jellegű bejelentést.

- Gyakran szólnak állatbarátok, hogy ilyen aljas módszerekkel próbálják meg a macska populáció csökkentését elérni egyesek – mondja, s hozzáteszi: a kóbor cicák elszaporodása valóban nagyon súlyos probléma, ám erre, teszi hozzá, nem a mérgek kihelyezése a megoldás!

Az elmúlt években kaptak már jelzést a Gáz utcából és az Ősz utcából is, de a tettesre eddig nem lehetett rábizonyítani a mérgezést. Amely egyébként a szabálysértéstől egészen a bűncselekményig  széles skálán „ráhúzható" az elkövetőre. – Ha bizonyítékot találunk a mérgezésre, például kitett kemikáliát, ha lehet, ne nyúljunk hozzá, hanem azonnal szóljunk a rendőrségnek – hangsúlyozza az állatvédő, aki szerint, ha van nyoma az ilyen jellegű eseteknek, nagy segítség lehet a későbbiekben    egy esetleges nyomozásnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!