Hírek

2014.03.30. 12:50

Interjú Kövér Lászlóval múltról, jövőről

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke volt a párt fő szónoka a minapi választási gyűlésen.

Tihanyi Tamás

Kövér László arról is szólt, a fiatal vállalkozóknak programot indítanak, ehhez pedig a következő uniós költségvetésből lesz elegendő pénz. És akkor lesz jövőkép és nem mennek sokan külföldre (Fotó: Tósoki Attila)

- Huszonöt év telt el a rendszerváltás óta. Melyek a legsúlyosabb adósságaink?

- Sok van, és ezek között rangsorolni sem egyszerű. De mindenképpen az élre kívánkozik, hogy elmulasztottuk a szembenézést katasztrofális népesedési folyamatainkkal. Amelyek azt mutatják, hogy hazánkban képletesen szólva egy közepes méretű város tűnik el évről évre a demográfiai térképről. Ha van a politikai és a szellemi elitnek felelőssége, akkor az súlyos, morális teher, hogy még biológiai fennmaradásunk érdekében sem sikerült egyeszségre jutni. Vannak más problémák is, például az, hogy a mezőgazdaság csak az elmúlt években tudott látványos eredményeket elérni. Ezek az eredmények nem választhatók el a politikától, amit az elmúlt négy évben követtünk, hogy megpróbáltunk lehetőséget biztosítani a kis- és közepes családi birtokoknak úgy, hogy figyelembe vettük a nagyüzemeket is.

- Sikerült megóvni a földet a spekulánsoktól?

- Igen, bár e küzdelemnek nem vagyunk a végén, és ezeket a lépéseket már 1990 után meg kellett volna tenni. Tehát ez is adóssága a politikai elitnek. Utalhatok a mezőgazdaságon túl a kis- és közepes vállalkozások támogatására is, hiszen nem sikerült azt a problémát leküzdenünk, hogy a magyar vállalkozó tőkeszegény és hitelre szorul, és nem kap elegendő pénzügyi erőforrást ahhoz, hogy fejlődni tudjon. Ezért következett be, hogy a gazdasági növekedést jórészt a külföldi befektető produkálta, miközben a hazai vállalkozók a létükért küzdöttek. A foglalkoztatás-politikában az eredményt a polgári kormányok mutatták fel, az Orbán-kormány elérte, hogy a foglalkoztatottság aránya most a legmagasabb, a fiatalok foglalkoztatottsága is javul.

- Mit vár a választásoktól?

- Az a tétje, hogy az emberek eldöntsék, akarják-e azt, hogy az építkező munka folytatódjék, vagy sem. Ami a romeltakarítással kezdődött meg és csak második felében tudott átfordulni valódi építkezéssé. Akarják-e az emberek, hogy befejezzük a reformokat az oktatási rendszerben, az államigazgatásban, hogy folytatódjék-e az a családpolitika, amely stabil, kiszámítható jövő biztosít majd a fiataloknak. Az, hogy folytatódjék-e az az agrárpolitika, ami tízszer annyi magyar gazdát hozott helyzetbe a földbérleti pályázatokkal, mint 2010 előtt. Az a tét, menjünk-e tovább, vagy adjuk vissza a lehetőséget azoknak, akik tönkretették az országot valahányszor csak kormányra jutottak.

- Kérdezném, mi lenne kormányon az első dolguk, de szinte már válaszolt.

- Ne hagyjuk ki a devizahiteleseket sem, ha ezt a kérdést mégis felteszi. Ez súlyos teher, ami nem a sors csapása volt, nem történelmi hagyatékból maradt ránk, hanem ostoba és felelőtlen politika produkálta, amit az MSZP-SZDSZ kormányok műveltek. Ha ez nem így történik, most nem kellene több millió embernek rettegnie a holnaptól. Az ő kimentésük az adósságcsapdából a legelső feladat.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!