Hírek

2007.01.27. 03:26

Görényezés az óvodában?

Sárbogárd - Sajtótájékoztatót tartott tegnap a roma kisebbségi önkormányzatból: Lakatos Péter elnök, Zentai Béla alelnök és Lakatos György.

Kovalcsik Katalin

- A város történetében még nem volt példa arra, hogy a roma kisebbségi önkormányzat tagja vagy elnöke a helyi képviselő-testület munkájában delegált tagként részt vegyen - kezdte a mondandóját a polgármesteri hivatal dísztermében Lakatos Péter, akit a településen - s nyíltan, nem a háta mögött - nemes egyszerűséggel csak Győzikének neveznek.

Így arra sem, hogy volt - mármint példa - olyan, amikor személyiségében megsértettek egy kisebbségi elnököt. - Konkrétan arról beszélek, hogy egy városi helyi önkormányzati képviselő több alkalommal tett személyemre és közvetve családomra is sértő megjegyzéseket.

A sajtótájékoztatón a roma önkormányzat elnöke megnevezte az inkriminált képviselőt is, Schmidt Lóránd MSZP-s városatya, civilben gimnáziumi fizikatanár személyében.

- Az utolsó testületi ülés kezdete előtt a képviselő találkozásunk alkalmával a következő szavakkal illetett: Na, mi van bunkó? Hallottam hogy a bizottsági ülésen igennel szavaztál te is!

- Ez nekem nagyon rosszul esett, de arra gondoltam, hogy a képviselő akkor felettébb ingerült volt.

Az a bizonyos igen szavazat az óvodai átszervezéskre, pontosabban az egyik óvodaépület bezárására, és a csoportok számának csökkentésére vonatkozott.

Ami viszont ezután történt, azért Schmidt Lórándnak sokak szerint fe-lelnie kell.

- A hét elején, hétfő reggel feleségemmel óvodába vittük hatodik évében lévő kislányunkat, Gittát. Schmidt Lóránd is ide járatja gyermekét, így az előtérben találkoztunk, ahol ő nézeteit indulatosan képviselte, s hangosan az önkormányzat vezetőit rágalmazta. Bennünket meglátva ingerülten kiáltott: Neked is túl nagy lett az arcod, görény! Az vagy a többi görénnyel együtt! Én azt mondtam, hogy ezt a han-got a családom jelenlétében nem tűröm el.

A roma kisebbségi önkormányzat elnöke hozzátette még: a történet hite-lességét igazolni tudja egy köztiszteletben álló gyermekorvos, aki minden szót hallott, mivel szintén ott tartózkodott. Megkerestük Schmidt Lórándot is, aki máshogyan emlékezik a történtekre. Azt mondta, hogy ő annyit szólt: aki a testületben az óvodai csoportok csökkentésére szavazott, az mind görény. Nem nagy különbség, de még mindig jobb, mint Lakatos Péter verziója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!