Hírek

2013.10.20. 15:40

Nem lehet érezni az árcsökkenést

A Bács-Kiskun Megyei Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetsége megbízásából rendeztek konferenciát szombaton.

Sebestyén Lilla

Fakas Tamás, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke, Farkas Béla az I. Számú Lakásfenntartó Szövetkezet ügyvezetője, Szabóné Harmat Edit, az az OTP szakértője tartott előadást a Civil Központban. – A panelprogram közel négyezer lakást érintő projekt volt. A résztvevő lakásoknak a hőfelhasználása 40 százalékkal csökkent azóta: 2005-ben egy épület hőfelhasználása 9093 GJ volt, 2012-re ez a 4092 GJ-ra csökkent, ami nem csak a lakóknak, az államnak is kedvező – mondta Farkas Béla előadásában, majd hozzátette: az egy más kérdés, hogy ennek hatása nem igazán érezhető a háztartásokban.

Az árcsökkenést azért nem érezni, mert az elmúlt években – bár kevesebbet fogyasztunk – a gázárak folyamatosan növekednek.Az előadó ezt követően kitért a felújítás után fellépő problémákra is, így például a megjelenő panelpenészre, amely a remekül illeszkedő nyílászáróknak a felszerelését követően vált problémaforrássá.

– A megoldás a szellőztetés, ami nem azt jelenti, hogy nyissuk bukóra az ablakot fél órára. Komoly probléma a költség megosztós rendszer is, hiszen aki pénzt kap vissza az dicséri, aki ráfizet, az szidja, pedig ennél igazságosabb módszert még nem találtunk – mondta el az ügyvezető.

Ezt követően a finanszírozásra terelődött a szó: A panelprogram egyharmad részét az önkormányzat, egy harmadrészét az állam és egyharmad részét a lakók fizették. A felújításra hitelt vettünk fel, amelyet meg is kaptunk 2-3 százalékos kamatlábbal, ezt a hitelt egyébként már vissza is fizettük – mondta el Farkas Béla, aki az előadás végén a most folyó munkákról is említést tett: Megjelent az országos tűzrendészeti szabályzat, aminek van egy középmagas épületekre vonatkozó része. Ez magában foglalja az épületek használatát, kialakítását, másodsorban az épületeken belül lévő épületgépészeti berendezések állapotának a vizsgálatát, amelyet december végéig meg kell oldanunk. 

– Kardinális kérdés még a villámvédelem és gázberendezések szabványosítása és a központi szellőzők felújítása. Ezek még mind megoldásra várnak, miközben folyamatosan kutatjuk a megújuló energiaforrások adta lehetőségeket és megoldásokat, hogy a gépészeti és elektromos hálózatot is korszerűsíthessük – magyarázta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!