Hírek

2017.07.28. 17:50

Mi a helyzet a rendelőkkel? - Valahol új eszközök beszerzése, máshol energetikai korszerűsítés a cél

FEJÉR MEGYE Van olyan település, ahol már sikeresen pályáztak az orvosi rendelő felújítására, így hamarosan elkezdődhetnek a munkálatok, más-hol még várnak a pályázat elbírálására.

Bokros Judit

Kíváncsiak voltunk, hogy Fejér megyében mely településeken terveznek orvosi rendelőket felújítani, esetleg új eszközöket beszerezni pályázatból vagy épp önerőből, ezért több település vezetőjét is megkérdeztük.

Alcsútdoboz és Felcsút

Megújul az alcsútdobozi egészségház: az orvosi rendelő, a fogászat és a védőnői tanácsadó, s kialakítják Felcsúton a fogorvosi rendelőt, a munkálatokra 53 millió forintnyi támogatást nyertek. Alcsútdobozon a Béke utcai épület külső-belső felújítására, egyes bútorok és eszközök cseréjére 40 millió forint támogatást használnak fel. A tervek szerint nyár végére kell kiüríteni az egészségház helyiségeit, hogy szeptember elején el tudják kezdeni a munkálatokat.

Sárosd

Két háziorvosi rendelő üzemel a településen. Az 1-es számú rendelő már majdnem 2009 óta betöltetlen, az épület közel 1970-ben épült. Azóta akadálymentesítették, de elkélne a teljes felújítás. Ennek költsége közel 30 millió forintot jelentene - tudtuk meg Dunkl Gergely polgármestertől, aki elmondta: tervezik az 1-es és 2-es számú rendelők összevonását. - A komplex egészségház kialakítása indokolt lenne, ugyanis a 2-es rendelőben védőnői szolgálat és fogászat is van - részletezte a polgármester, majd hozzátette: - Legutóbb a 2-es számú rendelő energetikai fejlesztésére adtunk be pályázatot. Ez a szigetelést, tetőcserét és a napelem kialakítását tenné lehetővé 28 millió forintból.

Lajoskomárom

A helyi egészségházat 2010 és 2015 között újították fel - ez egy példaértékű, modern épületkomplexum. Pirtyák Zsolt polgármester kiemelte: az épületet önerőből újították fel, legtöbbet az alapellátásra költöttek.

Dég

A rendelőben elsősorban energetikai korszerűsítést terveznek: szigetelést, a nyílás-zárók cseréjét és napelemtelepítést. Pályázatot már benyújtottak rá - részletezte Gárdonyi Sándorné polgármester.

A dégi rendelő megújítását is tervezik Fotó: Szanyi-Nagy Judit

Magyaralmás

A településen öt esztendeje megoldódott a régi orvosi rendelő felújításának ügye. Az önkormányzat pályázaton nyert rá mintegy 56 millió forintot. Az épületet bővítették is, aminek köszönhetően be tudták vinni az egészségházba a gyógyszertárat - mondta Vas Istvánné polgármester. A rendelőben - saját erőből - lecserélték az összes eszközt, illetve műszert is, a beruházás teljes értéke megközelítette a 78 milliót.

Pusztaszabolcs

Az önkormányzat nemrég uniós pályázaton nyert pénzt az orvosi rendelő energetikai korszerűsítésére, a közeljövőben ez a munka kezdődhet meg, ám igen fontos, hogy külön váró helyiséget alakítsanak ki a felnőtt és a gyermekorvosi rendelőhöz. Erre a munkára is pályáztak, ám egyelőre nem nyertek pénzt. Még keresik a megoldást, de ha másképpen nem megy, akkor jövőre saját költségvetésből mindenképpen meg kell oldani a gyermek és a felnőtt váró szétválasztását.

Ercsi

Győri Máté, Ercsi polgármestere elmondta: az alapellátás a kistérségi járóbeteg-szakellátóval egy épületben működik. Négy háziorvosi körzetük és két gyermekorvosi körzetük van, utóbbiból az egyikbe most épp gyermekorvost keresnek. A nyertes pályázónak szolgálati lakást is biztosítanak. Ami a viszonylag új, 2011-től működő épületet és a felszereltséget illeti, most jött el az az idő, amikor bizonyos dolgok cserére szorulnak. Éppen ezért néhány eszköz beszerzését már betervezték a jövő évi költségvetésbe.

Aba

A Sárvíz kistérségi járóbeteg-szakrendelő idén februárban kezdte meg működését, a pácienseket Aba, Csősz, Káloz, Sárkeresztúr, Sárosd, Sárszentágota, Seregélyes, Soponya és Tác településekről fogadja - tájékoztatta a Fejér Megyei Hírlapot Kossa Lajos polgármester. A Dózsa György utcai egészségügyi centrum 21-féle szakrendelésen fogadja a betegeket.

Abán, a Sárvíz kistérségi járóbeteg-szakrendelő idén februárban kezdte meg működését. Amint megtudtuk: a betegforgalom egyre növekszik Fotó: V. Varga József

Nemrég kemény vádakkal illették a kistérségi járóbeteg-szakellátót. A szakrendelések gond nélkül folynak, nincs fennakadás a betegellátásban, sőt, a járóbeteg-szakellátóra a növekvő forgalom jellemző - mondta el Kőszegi Ferenc, az intézmény vezetője.

Enying

- Az új, korszerű rendelőintézet másfél évvel ezelőtti átadásával jelentősen megerősödött az integrált szakellátás - hangsúlyozta Viplak Tibor polgármester. - Nálunk ez volt a fejlesztés! Az enyingiek és az Enyingi járásban élők régi álma teljesült ezzel.

A városban az orvosi ellátás a Szabadság téren koncentrálódik. A betegeket önkormányzati, illetve nem
önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltatók látják el. A rendelőintézetben 18-féle szakrendelés fogadja a pácienseket.

Szabadbattyán

Szabadbattyánban pályáztak a felnőtt orvosi rendelő felújítására (komplett energetikai korszerűsítés és hozzá kapcsolódóan az épület teljes felújítása).

- Sajnos nem nyertünk - mondta el Polyák István polgármester -, de nem tettünk le a rendelő fejlesztéséről. Keressük a lehetőségeket.

Az idén megoldották a gyermekorvosi rendelő nyílászáróinak cseréjét, valamint az épület energetikai korszerűsítését is.

Pályázati forrásból a következő Fejér megyei fejlesztések, felújítások valósulnak meg:

Bodajk: egészségügyi alapellátás fejlesztése, 19,9 millió forintból

Isztimér: egészségügyi alapellátás fejlesztése, 24,9 millió forintból

Nádasdladány: az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, 34,9 millió forintból

Besnyő: az egészségház fejlesztése, 15 millió forintból

Martonvásár: egészségház kialakítása, a meglévő orvosi rendelő bővítésével, 90 millió forintból, 90 százalékos támogatási aránnyal

Sukoró: infrastrukturális fejlesztés, 24,7 millió forintból

Perkáta: az orvosi rendelő bővítése és a szolgálati lakás felújítása, 90 millió forintból

Adony: infrastrukturális fejlesztés, 45,5 millió forintból

Mezőszilas: a védőnői szolgálat infrastruktúrájának fejlesztése,40,3 millió forintból

Sárkeresztúr: infrastrukturális fejlesztés, 13,1 millió forintból

Csősz: infrastrukturális fejlesztés, 66,1 millió forintból

Tác: infrastrukturális fejlesztés, 60,7 millió forintból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!