Hírek

2017.08.11. 19:30

Fehérvár Szépe: Nőiesség, tánc és tűzoltás a második tábornapon

SZÉKESFEHÉRVÁR Talán a pörgés az egyik legjellemzőbb szó arra, amely a lányokat körbeveszi a tábor ideje alatt - és körbevette pénteken is.

Szanyi-Nagy Judit

A Fehérvár Szépe - Fejér Megyei Hírlap Királynője verseny második tábornapját is sikeresen vették a döntős lányok tegnap; ha egy szóval kellene jellemezni: pörgősen. És ezt kéretik szó szerint is érteni, hiszen amellett, hogy be voltak zsongva, és folyamatosan volt mit csinálniuk a döntősöknek, még közelebbről is megismerkedhettek - például - a rúdtánccal.

Ugyanis a délelőttöt és a délután egy szeletét is az N'Joy Sport és Rúdtánc Stúdióban töltötték a szépségek: először a rúdtánc alapjait sajátították el, majd magas sarkúban a nőies járást és ülést gyakorolták a lányok.

Először a nőiesség alapjait sajátították el a Fehérvár Szépe – Hírlap Királynője döntős lányai: a rúdra magabiztosan másztak fel

A magas cipőkben alapból nem túl könnyű a mozgás, ám ezúttal még kisebb-nagyobb táncelemek is tarkították a lépéseket - ez pedig sokszor megnehezítette a szépek dolgát. Volt, aki a nagy magaslatokból úgy puffant le a "trónra", és olyan is, aki profin vette az újabb és újabb feladatokat.

Amikor pedig meghallották a nyár slágerét, a Despacitót, azonnal szaladtak is a rúdhoz, hogy mellette vagy rajta járjanak egy táncot vagy csak bemutassanak egy mozdulatsort.

Ez a sport nem mellesleg a kemény edzésen túl a nőies alak kialakításában is segít - nem véletlen, hogy a lányok előszeretettel tanulgatták a tánc alapjait.

A rúd pedig - még ha képletesen is - a délután folyamán is megjelent, hiszen az akkor zajló program a székesfehérvári hivatásos tűzoltók irányításával zajlott. Az egyesület tagjai kitettek magukért: komplex feladatsort állítottak össze annak érdekében, hogy a szépségeket megismertethessék a technikákkal, védőfelszerelésekkel. Persze a lányokra is igaz volt, hogy mindent megtettek, amit csak lehetett: a páros versenyekben igyekeztek a legjobb formájukat hozni.

Kitartásukról, akaraterejükről és összetartásukról adtak számot, igazán tüzes hangulatban, a Fehérvári Tűzoltó Egyesület segítségével

Tudják, mennyi idő alatt lehet felöltöztetni egy embert egy csaknem komplett védőfelszerelésbe, ruhával, légzőkészülékkel, sisakkal együtt? Nos, az egyik páros mindössze huszonöt másodperc alatt teljesítette a kihívást, ezzel megnyerve az első versenyszámot.

A gyakorlat során a tűzzel is táncoltak a szépségek: nagy sikerrel oltottak tüzet poroltóval, de a tűzoltótömlő felcsavarását és gurítását is kipróbálhatták egy verseny keretében. Egy biztos: akaraterejükről, kitartásukról és összetartásukról már most számot adtak a lányok, hiszen az intenzív napsütésben, kánikulában is aktívan végezték el a kért feladatokat.

Sőt, a nőiességüket hangsúlyozva egy újabb fotózáson is részt vettek a szépségek - ezúttal az N'Joy stúdióban. Ennek apropójáról a Hírlap egy későbbi lapszámában számolunk majd be.

Fotó: Óber László, Radnai Zoltán



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!