Hírek

2014.04.07. 09:00

Elszökött a fogoly, vádat emeltek ellene

A férfi házi őrizetét rendelte el a Székesfehérvári Törvényszék, ő azonban megszegte a végzés szabályait és elhagyta otthonát. Újabb büntetőeljárás indult ellene, melyet a rendőrség vádemeléssel fejezett be.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőrei szerda délelőtt Polgárdiban a József Attila utcában igazoltattak egy helyi lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfi engedély nélkül tartózkodott az utcán, a Székesfehérvári Törvényszék ugyanis egy büntetőeljárásban házi őrizetét rendelte el, mely szerint az 50 éves K. László engedély nélkül nem hagyhatta volna el lakását.

A férfit a rendőrök elfogták és előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol fogolyszökés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt újabb büntetőeljárást indítottak vele szemben. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban befejezte a nyomozást és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Székesfehérvári Járási Ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!