Hírek

2012.07.22. 17:39

Ezüstérmes lett a Mihók Attila irányította vízilabda válogatott

Dunaújváros - Rászolgált a mini-világbajnokság minősítésre a szombat este véget ért Olimpiai Reménységek Versenye női utánpótlás vízilabda torna. A hollandok mögött, az USA előtt végeztünk.

Szabó Szabolcs

Miután a magyar női utánpótlás vízilabda válogatott a medence csempéjéig nyomta le az ausztrál lányokat a Fabó Éva Sportuszodában (20-3) csütörtökön este, már tudható volt, hogy az Olimpiai Reménységek Versenyén - mini-világbajnokságnak is beillő torna  - három csapat dönt majd az érmes helyek leosztásáról. A záró két napra a holland válogatott azzal a több mint nyugtató érzéssel készülhetett, hogy a nagy hármas egyikét, az USA csapatát, mondhatni nagy küzdelemben gyűrte le 8-7-re.
Ezen eredmény pedig mágikus vezérfonalként szolgált a további két nap küzdelmeire is. Az említett USA az alsó házban tett egy több mint rizikós kirándulást pénteken - mindössze két góllal győzték le (5-7) a korábban már lesajnált szomszéd kanadaiakat. A németalföldi ifjú hölgyek pedig azzal a tudattal szálltak medencébe, hogy ha a Mihók Attila vezette magyar csapatott is sikerül a víz alá nyomni, akkor tornagyőztesnek mondhatják magukat  - már pénteken este


Magyarország-Hollandia (7-8)
 
A veszélyhelyzetnek megfelelően tempósan kezdett a hazai csapat, és az első negyed derekán már 3-0-ás honi előnyt mutatott a tábla. A közte hármat sikerült is megőrizni a meccs feléig. Aztán lányaink kiengedték kezükből a meccs vezérfonalát és ahogyan ez lenni szokott, a vendég hollandusok örömmel találták meg azt. A második etapban a helyzeteivel több mint pazarul bánó Mihók-gárda hat gólt kapott és mindössze két találatot jegyzett. A hollandok pedig a győzelemmel együtt a kupát is bezsebelték az utolsó játéknap előtt.

Magyarország-USA (8-7)

Miközben az ezüst-csata esélyeit latolgatták a szurkolók a büfében (A szombat játéknapon szépszámú szurkolósereg buzdította a hazaiakat) az alsó ház rangadóján az ausztrálok 9-9-es döntetlen játszottak a kanadaiakkal. A hollandok pedig kedélyesen pihentek, ugyanis a csehek elleni találkozót tét híján meccs nélküli, 5-0-ás gólkülönbséggel hozták. A magyar-amerikai presztízsrangadó bőven többről szólt, mint egy egyszerű (?) helyosztó, mindkét gárda az elhalasztott tornagyőzelemre keresett gyógyírt. A helyes receptúrát a magyarok találták meg. Tudatos, olykor látványos játékkal folyamatos nyomás alatt tartva az amerikaiakat, akik azonban rendre kihasználták lányaink bőkezűen eszközölt kegyelmét. Ugyanis, a hazaiak több esetben is eldönthették volna a rangadót, ám  míg mi  kegyesen  kihagytuk a fórokat, a túloldalon a szimpatikusan küzdő vendégek be-be találtak.
A záró játékrész utolsó percében aztán  sikerült döntésre vinni  találkozót, így egy szép ezüstéremmel gazdagodott a csapat éremkollekciója. És ha már olimpiai reménységek...  A különdíjak közül a legjobb kapusnak járó serleget Horváth Anna, míg a gólkirályi címért járót Illés Anna kapta meg. Horváth és Illés neve mellé bátran jegyezzék fel Gurisatti Gréta nevét is: kiváló pólós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!