Hírek

2016.09.04. 06:44

Fényfestéssel ünnepelték a renovált Bazilikát

Székesfehérvár - Négyelőadásos animált fényfestéssel tették fel a koronát a megújult homlokzatú Szent István Székesegyház avatási ünnepségén szombaton este.

Kocsis Noémi

A bemutatóra erre az alkalomra nézőteret építettek a Megyeház utcai kis térre. Az ünnepségen Spányi Antal megyéspüspök többek között arról szólt, a koronázóváros megérdemel egy felújított székesegyházat, s szívből jövő köszönetet mondott mindazoknak, akik a felújításhoz szükséges adakozásban, vagy a munkálatokban részt vettek.

Soltész Miklós államtitkár, aki gyakran jár a városban, végigkísérte a felújítást. Mint mondta, az épület a jövőbe vetett bizalmat és az összefogás példás erejét fogja szimbolizálni mindig is.

Cser-Palkovics András polgármester felidézte a 2014 nyara, az épületről leszakadt darabok utáni időszakot, a munkálatok kezdetét. Fehérvár már elvesztett egy bazilikát, még egyet nem veszthet el - ez volt akkor a felújítást elhatározó, azért lobbizó városvezetés álláspontja is. Mint hangsúlyozta, az elkészült látványt nem élvezhetné a város az adakozó és a tevékenyen is részt vevő emberek nélkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!