Hírek

2017.08.22. 19:45

Gumitelep: A falu közepén lévő lerakó a bírságok ellenére még üzemel!

SZÁR A polgármester szerint 20 éve próbál fellépni a falu közepén működő használt gumiabroncs-teleppel szemben a helyi önkormányzat. A jegyző, a zöldhatóság is eljárt már a vállalkozóval szemben, kézzelfogható eredmény egyelőre mégsincs.

Kocsis Noémi

Egy helyi lakos még tavaly év végén tett bejelentést a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ügyfélszolgálati Irodáján, hogy évek óta engedély nélküli gumiabroncstelep működik a település egyik bekötőútja mentén. A hatóság a területi illetékes fehérvári kirendeltséghez utalta a panaszt, ott ki is vizsgálták az ügyet. Rá néhány hónapra az önkormányzat társadalmi akciót hirdetett és kb. egy millió forintos költséggel, meg úgy 30 helybéli (köztük a polgármester, néhány képviselő és rendőrök) munkájával felszámolták a telepet - a gyakorlatban a vállalkozó tulajdonos házához, a falu közepére kerültek át az abroncsok. Azóta is ott vannak, a halom csak gyűlik.

A terjeszkedő gumitelep

Az ügyben sokáig nem volt illetékességi köre eljárni az önkormányzatnak, mondja érdeklődésünkre Moharos Péter polgármester, aki szerint még az elődjei idején kelteződött a probléma, ők csak megörökölték. A lerakó melletti terület, amelyre a vállalkozó terjeszkedett az évek során ugyanis állami, s nem önkormányzati tulajdonban van, s csak azután küldhettek figyelmeztetést, majd kezdtek bírságolni, amikor a vállalkozó már a közeli helyi védelem alá eső rétre is áttette a tevékenységet - egyébként engedély nélkül, mondja a polgármester.

Moharos Péter Fotó: Feol

- A bírságok ellenére a vállalkozó tovább folytatja a tevékenységet - teszi hozzá a faluvezető.

A vállalkozó hulladékgazdálkodási tevékenységét 2017 elején amúgy helyszíni szemlén ellenőrizte a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala is. Végzésükben megállapítják, hogy a jelenleg a Rákóczi utcában lévő lerakó jogsértően működik, a vállalkozó mulasztást követett el, s bírságot szabtak ki, valamint a jogsértő magatartás felszámolásáról is intézkedtek. Ez volt januárban, a lerakó azóta is létezik.

Az üggyel kapcsolatban a helyiek is elégedetlenek, a témáról indított közösségi oldalas írás alatt számos hozzászólást találni, amelyben a véleményezők intézkedést sürgetnek. A közfelháborodás élét tompítandó a település jegyzője szeptember 27-re közmeghallgatást hirdetett meg, amelyen minden bizonnyal szóba kerül majd az abroncstelep ügye is. Információink szerint a telepet üzemeltető vállalkozó minden ilyen gyűlésen részt vesz, de eddig senkinek sem sikerült elérnie, hogy a már megbírságolt férfi szabályos mederben folytassa a tevékenységét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!