Fergetes buli: két férfit adtak össze a tóparton

Mondanék én csúnyát, de nem visz rá a lélek, a menyasszony arcától nappal is de félek - az Irígy Hónaljmirigy vőfélye ezzel a rigmussal nyitotta meg a színpadi esküvőt, melynek során a násznépek két szőrős úriembert próbáltak összeadni, a közönség legnagyobb derültségére. Persze, a frigy nem jött össze, de a Macskajaj filmzenéje mindenkit táncra kerekített. És ha már a balkán felé kacsingatott a násznép, jöhetett a Bukarest Parádé, igazi technofílinggel, nagy dobszólókkal és gyomorig hatoló basszussal. Innen csak egy filozófikus váltásra, no meg két perc átöltözésre volt szükség ahhoz, hogy a velencei estébe hamisítatlan eneszkás romantikát csempésszen Dieter Bohlen és Thomas Anders.

Az est fénypontja minden bizonnyal a spontán (vagy legalábbis annak tűnő) tehetségkutató verseny volt, amikoris a közönség soraiból hívtak fel énekelni vágyókat a színpadra Ambrus Zoliék. Ekkor tűnt fel mindenki örömére a kötényes, fejkendős Vazul néni, aki aztán egyből a húrok közé csapott és a Highway to hell új interpretációjával ismét táncba csalta az ekkor már nemcsak a fáradtságtól, sokkal inkább a sörmennyiségtől rogyadozó lábakat, no meg azok tulajdonosait is. Győzike, majd Uri Geller frenetikus hatást váltott ki, pedig egyetlen kanál sem görbült az agárdi éjszakában.

Az Irígy Hónaljmirigy receptje egyszerű, ám hatásos: végy nyolc-tíz régi, népszerű számot, írj hozzájuk nem túl kényszeres poénokat, no meg jó átkötő szövegeket, öltözz át a színpadon vagy tizenkétszer, s a hatás biztosan nem marad el. Így volt ez szombat este, az agárdi Popstrandon is, ahol a nézők azt kapták a pénzükért, amire vártak: naplementét, hideg sört, jól elsülő poénokat, komoly látványt és nem utolsó sorban két óra önfeledt szórakozást.