Hírek

2013.01.11. 11:50

Elveszik a legnagyobb adófizető, bezár a takarmányüzem

Zichyújfalu - Bezárja állati takarmányozási üzemét a Cargill cég. Az erről szóló döntést csütörtökön ismertették a település vezetőivel. A falu így legnagyobb munkáltatóját és adófizetőjét veszíti el.

A Cargill bejelentette, hogy 2013. március 29-ével bezárja premix állati takarmányozási üzemét Zichyújfalun. Erre a nehéz döntésre a cég tájékoztatása szerint az állati takarmányozás lehetőségeinek széleskörú áttekintése után került sor a Provimi cégnek 2011-ben a Cargill általi megvásárlását követően.

Az elemzés kimutatta, hogy felesleges az együttes kapacitása a Cargill és Provimi üzemeknek. A zichyújfalui üzem termelését a Cargill karcagi integrált állati takarmányozási üzeme veszi át. A cég partnereit nem érinti az áthelyezés, továbbra is megkapják a megszokott termékeiket a karcagi gyárunkból - áll a lapunkhoz is eljuttatott tájékoztatóban.

 

A hatalmas takarmánygyár pár évtizede még a régió egyik legnagyobb ilyen létesítménye volt (Fotó: Klecska Ernő)

A 68 Zichyújfalun dolgozó munkavállalóból 50 főt érint a bezárás. Ahol lehetséges, a Cargill dolgozik azon, hogy találjon foglalkoztatási lehetőségeket más termelési telepeken. Továbbá az érintett munkavállalók részére elhelyezkedési támogatást nyújt, valamint gondoskodik az új munkahely megtalálását segítő képzés megtartásáról.

A Cargill cég 1995 óta van aktívan jelen Magyarországon, amikor kisebbségi részesedést szerzett az Agrograin Kereskedelmi Rt.-ben, Magyarország vezető gabona-, olajos mag- és fehérje takarmány alapanyag kereskedő cégében. Nem sokkal ezután a takarmányozási üzletág is megkezdte magyarországi működését és jelenleg vezető a takarmányok és takarmány formulák piacán. A cég továbbra is elkötelezett marad, hogy magyarországi üzleti tevékenységét folytassa, s közel 500 munkavállalót foglalkoztat 20 telephelyen.

A cég importál és exportál gabonát, olajos magvakat és proteint, beleértve búzát, kukoricát, árpát, szóját, napraforgót, szójalisztet, napraforgólisztet és premixet gyárt az állati takarmányipar, a kisállat-eledel és a helyi húsipar számára - tájékoztatott Maarten Welten, a cég képviselője.

Az Agárd melletti kis településen tegnap délután nemcsak a ködös idő miatt volt borús a hangulat. Délutánra már szinte mindenki hallott a hírről, a buszmegállóban várakozó emberek között is ez volt a fő beszédtéma. Többen közülük lapunknak azt állították, hogy a mostani döntés régóta a levegőben lógott, hiszen évek óta folyamatosan csökkent a cég tevékenysége.

- Nincs mit tenni - mondta beletörődve egy idősebb úr, aki az utcán cigarettázva párjával beszélgetett. Páran a kocsma, az óvoda és a bolt előtt is erről értekeztek. A hivatal zárva, s ahogy munkatársunk a polgármester asszony lakhelye iránt érdeklődött, kiderült: szinte senki nincs, aki ne hallott volna a bezárásról - igaz a nevét és arcképét gyakorlatilag senki nem akarja nyomtatásban látni.

 

A váratlan döntés következményeivel egyelőre még nincsenek teljesen tisztában - tudtuk meg Füzesiné Kolonics Ilona polgármestertől és Debreczeni József jegyzőtől (Fotó: Archív/Klecska Ernő)

A váratlan döntés következményeivel egyelőre még nincsenek teljesen tisztában - tudtuk meg Füzesiné Kolonics Ilona polgármestertől és Debreczeni József jegyzőtől, akik maguk is tegnap értesültek a cég vezetésétől a döntésről. A település költségvetését majd csak ezt követően állítják össze, addig nem tudják, mivel kell számolniuk. Székesfehérvár közelségében bíznak - mondta az állásukat vesztő emberek sorsát firtató kérdésünkre a polgármester. A cég vezetése a tegnapi tájékoztatáskor egyébként azt ígérte, hogy az elbocsátott embereknek segít munkát szerezni egy munkerő-közvetítő cég révén, de a részletek még itt sem tisztázottak. Többen vannak olyanok, akik nyugdíj előtt állnak - hangzott el.

A település, amelyik év végén utolsó hitelét is visszafizette, így az önkormányzati adósságkonszolidációból is kimaradt, e döntéssel újabb nehéz helyzetbe került. Vezetői abban is reménykednek, hogy valakinek csak kell majd a falu közepén álló hatalmas iparterület és üzem. Ahogy erről a cég képviselői tájékoztatták is őket, vevőt keresnek a funkció nélkül maradó ingatlanegyüttesre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!