Hírek

2016.01.29. 13:30

Fel akarták akasztani, de az etyekieknek köszönhetően megmenekült

Rémes helyzetből került ki az a kiskutya, aki ma már az Etyeki Állatvédő Egyesület vendégszeretetét élvezi.

S. Töttő Rita

Pulcsi egy loncsos, bozontos megfélemlített kis szőrmók volt, amikor az etyeki állatvédők rátaláltak, akiknek a segítségét állatbarát szomszédok kérték, mivel a gazdája a felakasztásával fenyegetőzött.  A kutya ma már az Etyeki Állatvédő Egyesület vendégszeretetét élvezi, akiből a gondos odafigyelésnek köszönhetően   igyekeztek mihamarabb   egy habos-babos, jóképű legényt faragni.

Pulcsi fiatal, egy év körüli puli-mudi mix, aki kezdeti rettegését hamar elfelejtette és ma már mosolyog, pacsit osztogat.

Pulcsi egy loncsos, bozontos megfélemlített kis szőrmók volt

– Emberekkel óvatos még, de hamar felenged és levakarhatatlan, annyira ragaszkodó lett – mondják róla az állatvédők, akik azt remélik, Pulcsi hamar új gazdára talál.

Ugyanezt remélik Barnabás esetében is, aki napokig az utcán kóborolt, valószínű kitették és így szabadultak meg tőle. Most az etyeki menhelyen várja azt a gazdit, akinél családtagként élhet majd és ahol nagyon szeretni fogják. Fiatal, kedves, nagyon érdeklődő kutyafiú.

Barnabás a kutyapajtikkal jól kijön, szeret velük bandázni

– Emberektől kezdetben fél, de hamar oldódik és bújós kutyussá válik. Hihetetlenül vágyik a szeretetre, simogatásért mindent megtesz – mesélnek róla az etyekiek. Kiderült, hogy a közepes termetű, 10-12 kilós Barnabás a kutyapajtikkal jól kijön, szeret velük bandázni, játszani. Egyébként pedig egy roppant tanulékony kutyusról van szó, akivel érdemes lesz majd akár kutyaiskolába is járnia a leendő gazdinak. Sőt, jó hír az érdeklődőknek: Barni autóban nyugodtan utazik, pórázon pedig szépen sétál.

Őt is és Pulcsit is kertes házba ajánlják, bár Barni  akár lakáskutyussá is válhat, ha megfelelően le van fárasztva, sokat sétálnak, foglalkoznak majd vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!