Hírek

2015.01.20. 13:37

Fogadalmi mise és búcsú Szent Sebestyén napján

Székesfehérvár – Zsúfolásig megtelt kedden a felsővárosi Szent Sebestyén templom, ahol a hagyományokhoz híven emlékmisét tartottak, a város fogadalmi napján. A misét Spányi Antal megyés püspök celebrálta.

Gábor Gina

A pestisjárvány idején 1739-ben, a felsővárosiak böjtöt tartottak és körmeneteken kérték Szent Sebestyén közbenjárásával Istent, hogy menekítse meg őket a fekete haláltól. A járvány megfékezését követően a fehérváriak megtartották fogadalmukat, a Felsővárosban először kápolnát, majd templomot emeltek Szent Sebestyén tiszteletére. Székesfehérvár azóta minden esztendőben január 20-án püspöki szentmisével emlékezik a város fogadalmára.

Ez az ünnep egyúttal a búcsú napja is a Felsővárosban. A  város Fogadalmi Napján évszázadokig nem dolgoztak a felsővárosiak. Részt vettek a püspöki szentmisén, majd ünnepi ebéden látták vendégül a családtagokat, távoli rokonokat. Egyebek között a búcsú alkalmából fánk is került az asztalra.  Így aztán a szokást megőrizve, a templom előtti téren – a hagyományokhoz híven – az idén is megvendégelték a mise résztvevőit: ki-ki forró teával vagy forralt borral melegítette  fel magát a hidegben, és jóféle fánkot is ehetett hozzá. A tömegben találkoztunk Horváthné Verával valamint Salamon Katalinnal és Erzsébettel és testvérük unokájával, Mikó Borókával. A hölgyek – mindannyian nyugdíjas pedagógusok – s azt mesélték, minden esztendőben eljönnek a fogadalmi napra, az emlékmisére, és persze, megkóstolják a fánkot is. Nagyon dicsérték az ízletes süteményt, Salamon Erzsébet hozzátette: ez még talán annál is finomabb, mint amit ők szoktak sütni hajdanán a mohai óvodában, a tikverőzés alkalmával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!