Hírek

2014.02.13. 20:10

Főleg fejlesztésre lenne szükség a Mezőföldön

Sárbogárd - Le kell váltani azokat a képviselőket, akik a földmutyit megszavazva segítettek elvenni a megélhetést a helyben élőktől fogalmazott egy lakossági fórumon Gyurcsány Ferenc.

Klecska Ernő

Az egykori miniszterelnök a Demokratikus Koalíció elnöke a közel 300 résztvevőt vonzó rendezvényen, ahol megjelenését és több szófordulatát is dörgő taps fogadta, bemutatta az Összefogás 2014. e választókörzetben induló jelöltet, Ecsődi Lászlót. A volt kormányfő szerint Orbán Viktor menekül a kampányüzeneteit cáfoló állítások elől, s ma az átlag magyarok sokkal rosszabbul élnek, mint az előző nyolc évben, s nem csökkentek a rezsiszámlák fogalmazott.

Ecsődi László, aki korábban az MSZP parlamenti képviselője volt, elmondta: a mezőföldnek ezen a részén, ahol a Puszták Népe íródott, a korábbi évekhez képest nőtt a szegénység, a fiataloknak pedig a tandíj miatt nem adatik meg az, ami neki, hogy tanuljanak.

Gyurcsány Ferencet közel háromszáz fős tömeg fogadta a városka művelődési házában  (Fotó: Tósoki Attila)

- A vidéknek önmagával kell kibékülnie, mert ha helyben marakodnak, Budapesten döntik majd el a dolgokat, s ismét nem jut forrása fejlesztésekre - fogalmazott a jelölt. A megye ezen részén, ahol a mezőgazdaság biztosítja a megélhetést, szükség van a nagy és a kisgazdaságokra is, de leginkább olyan fejlesztésekre, amelyek a helyi termékek feldolgozását segítik elő. Rendkívül nagy szükség lenne arra is, hogy a térség a fővároshoz közel ne legyen elzárva a külvilágtól, ezért legalább az M6-os és az M7-es autópályákat összekötő utat meg kellene építeni tette hozzá.

A két politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a változásokat nem lehet az otthoni fotelból végrehajtani, s helyben is el kell küldeni azokat a mai politikusokat, akik megszavazták a föld-mutyit , s ezzel elvették a mezőgazdaságból helyben élők megélhetését, jövőjét.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!