Hírek

2013.07.28. 13:48

FEZEN: csillagos ég helyett a földön

Székesfehérvár – Szerdán megkezdődik a 17. FEZEN a megyeszékhelyen. Immár szokás szerint világsztárokkal, idén a legnagyobb név a Deep Purple lesz – a többi között a fellépők sorában.

Silye Sándor

Kovács Antallal, a FEZEN megálmodójával, megvalósítójával beszélgettünk a néhány nap múlva kezdődő nagy (könnyű)zenei eseményről. Azzal kezdtük: mi kellett ahhoz, hogy a kezdetektől eljussanak addig, hogy nem csupán e honban, de Európában is jegyzett (giga)fesztivállá lett azt övék?

Kovács Antal főszervező

- Ezt egy szóval mondhatom el: kitartás. Szereztünk ilyen-olyan tapasztalatokat, de a negatívumok is segítettek, mert arra sarkalltak, hogy javítsunk! – jelentette ki.

- Önmagában kevés lett volna az ön kitartása. A fesztivál mellé állt a környezet is?

- Azt nem tudom megítélni, a fehérvári lakosok mennyire álltak pozitívan mellénk, bár tény, hozzám sokkal több jó vélemény jutott el, mint rossz. De persze tisztában vagyunk azzal is nem mindenki tapsolt nekünk, de ez olyan, mint a zene maga: ki ezt, ki azt szereti Tény: a FEZEN sokkal többet hozott a városnak, mint ártott. Lásd városmarketing, a helyiek szórakozási lehetőségei, stb., stb.

- Minden évben voltak újdonságok. Idén mik lesznek ezek? Mint például az: a FEZEN tehetségkutató győztese a nagyszínpadon léphet fel

- Ez nem Megasztár, vagy X-faktor, nem gazdasági indíttatású verseny volt. Kevés az olyan típusú megmérettetés, amit a menedzsmentek is felkarolnak, főleg a rock, hard rock, metal műfajon belül. Az általunk szigorúan szakmailag kiválogatott több mint 100 zenekar közül a legjobb 15 rendelkezett hangszeres tudással és szakmai alázattal a műfaj iránt. A FEZEN Klub közönsége választotta ki azt a hetet, akik játszanak a fesztiválon. A néhány tízezer forintos díjnál mi többet adtunk nekik: a közönséget. A pécsi The Talking Horse meg annyira jó volt, hogy el nem tudtuk képzelni, miért csak itt tart, így a nagyszínpadon lép fel. Egyéb újdonságok? Megismertük a környék adottságait, elsősorban komfort beruházásaink lesznek: bővítettük a kempinget, több a zuhanyzó, lesznek párakapuk, jobb lesz a biztonság, változik a színpadkép, és ne feledjük, a legnagyobb újdonságot: a Deep Purple lesz Fehérváron!

- Már a csillagos ég körül járnak. Van ennél feljebb?

- Nem vagyunk ott és nem is akarunk oda jutni. Tudjuk: ezen a helyszínen, ilyen infrastruktúrával meddig lehet eljutni, de örömünkre már státuszt jelent a FEZEN-re jönni. Tisztában vagyunk a határainkkal: hiába szeretnénk elhozni a Metallicát, és ha ne adj' Isten ki is tudnánk fizetni, de hogyan szolgálnánk ki akár a zenekart, a közönséget? Nincs sok ezer autót befogadó parkolónk, hol altatnánk a nem kempingbe vágyókat? A legnagyobb eredmény, hogy a FEZEN a magyar fesztiválokkal együtt fent van Európa fesztivál térképén. Stabilizálni kell a helyünket. Jövőre már tervezzük – bár még nem tárgyalunk – esetleg Alice Coopert, Billy Idolt, vagy a Santana által képviselt irányt. És nagyon fontosak a magyar zenekarok is, mert ők a mieink!

Rajt szerdán, zárás  szombat éjszaka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!